A péntek esti csendet hirtelen egy hosszan elnyúló, fémesen vibráló dudaszó hasította ketté. Olyan váratlanul tört be a lakás nyugalmába, hogy a corgi, Benedek riadtan felpattant a puha fekhelyéről, és rekedt ugatással tiltakozott az ismeretlen zaj ellen. Dóra kezében megremegett a borospohár, a rubinvörös ital majdnem kilöttyent a peremén. A sütőben közben halk sercegéssel sült a fűszeres pisztráng, a levegőt betöltötte a fokhagyma, a rozmaring és a frissen facsart citrom nehéz, csábító illata.
Márkot várta. A férje még reggel küldött egy sejtelmes üzenetet: kérte, hogy terítsen meg szépen, és megígérte, estére olyan meglepetéssel érkezik, amely „mindenkinek megmutatja, mire is képes valójában”. Dóra titokban abban reménykedett, hogy végre átvehették annak a kis külvárosi teleknek a kulcsait, amelyre hónapok óta kuporgattak.
A dudaszó ismét felharsant, most még tolakodóbban és hosszabban. A szomszéd apró autójának riasztója hisztérikusan válaszolt rá az udvaron. Dóra félrehúzta a vastag lenfüggönyt, és kinézett az ablakon.
A keskeny belső udvar közepén egy hatalmas, fekete terepjáró terpeszkedett, két sávot is elfoglalva, teljesen elzárva a kijáratot a szomszéd szedánja elől. A fényes karosszéria és a krómozott, monumentális hűtőrács úgy hatott a kopott panelházak között, mintha egy másik világból érkezett volna. A vezetőoldali ajtó puhán kinyílt, és Márk kiszállt. Nem egyszerűen kilépett: diadalittasan, kihúzott háttal lépett a nedves aszfaltra, majd olyan tekintettel mérte végig a környéket, mintha bármelyik pillanatban megvásárolhatná az egész utcát. Az anyósülésről Ilona kecses mozdulattal, hosszú kabátja szegélyét óvva csatlakozott hozzá.
Az asztalon fekvő telefon megrezzent.
— Dóra, nyisd ki lent az ajtót, a kulcs a kocsiban maradt! — szólt bele Márk izgatott hangon. — És készíts ki mindent, ami a legjobb! Felmegyünk, nagyot ünneplünk!
Dóra némán fordította lefelé a készüléket. Valami kellemetlen érzés telepedett a mellkasára.
Néhány perccel később a kis előszoba szűknek bizonyult hármuknak. Ilona lépett be elsőként. A kabátjáról áradó nedves utcai szag összekeveredett az édeskés, tolakodó parfümjével. Ügyet sem vetett a lábtörlőre; sáros bokacsizmában lépett rá a világos laminált padlóra.
— Íme, a győztesek! — jelentette ki hangosan, és birtokló pillantással nézett körbe.
Márk utána érkezett. Az arca kipirult, szeme csillogott az izgalomtól. Kezében folyamatosan forgatta a vaskos kulcstartót, mintha attól félne, hogy valaki kicsavarja belőle. Feleségét még csak meg sem ölelte.
— Láttad azt a gépet? — kérdezte lihegve, az ablak felé bökve. — Összkerékhajtás, bőrkárpit, panorámatető! Igazi bestia! Amikor beleültem, rögtön tudtam: ez az enyém.
A kulcsot hanyag mozdulattal a nappali üveges komódjára dobta. A polc élesen megcsendült a váratlan ütéstől, a hang szinte visszhangzott a lakás csendjében.
Dóra a konyha bejáratánál állt, karját mellkasa előtt összefonva. Egyszerű otthoni nadrágot és bő pólót viselt, mégis, ahogy a diadalittas párost figyelte, úgy érezte magát, mint az egyetlen józan felnőtt ebben a szobában. A levegőben ott kavargott a sült hal illata, az izgalom és valami kimondatlan feszültség, amely lassan, de biztosan kezdte beárnyékolni az estét.