— Akkor élvezzétek csak. Mi pedig távozunk. Úgy tűnik, az estére még akad más programunk is.
Ezzel Gábor Eszter karjára tette a kezét, és határozott léptekkel az ajtó felé indult vele.
— Hálátlan dögök! — visított Mária, mintha hirtelen elfelejtette volna az iménti rosszullétét. — Megátkozlak benneteket! Soha egy filléret se lássatok! Katalin, hívd a rendőrséget!
— Rendőrt nem szükséges hívni — lépett közbe a terem felől az étteremvezető. Széles vállú, tekintélyt parancsoló férfi volt, fülében headset, mögötte két marcona biztonsági őr állt karba tett kézzel. — A számlát azonban rendezni kell. Teljes összegben. Azonnal.
Eszter és Gábor már az előtérben jártak, amikor mögöttük kitört a káosz.
— Nincs nálam ennyi pénz! — sikoltozta Katalin. — Fizessen László, ő falta fel a legtöbbet!
— Én?! — háborodott fel László. — Alig ettem pár falatot! Mindent a te anyád rendelt!
— Kit nevezel te anyádnak?! — csattant fel Mária.
Az ajtó becsukódott mögöttük, és a hűvös esti levegő szinte arcul csapta őket. Eszter mélyet lélegzett, mintha most először kapna igazán oxigént.
— Rendben vagy? — kérdezte Gábor, és átölelte a vállát.
Eszter elmosolyodott. Most nem volt benne keserűség, sem feszültség.
— Tudod, ez volt életem legfelszabadítóbb születésnapja. Olyan érzés, mintha egy évtizede cipelt, téglákkal teli zsákot dobtam volna le végre.
— Nem fogják ezt szó nélkül hagyni — jegyezte meg Gábor féloldalas mosollyal.
— Remélem is — felelte Eszter könnyedén. — Legalább megtanulták, hogy a „meglepetések” néha visszafelé sülnek el.
Egy héttel később.
Mária száma már rég tiltólistán volt, de a hírek így is eljutottak hozzájuk közös ismerősökön keresztül. A „vendégsereg” gyorsan szembesült a következményekkel. Pénz természetesen senkinél nem volt elegendő, és a jelenet majdnem két órán át tartott.
Az étteremvezető hajthatatlannak bizonyult. Végül Lászlónak le kellett vennie a karóráját — azt a vastag arany darabot, amelyre mindig büszkén hivatkozott mint családi ereklyére —, és zálogként ott hagynia, mellé pedig elismervényt írnia a fennmaradó összegről. Katalin kénytelen volt felhívni a férjét, aki dühödten érkezett meg, és a parkolóban rendezett jelenetet, amikor megtudta, mekkora adósságot halmoztak fel. Az a pénz eredetileg téli gumikra és a váltó javítására volt félretéve. Katalinra hosszú, megszorításokkal teli hónapok vártak.
És Mária? Az anyós először mellkasi fájdalmakra panaszkodott, sőt mentőt is hívtak hozzá, de a kiérkező orvosok nem találtak szívrohamra utaló jelet. Annál inkább túlzott alkoholfogyasztást és alapos túlevést. A végén kénytelen volt feltörni a titkos megtakarítását — azt az összeget, amelyet új bundára gyűjtögetett.
De a történet legédesebb része nem is ez volt.
Hanem az, hogy egymásnak estek. Katalin azzal vádolta az anyját, hogy ő hergelte bele mindenkit az egészbe. Mária Lászlót okolta az ivásért és a felelőtlenségért. László a karóráját követelte vissza. Az Eszter elleni szövetség darabokra hullott, és saját magát falta fel.
Eszter eközben otthon, a konyhaasztalnál ült. Csend volt. Kávét kortyolt, könyvet olvasott. A telefon néma maradt. Senki nem kérte számon, nem könyörgött pénzért, nem osztotta az észt, és nem követelt szeretetet.
Az igazságszolgáltatás néha hidegen érkezik.
És a legjobb, ha külön számlán tálalják.