Az este folyamán Vivien neve egyszer sem hangzott el. Furcsa módon maga Márk sem említette a feleségét. Inkább a munkájáról mesélt hosszan, a közelgő szabadságáról, és arról, hogy azt milyen hasznosan szeretné majd eltölteni.
Eszterben többször is felmerült, hogy akár telefonon is elmondhatná neki az igazságot. De valahogy ízléstelennek, méltatlannak tűnt így, a távolból beleavatkozni a bátyja házasságába.
– Egérkém, ma olyan titokzatos vagy – jegyezte meg Márk indulás előtt, már az ajtóban állva. – Történt valami? Gond van az iskolában?
– Ugyan, milyen iskolai gondja lehetne júliusban? – szólt közbe Anikó enyhe éllel.
– Tényleg, igaz! – csapott a homlokára nevetve Márk. – Teljesen elvesztem a munka sűrűjében. Akkor miért vagy ilyen levert? Csak nem szerelmes lettél?
„Bárcsak tudnád, mit láttam a feleségedről…” – sikoltott volna fel Eszter legszívesebben. Ehelyett csak halvány mosolyt erőltetett magára.
– Semmi különös. Kicsit fáj a hasam – felelte halkan.
– Ó, értem… női dolgok – bólintott megértően Márk.
Eszter arca lángba borult. Nem erre gondolt, és valójában semmi baja nem volt. Most már biztosan mindenféle ostobaságot képzel róla a bátyja – de legalább a szüleik elégedetten hallgattak.
Az éjszaka végtelennek tűnt. Eszter csak forgolódott az ágyában, miközben odakint a szél süvített az ablak alatt. A szemét lehunyva újra és újra ugyanaz a kép villant fel előtte: Vivien egy idegen férfi karjaiban, ahogy szenvedélyesen megcsókolja.
És közben arra gondolt, hogy talán ugyanígy csókolja meg Márk is a feleségét, amikor hazaér – mit sem tudva arról, hogy az asszony nemrég mással osztotta meg ugyanazt az intimitást.
Az egész helyzet igazságtalannak tűnt számára. Nem értette, miért vált hirtelen tiltott témává az igazság kimondása. Mióta lett bűn megvédeni azt, akit szeret?
Márk mindig is példakép volt a szemében. Tizenhat év alatt egyszer sem veszekedtek komolyan. A bátyja volt a biztos pont, aki gondolkodás nélkül kiállt volna érte bárkivel szemben. A barátai is jófejek és értelmesek voltak – kár, hogy a húguk iránt kevés érdeklődést mutattak.
Vivienhez eddig semleges érzések fűzték. Legalábbis addig a napig. Kétségtelenül csinos nő volt, talán nem a legélesebb eszű, viszont rendezett háttérrel és saját lakással rendelkezett. A fiatalok azt az ingatlant kiadták bérbe, ők pedig Márk lakásában éltek, amely csak egy háztömbnyire volt a szüleik otthonától. Ott pillantotta meg Eszter Viviént azzal az undorító alakkal, aki minden szem előtt tapogatta.
Eszter számára a család szent dolog volt. A szülei közel harminc éve éltek házasságban, és kapcsolatuk szilárdsága számára etalonnak számított. Soha nem emelték fel egymásra a hangjukat, nem illették egymást sértő szavakkal, és a hűtlenség még csak gondolatként sem merült fel köztük.
Néhány nap elteltével Eszter próbálta lecsillapítani magát. Arra jutott, hogy talán mégsem az ő dolga a felnőttek életébe avatkozni.
Otthon minden a megszokott mederben folyt tovább. Márk és Vivien neve nem került szóba, mintha semmi sem történt volna. A látott jelenet emléke lassan halványulni kezdett benne.
Talán csak félreértette a helyzetet. Lehet, hogy Vivien csupán egy régi, közeli ismerősével találkozott… bár ezt még saját magának sem volt könnyű elhinnie.