– …hasznosnak érezze magát – fejezte be Márk halkan.
– Egész életében ő irányította a háztartást, most pedig kicsúszott a lába alól a talaj. Hadd pakolgassa át azt a pár bögrét, hadd süsse a fasírtjait. Ezek apróságok.
Lilla próbált türelmes maradni. Napokig nyelte a bosszúságot, mígnem egy reggel minden megváltozott.
Mónika lágy selyemköntösben libbent be a konyhába, az anyag finoman susogott körülötte. Leült Lillával szemben, ujjait sátorszerűen összekulcsolta, és olyan szelíd pillantással nézett rá, mintha a világ legártatlanabb kérésére készülne.
– Lillácskám, drága kislányom… Olyan kellemetlen folyton Márktól pénzt kérnem. Így is rengeteget dolgozik. A nyugdíjam késik, viszont a termelői boltba el kellene ugranom. Friss túró érkezett, zöldfűszerek, dió… Nem adnál kölcsön egy bankkártyát? Csak a legszükségesebbekre költenék. A készpénzzel mindig bajlódnom kell, összekeverem az aprót.
A kérés váratlanul érte Lillát, de az anyósa olyan elesetten nézett rá, hogy egy pillanatra megszólalni sem tudott. Végül elővette a pénztárcájából a sárga plasztikkártyát. Azon gyűjtötte a saját félretett pénzét – egy erősebb számítógépre spórolt, amelyhez majdnem egy évig vállalt pluszmunkákat.
– Tessék. A PIN-kód Márk születési éve. De kérlek, ha nagyobb összeget költenél, szólj előtte.
– Ugyan már! Miféle nagy összeg? Kefir meg alma – csicseregte Mónika, és fürgén a köntöse zsebébe csúsztatta a kártyát.
Lilla gyomra összerándult. A belső hangja figyelmeztette, hogy hibát követ el, de nem volt ereje újabb szemrehányásokhoz a „szívtelenségéről”.
Az első napokban minden rendben zajlott. A banki alkalmazásban apró tételek jelentek meg: pékség, zöldséges, gyógyszertár. Lilla kezdett megnyugodni. Talán túlreagálta.
Az ötödik napon azonban megérkezett az értesítés, ami mindent felborított.
A telefon kijelzője villant, miközben Lilla a tervei fölé hajolva dolgozott. Szinte reflexből törölte volna az üzenetet, de a számok megakasztották a mozdulatát. Megnyitotta az alkalmazást, és érezte, ahogy jeges borzongás fut végig a hátán.
Az elmúlt huszonnégy óra tranzakciói sorakoztak előtte: exkluzív wellnessközpont, olasz cipőmárka butikja, esztétikai klinika.
A számítógépre félretett összeg közel fele egyetlen nap alatt eltűnt – „kefirre és almára”.
Lilla lassan felállt az asztaltól, és a nappaliba ment. Mónika a kanapén ült, frissen beszárított, bonyolult frizurával. Lábán vadonatúj, fényes cipő csillogott, a levegőt pedig nehéz, édes parfümillat töltötte be. Egy fényes magazint lapozgatott, látható elégedettséggel.
– Mónika – szólalt meg Lilla, hangja túlságosan is higgadt volt. – Szeretnél mondani valamit?
Az anyósa lassan felemelte a tekintetét, és sűrűn festett szempillái mögül ártatlan arckifejezéssel pislogott.
– Miről beszélsz, kedvesem?
– Arról a pénzről, amit tegnap masszázsra, cipőre és kozmetikai kezelésekre költöttél a kártyámról.
A kedvesség egy szempillantás alatt eltűnt Mónika arcáról. Vonásai megkeményedtek.
– És akkor mi van? – horkant fel, miközben megcsodálta friss manikűrjét. – Egész életemben a férjemért és a fiamért éltem! Mindent megvontam magamtól! Most nehéz időszakom van, jogom van egy kis örömhöz. Márk biztosan nem sajnálná tőlem! Ti fiatalok vagytok, még előttetek az élet. Én legalább most szeretnék kicsit emberhez méltóan élni!
– Emberhez méltóan élsz az én lakásomban – felelte Lilla tagoltan. – A mi pénzünkön eszel, és most az én megtakarításomból finanszírozod a szórakozásodat. A kártyát élelmiszerre adtam.
– Nahát, micsoda fösvénység! – legyintett Mónika, és a tévé felé fordult. – Elmondom majd Márknak, milyen kapzsi feleséget vett.
Az esti beszélgetés kimerítő volt. Márk, amikor megtudta, mekkora összegről van szó, sokáig az arcát dörzsölte.
– Lilla, elismerem, ez túlzás volt. Beszélek vele. De próbáld megérteni, kibillent az egyensúlyából. Nem rosszindulatból tette, csak megérezte a szabadságot. Visszafizetem neked részletekben a prémiumomból, rendben?
– Nem a pénz a lényeg! – Lilla alig ismert rá a férjére. Márk nem az anyját védte, hanem azt a képzetet, hogy kézben tartja a helyzetet. – Hanem az, hogy hazudott. Tejre kérte a kártyát, és fiatalító kezelésekre költötte.
Közel egy órán át vitatkoztak. Végül Márk könyörgött egy utolsó esélyért.
– Rendben – mondta Lilla fáradtan. – De ez az utolsó alkalom. Ha egyetlen forint is eltűnik a számlámról úgy, hogy nem élelmiszerboltban költik el, azonnal letiltom a kártyát, minden további vita nélkül.
A döntés kimondva ott feszült közöttük a levegőben, és Lilla először érezte, hogy a határ, amit meghúzott, nemcsak a pénzről szól.