– Azt is mondta nekem – folytatta Erzsébet keserű félmosollyal –, hogy te magad nem akarsz már kijárni, mert eleged van a robotolásból. Anyádnak meg azt adta be, hogy az új munkahelyeden hétvégente is dolgozol. Így aztán mindannyian külön-külön morogtunk a sarokban, és egyikünk sem tudta, mi az igazság. Ha nincs az a véletlen találkozás, talán ma is így lenne.
Az ajtóban ácsorgó Gábor ekkor megpróbált észrevétlenül hátrálni, de a két nő kérlelhetetlen tekintete a földhöz szegezte. Megtorpant, mint akit rajtakaptak.
– Szóval – egyenesedett fel Erzsébet –, alaposan átgondoltuk a dolgot. Úgy döntöttem, eladom a telket. Már nem bírom úgy, mint régen. A pénzből anyáddal közösen veszünk egy ikerházat egy faluban, közelebb a városhoz. Lesz egy kis kert is, épp akkora, amit ketten kényelmesen elbírunk. Pár ágyás örömnek, nem több.
– És mi lesz velünk? – préselte ki magából Gábor.
– Veletek, édes fiam? – nézett rá Erzsébet leplezetlen éllel a hangjában. – Ti majd megveszitek, amire szükségetek van, a boltban. Hiszen olyan takarékos vagy, a benzin miatt is annyit aggódtál. Katalinnal már megbeszéltük: ő pihenni jár majd hozzánk. Napozószék, tea, beszélgetés. Ha pedig bogyós gyümölcsre vágysz, kapsz – árcédulával, mint a szupermarketben. A munkánk értéke is bele lesz számolva.
Katalin a férjére pillantott, és hosszú idő óta először őszinte nevetés szakadt fel belőle. Rájött, hogy az igazi elégtétel nem a kivonulás, hanem az, amikor azok, akiket valaki magától értetődő erőforrásnak tekintett, összefognak, és egyszerűen kihúzzák őt a saját számításukból.
Azon a vasárnapon Katalin tíz év után először tért haza úgy, hogy egyetlen befőttesüveg sem zörgött a csomagtartóban. Csak a kézitáskája hevert ott, meg egy csokor mezei virág, amit életének két legfontosabb asszonya nyomott a kezébe búcsúzóul.
A következő héten Gábor egy nejlonszatyor boltban vett krumplival állított haza – apró szemű, sáros, több darabja már rothadásnak indult. Katalin végignézett a blokkon, majd higgadtan megjegyezte:
– Nem is olcsó mulatság, Gábor. Talán felhívhatnád édesanyádat. Úgy hallottam, idén gyönyörű a termés. Igaz, a birtokra mostantól belépődíj van. Neked pedig – tekintettel az előzményekre – dupla tarifa jár.