— Anyának teljesen elment az esze a napon! — hallatszott valahonnan a hátsó sorból.
Eszter mereven bámulta a hátamat, mintha nem is értené, amit lát. Aztán lassan Gábor felé fordította a fejét. Nem sírt. A szemében nem fájdalom csillant, hanem valami egészen más: könnyedség. Olyan volt, mintha hosszú ideje cipelt volna egy ólomsúlyú, fül nélküli bőröndöt, és most döbbent volna rá, hogy egyszerűen leteheti.
— Réka? — kérdezte halkan, már-már ijesztően tárgyilagos hangon. — Az a bizonyos „logisztikai menedzser”?
Gábor mozdulatlanná dermedt. Látszott rajta, hogy érzi: kicsúszott a talaj a lába alól.
— Eszterkém, ne csináld már… ez badarság! Valami szerkesztés… nem is igazi! — hebegte. — Valami… tetkótrükk!
Összevissza beszélt, miközben igyekezett távolabb araszolni a röhögő strandolóktól. Többen már nyíltan videóztak.
— Katalin, ez zseniális volt! — kiáltotta egy testes férfi a szomszéd napágyról, sörösdobozzal tisztelegve.
Látványosan meghajoltam.
— Köszönöm a figyelmet, a műsor mára véget ért!
— Anya… — Eszter felállt, és határozott léptekkel odajött hozzám.
Felkapta a pareómat. Azt hittem, rám teríti, de ehelyett szorosan összecsavarta, mint egy kötelet.
— Tényleg letiltottad a kártyáját? — nézett a szemembe.
— Öt perce, az alkalmazáson keresztül. És a hazafelé szóló repülőjegyét is töröltem.
Gábor arca egy pillanat alatt krétafehér lett.
— Megőrültetek? Egy fillér sincs nálam!
— De van egy Rékád — vágtam vissza szárazon. — A logisztika az ő szakterülete, majd megoldja az utaztatásodat.
Eszter ekkor felnevetett. Nem hisztérikusan, hanem felszabadultan. Lendített egyet, és a csavart pareó csattanva végigsuhintott Gábor lábszárán.
— Tűnj el innen!
— Eszter, normális vagy?
— Azonnal! — ordította, mire még a sirályok is elhallgattak egy másodpercre. — A szobába be ne merj jönni. A cuccaidat add le a recepción.
Gábor kétségbeesetten körbenézett, de a közönség egyértelműen a „bikinis nagymama” pártján állt. Felkapta a papucsát, és sántikálva elindult a kijárat felé, miközben a kamaszok füttyögve búcsúztatták.
Mély levegőt vettem, és éreztem, hogy a hátamat már nem a szégyen perzseli, hanem a forró déli nap.