…bár ezt még saját magának sem volt könnyű elhinnie.
Alig telt el egy hét a történtek óta, amikor Eszter ismét ugyanabba a jelenetbe botlott. A házuk előtti udvaron sétált a barátnőivel, nevetgéltek, amikor hirtelen megpillantotta Vivent. Nem egyedül volt.
Ugyanazzal a zömök, erős testalkatú férfival, akivel néhány nappal korábban is látta.
– Eszter, mi történt? – kérdezték értetlenül a lányok, amikor észrevették, hogy Eszter arca egyik pillanatról a másikra elsápad, majd elvörösödik. – Hová rohansz?
De ő már nem figyelt rájuk. Egyenesen Vivien felé indult.
Szinte forrt benne a düh. Hát van képe fényes nappal, a saját házuk udvarán – ahol egy ideig Márkkal együtt laktak az esküvő után – más férfival csókolózni? Mintha mit sem számítana semmi.
Amikor odaért hozzájuk, Eszter gondolkodás nélkül megragadta Vivien csuklóját, és maga felé fordította. A mozdulat hirtelen volt, ösztönös; az indulat erősebbnek bizonyult nála.
– Te meg mi a csudát művelsz? – csattant fel.
Vivien arca azonnal lángba borult, de nem a szégyentől, inkább a haragtól.
– Elment az eszed? Engedd el a kezem! – sziszegte.
Eszter a szeme sarkából látta, hogy a barátnői kissé távolabb megálltak, és kíváncsian figyelik a kibontakozó jelenetet. Ez azonban csak még jobban feltüzelte.
– Nem érzed, mennyire megalázó ez? Férjnél vagy! És itt, mindenki előtt… Mi lesz, ha elmondom Márknak? Gondoltál rá, mit érezne?
Vivien ekkorra már összeszedte magát. Karba tette a kezét, és dacosan Eszter szemébe nézett.
– Mondd csak el! Rajta, siess! – vágta oda kihívóan.
Ez a reakció teljesen váratlanul érte Esztert. Arra számított, hogy Vivien mentegetőzni kezd majd, magyarázkodik, esetleg tagad. Ehelyett úgy állt ott, mintha semmi köze nem lenne az egészhez, sőt, mintha szórakoztatná a helyzet.
– El is fogom – felelte remegő hangon. – Kíváncsi lennék, te mit szólnál, ha Márkról tudnál meg ilyesmit.
Vivien arca eltorzult.
– Tudod mit? Törődjetek a saját dolgotokkal! – vetette oda ingerülten.
Azzal belekarolt a döbbenten hallgató férfiba, és sarkon fordulva elindult az ellenkező irányba, Esztert ott hagyva a kavargó indulatokkal.
Hogy lehet valaki ennyire lelkiismeret nélküli? – zakatolt a fejében.
A barátnői azonnal köré gyűltek.
– Ki volt ez? Nem ő Márk felesége? És az a pasi… csak nem a szeretője?
Eszter azonban nem válaszolt. Az elhatározás már megszületett benne. Elmond mindent a bátyjának. Nem érdekli, hogy a szüleik szerint nem szabad beleavatkozni mások életébe. Nem tudta tovább tétlenül nézni, hogy Márkot ilyen módon becsapják.
A buszon ülve, majd később a vonaton zötykölődve, sőt még akkor is, amikor leszállt és a nyaraló felé gyalogolt, egy pillanatra sem bizonytalanodott el. Úgy érezte, kötelessége beszélni. Ha más nem is, legalább a húga őszinte hozzá.
Ahogy a ház közelébe ért, gyereknevetés ütötte meg a fülét. Meglepődve torpant meg. Vendégek érkeztek volna?
Óvatosan benyitott a kapun. A térköves ösvényen egy három év körüli kisfiú tipegött, bizonytalan, de lelkes léptekkel. Mellette – figyelmesen, minden mozdulatára ügyelve – Márk haladt.