– Várj, ne kapkodjunk már ennyire – állt fel Márk a fotelből, és idegesen végigsimított a haján. – Nem lehetne ezt normálisan megbeszélni?
– Nincs mit megbeszélni – felelte Eszter tárgyilagos hangon, miközben begépelte az étterem e-mail-címét. – Találtál nálam megfelelőbb menyasszonyt. Ebből következik, hogy ez az esküvő elmarad. Teljesen logikus, nem?
– Hát… végül is… – vakarta meg a tarkóját Márk. – De muszáj ezt ilyen drasztikusan? Mi lenne, ha csak elhalasztanánk?
Eszter nem reagált. Ujjai gyors ütemben futottak végig a billentyűzeten. Az első levélben lemondta a vacsorát az étteremben. A másodikban felbontotta a terem bérleti szerződését. A harmadik üzenet a ceremóniamesternek szólt, a negyedik pedig a tortarendelést törölte.
– Minden az én nevemen fut – jegyezte meg anélkül, hogy elfordult volna a monitortól. – Így nem lesz belőle bonyodalom. Holnap felhívom a virágost és a fotóst is. Csak a gyűrűk maradnak, de azokat egy héten belül visszaveszik, ha megvan a blokk.
– Állj csak meg… – lépett közelebb Márk. – Te ezt most tényleg komolyan végigviszed?
– Szerinted nem kellene? – nézett rá végre Eszter. – Vagy azt tervezted, hogy két menyasszonnyal tartasz esküvőt?
– Dehogy… csak azt hittem, leülünk, és átgondoljuk… – hebegte a férfi.
– Nincs min gondolkodni – csukta le a laptopot Eszter, majd felállt. – Az édesanyád talált neked „jobb” párt. Szívből gratulálok. Szabad vagy.
Elsétált mellette a hálószobába, elővett a szekrényből egy nagyobb táskát, és pakolni kezdett. Ruhák, pipereholmik, iratok kerültek bele. Márk az ajtófélfának támaszkodva, értetlen arccal figyelte.
– Hová készülsz?
– Nórához. A lakás a tiéd, én csak ideiglenesen voltam bejelentve. Holnaptól keresek albérletet.
– Ugyan már, ne menj sehová! – lépett be a szobába Márk. – Maradj itt legalább addig, amíg nyugodtan átbeszéljük!
– Nem szeretnék – húzta fel a cipzárt Eszter, és vállára kapta a táskát. – Nem érzem jól magam egy olyan ember mellett, aki szerint nem vagyok elég jó választás.
– Ilyet nem mondtam!
– Dehogynem. Csak más szavakkal – válaszolta Eszter, miközben felvette a kabátját, és sálat tekert a nyakába. – Azt, hogy én csak egy „átlagos” irodai alkalmazott vagyok, neked pedig egy nagyvállalat igazgatójának lánya illene, belvárosi lakással. Ismerős?
Márk szólásra nyitotta a száját, de hang nem jött ki rajta. Eszter az ajtóhoz lépett, majd még egyszer visszafordult.
– Add át Erzsébetnek, hogy kívánom, találja meg a fiának az igazán méltó arát. Talán harmadszorra sikerül.
– Harmadszorra? – ráncolta a homlokát Márk.
– Miért, szerinted kizárt? Ha az első menyasszony nem felelt meg, a második sem biztos, hogy hosszú távon beválik. Ki tudja, lehet, hogy Vivien természete túl erős lesz. Vagy az édesanyád idővel még nála is megfelelőbbet talál.
Válaszra sem várva kilépett a lakásból. Az ajtó halkan kattant mögötte. Lesétált a lépcsőn, majd kilépett az utcára. A hó sűrűn hullott, vastag réteggel fedve be az autókat és a járdát. Eszter elővette a telefonját, és tárcsázta Nóra számát.
– Nóra, én vagyok. Átmehetek hozzád pár napra? Amíg találok egy lakást.
– Persze! – hallatszott a barátnő aggódó hangja. – Mi történt?
– Majd elmesélem. Tíz perc, és indulok.
Fogott egy taxit, beült hátra. A sofőr feltekerte a fűtést, a kocsi lassan átmelegedett. Eszter lehunyta a szemét. Meglepő módon nem érzett sem fájdalmat, sem csalódottságot. Inkább valamiféle könnyűséget. Mintha egy régóta szorító bilincs oldódott volna le róla.
Nóra már az ajtóban várta egy bögre forró teával.
– Na, most mindent elmondasz – jelentette ki, miközben hellyel kínálta a nappaliban.
– Az esküvő elmarad – mondta ki Eszter egyszerűen, és két tenyerébe fogta a csészét. – Márk talált nálam „jobbat”.
– Tessék? – Nóra majdnem elejtette a saját bögréjét. – Ezt hogy érted?
Eszter részletesen beszámolt a beszélgetésről, Vivienről, és arról, hogyan szervezte meg Erzsébet a találkozót. Nóra arca egyre komorabb lett.
– Ez undorító – sziszegte, amikor a történet végére értek. – És te csak fogtad magad, és eljöttél?
– Mit kellett volna tennem? Jelenetet rendezni? Könyörögni? – vont vállat Eszter. – Ha valaki szerint nem vagyok elég, akkor nincs közös utunk.
– De hát egy hét múlva lett volna az esküvő! Meghívtatok mindenkit, mindent kifizettetek!
– Kifizettünk – javította ki Eszter. – És már le is mondtam mindent. Szerencsére minden szerződés az én nevemen volt. Holnap intézem a maradékot, és írok a vendégeknek.
Nóra hitetlenkedve csóválta a fejét.
– Olyan nyugodt vagy. Hogy csinálod?
– Fogalmam sincs – ismerte be Eszter. – Talán elfáradtam. Fél éve szervezzük az esküvőt, közben pedig az anyja csendben utánpótlást keresett. És talált. Mit lehet erre mondani?
Sokáig ültek a konyhában, terveket szőttek a következő napokra. Nóra felajánlotta, hogy maradhat, ameddig szükséges. Eszter hálásan elfogadta – most jól jött a biztos pont.
Másnap korán kelt. Azonnal telefonálni kezdett. A virágos megértő volt, és törölte a csokrokat. A fotós visszautalta az előleget. A jegygyűrűket Eszter úgy döntött, visszaviszi az üzletbe – a blokk megvolt, a határidő még nem járt le.
Délre minden szervezési ügyet lezárt. Már csak a vendégek értesítése maradt. Rövid üzenetet fogalmazott: „Az esküvő rajtam kívül álló okok miatt elmarad. Elnézést kérek a kellemetlenségekért.” Elküdte a közös csoportba, majd lenémította az értesítéseket.
A telefonja ennek ellenére szinte azonnal vibrálni és csörögni kezdett.