Azzal a lendülettel suhintott Eszter felé, hogy tenyere súlyos csapásként érkezzen.
Gábor felnyögött, és riadtan a félfának préselte a hátát. Még csak meg sem próbálta elkapni az anyja karját, mintha a teste is megtagadta volna az engedelmességet.
Eszter számára azonban abban a másodpercben minden lelassult. Tisztán látta Mónika eltorzult ajkát, az indulat által vezérelt, felé száguldó kart. Mégsem érzett félelmet. Nem volt benne pánik, sem bizonytalanság – csak hideg, kristálytiszta összpontosítás.
Az elmúlt hónapokban Eszter valójában nem túlórázott, és nem is barátnőkkel üldögélt kávézókban, ahogy Gábor az anyjának magyarázta. Hetente háromszor sporttáskát kapott a vállára, és a város túlsó végébe utazott egy küzdősport-terembe. A helyiségben gumiszőnyegek szaga keveredett az izzadtságéval és a fertőtlenítőével. Az edzőjük, akinek orrát régen eltörték, könyörtelenül hajtotta őket, miközben újra és újra ugyanazt az alapelvet sulykolta.
— Támadásnál nincs gondolkodás — csengett fel Eszter emlékeiben a rekedt hang. — A tested reagáljon magától. Lépj ki az ütés útjából. Az erő nem a visszacsapásban rejlik, és nem abban, hogy összetörd az ellenfelet. Az igazi erő az, ha félreállsz, és az ő lendületét fordítod ellene.
Eszter most sem emelte fel a karját védekezésre. Csupán egy apró, finom, szinte alig észrevehető mozdulattal jobbra fordította a törzsét. Tökéletes kilépés a támadási vonalból, amelyet száz és száz ismétlés égetett bele az izomemlékezetébe.
Mónika, aki minden indulatát beleadta a pofonnak szánt ütésbe, nem talált ellenállásra. A keze üres levegőt hasított. Az egyensúlya megbillent, és tehetetlenül sodródott tovább a saját lendületétől. Sután kapálózott, majd tompa csattanással a magas konyhaszekrény sarkának ütközött a vállával.
A bútorlap megreccsent. Az asszony felszisszent, tüdejéből kiszaladt a levegő, teste megtört, és nehézkesen a linóleumra rogyott. Sérült vállát markolászva próbált levegőhöz jutni.
A konyhára dermedt csend borult. Csak a földön ülő nő zihálása hallatszott, meg a hűtő fölött függő falióra egyenletes ketyegése.
Gábor tátott szájjal meredt a jelenetre. Szeme kitágult, tekintetében ősi, bénító rémület csillant, ahogy felváltva nézett a padlón görnyedő anyjára és a mozdulatlanul álló feleségére.