– Pontosan! – kapcsolódott be Katalin, miközben letette a villáját. – Az üzleti tervem szó szerint lángol! Franchise-rendszerben gondolkodom, terjeszkedésben, hálózatépítésben! Fogalmatok sincs, hogyan működik a pénz áramlása a piacon. Már most várólistám van a prémium ügyfelekből!
– Katalin, a „pénz áramlása” valóban szépen hangzik – néztem rá szinte gyengéden. – De áruld el, hogyan akarsz franchise-partnereket toborozni, amikor még egyéni vállalkozásod sincs bejegyezve, és a magánszámládat a végrehajtó zárolta a felhalmozott közüzemi tartozások miatt?
Katalin arcáról lehervadt a magabiztos mosoly. Ahogy a kenyér után nyúlt, véletlenül fellökte a sótartót. A fehér kristályok látványos ívben zúdultak a heringes salátára. Ott maradt dermedten, tátott szájjal, mint egy amatőr színésznő, aki a bemutatón hirtelen elfelejti a szövegét.
– Ez csak átmeneti fennakadás! – préselte ki magából végül. – A bank hibázott!
– Természetesen – bólintottam békülékenyen. – A bankok különösen gyakran tévednek, főleg amikor a te villanyszámládról van szó.
Péter addigra nagyjából letisztította a zakóját, bár egy hatalmas rózsaszín folt díszelgett rajta emlékeztetőül. Úgy döntött, ideje férfias rendet tenni. Kihúzta magát, felfújta az arcát, majd az öklével az asztalra csapott.
– Elég volt a civakodásból! – dördült rá. – Én vagyok a családfő, én döntök. Anna, Katalinnak igaza van. Eladjuk a lakást. A pénz az én számlámra kerül, ott biztonságban lesz. Majd én eldöntöm, mennyit kap a húgom. És ez a végszó.
Katalin diadalmasan elmosolyodott. Erzsébet büszkén kihúzta magát – lám, milyen határozott férfit nevelt. István inkább összehúzta magát a székén, mintha láthatatlanná akarna válni.
Amikor Katalin már az örökségem felosztásáról kezdett hadarni, a férjemre néztem.
– Egyetlen feltétellel – mondtam halkan.
Péter elnézően felhorkant, szemmel láthatóan arra számítva, hogy cserébe kérek majd egy bundát vagy egy törökországi nyaralást a két debreceni millióért.
– Hallgatlak, drágám.
– Eladjuk Júlia néni lakását, és Katalin pontosan azon a napon megkapja a pénzt – tagoltam nyugodtan, minden szót külön megnyomva –, amikor te, Péter, itt és most, édesanyád előtt előveszed a menő kis táskádból azt a három hitelkártyát. Azokat, amelyekkel a te úgynevezett „üzleti kiadásaidat” fedezted.