Az ajtócsengő éles, szinte dühös hangja hasított bele a késő esti csendbe, mire Lilla összerezzent, és a kezében tartott forró tea kilöttyent az asztalra. A falióra fél tizenegyet mutatott. Márk üzleti úton volt egy közeli városban, vendéget pedig egyáltalán nem várt.
Gyorsan magára kapott egy kardigánt, majd az ajtóhoz lépett, és belenézett a kémlelőnyílásba. A lépcsőház halványan pislákoló égője alatt két egyenruhás járőr állt vastag kabátban. Közöttük Mónika toporgott idegesen, egyik kezével drága bőrtáskájának pántját gyűrögetve.
Lilla elfordította a kulcsot. Ahogy az ajtó kitárult, a lépcsőház dohos levegője, a rendőrök nedves kabátjának szaga és Mónika émelyítően édes parfümjének felhője egyszerre csapta meg.
– Pontosan ezt mondtam nekik a telefonban! – harsogta Mónika, és frissen lakkozott körmével Lillára mutatott. – „Jó estét, rendőrség? A menyem, aki teljesen beszámíthatatlan, zárolta az összes számlámat!” Azonnal vigyék el! Meglopott! Ott ültem tisztességes emberek között, és egy fillérem sem maradt!
Az idősebb járőr, akinek arca alatt sötét karikák húzódtak, fáradtan sóhajtott. A vállán lógó rádió sercegve szólt közbe.
– Asszonyom, legyen szíves halkabban – mondta egyhangúan, miközben belépett a lakásba. – Kit vádol pontosan? Azt állítja, hogy ez a hölgy eltulajdonította az ön pénzét?
Lilla a félfának támaszkodott. Belül nem érzett sem pánikot, sem remegést – csak tompa kimerültséget. A kipirult arcú, elegáns kabátos nőre nézett, és próbálta felfogni, hogyan jutottak idáig. Hiszen alig négy hónapja még ő kísérte fel ide Mónikát, karon fogva, óvatosan támogatva.
Ősszel váratlanul meghalt Márk édesapja. Lement a garázsba krumpliért, leült egy régi gumikerékre, és többé nem állt fel. A családot sokkolta a tragédia. Márk napokig magába roskadva ült a konyhában, üres tekintettel bámulva maga elé, miközben morzsákra tépte a kenyeret az abroszon.
– Lilla, mit csinál most anya egyedül? – kérdezte egy este halkan, a kezében gyűrögetve egy konyharuhát. – Abban a külvárosi lakásban minden apára emlékezteti. Folyton sír. Hozzuk ide, jó? Úgyis üres a vendégszoba. Maradjon nálunk, amíg összeszedi magát.
Lilla gondolkodás nélkül beleegyezett. Egy idős embert egyedül hagyni egy ilyen veszteség után kegyetlenségnek tűnt. Másnap Márk meg is érkezett Mónikával és öt hatalmas táskával, tele személyes holmikkal.
Az első hetekben az anyósa szinte ki sem mozdult a szobájából. A kanapén ült, régi, bolyhos vállkendőjébe burkolózva, és hosszasan bámult ki az ablakon. Lilla igyekezett nesztelenül közlekedni a lakásban, termoszban főzött neki gyógyteát, és beszerezte a kedvenc túrórudiját is. Esténként Márk hálásan ölelte át a feleségét.
December közepe táján azonban mintha valami átbillent volna Mónikában. A gyász helyét különös, zaklatott tettvágy vette át. Úgy döntött, fia lakása mostantól az ő fennhatósága alá tartozik, és sürgős átszervezésre szorul.
Lilla tájépítészként dolgozott otthonról, amihez csendre és összpontosításra volt szüksége. A lakás korábban ideális munkahelynek bizonyult. Most viszont minden egyes nap, pontosan tíz órakor, amikor online megbeszélései kezdődtek, a folyosón felbőgött a régi porszívó.
Lilla résnyire nyitotta az ajtót, egyik kezével letakarva a mikrofont.
– Mónika, kérlek, értekezletem van!
– Ugyan már, Lillácska, csak a képernyőt nézed! – legyintett az asszony, és eszébe sem jutott kikapcsolni a zajos gépet. – Itt fullasztó a levegő. Márknak nem tesz jót a por, gyerekkorában bőrproblémái voltak!
Aztán a konyha következett. Lilla a könnyű, sült zöldséges ételeket és friss salátákat kedvelte. Mónika viszont kizárólag nehéz, olajban tocsogó fogásokat főzött: rántott hús, zsíros pörkölt, sűrű levesek. A sült zsír szaga beleivódott a függönyökbe. Lilla kedvenc bögréi eltűntek a szekrények mélyén, mert „én rendszereztem el mindent ésszerűen”.
Lilla megpróbált beszélni a férjével.
– Márk, ma anya átnézte az ablakpárkányon hagyott munkafüzeteimet. Azt mondta, port törölt. Fél órámba telt, mire megtaláltam a terveimet. Így képtelenség dolgozni.
Márk lesütötte a szemét, és nehéz sóhaj szakadt fel belőle.
– Lilla, kérlek, légy türelemmel. Fontos neki, hogy hasznosnak érezze magát.