— …inkább magad darálnád le a húst, aztán gyártanád a gombócokat!
— Kinga néni, könyörgöm, mikor lenne erre időm? — fakadt ki Eszter, és a hangjában már nem is a düh, inkább a kétségbeesés csengett.
— Hogyhogy mikor? Amikor Benedek kicsi volt, én mindent saját kezűleg készítettem. Nem volt segítségem, mégis megoldottam. Téged meg elkényeztettek. Itt vagyok én, segítek, de neked semmi sem elég!
Aznap este Eszter sírva kérlelte a férjét, hogy valahogy ritkítsa meg az édesanyja látogatásait. Egy újszülöttel a karján alig állt a lábán, nemhogy még egy sértődős, örökké elégedetlen vendéglátót is szórakoztasson.
— Eszter, igazságtalan vagy — sóhajtott Benedek. — Anya egész nap sürög-forog, próbál hasznos lenni, nem kíméli magát.
— Hasznos? Parancsolgatni én is tudok a kanapéról. Az nem segítség, hogy folyamatosan bírál.
— Jó, nyugodj meg. Beszélek vele.
Beszélt is. Kinga valóban ritkábban toppant be, de a házaspár között mintha valami megrepedt volna. Az a könnyedség, ami kapcsolatuk elején természetes volt, lassan elpárolgott. Benedek egyre többször ment át az anyjához: csöpögött a csap, leszakadt egy polc, elromlott a zár. Mindig akadt valami. Amikor hazatért, elgondolkodó, távoli volt. Hétvégente pedig magával hozta Nórát. Ilyenkor Eszter egyszerre lett kétgyermekes anya, miközben ha Kinga is megjelent, még őt is ki kellett szolgálnia.
Levente még a második születésnapját sem töltötte be, amikor megszületett Márk. Két apró fiú — kimondhatatlan boldogság, és ugyanekkora felelősség. Eszter újabb esztendőt élt át félálomban, mint egy robot, aki csak teszi a dolgát. A megjegyzések már szinte el sem jutottak a tudatáig.
— Miért ilyen maszatosak az ablakok?
— Ha zavarja, egy vödör víz ott áll a fürdőben.
— Lilla mindig speciális tisztítószerrel mosta fel a padlót, nála illatozott az egész lakás!
— Én nem Lilla vagyok. Nekem így is megfelel.
— És miért nincs sapka alatt vékonyka kis kendő? Lillának mindig mondtam, és ő hallgatott rám!
— Meghallgatom, amit mond, de a döntést én hozom meg.
— Aztán ne csodálkozz, ha nem vigyázok a gyerekeidre!
— Rendben. Az unokáira sem kötelező vigyáznia.
A pohár akkor telt be végleg, amikor Kinga egy délután Nórával az oldalán állított be. A kislány náthás volt, Lilla pedig nem akart betegszabadságra menni, ezért a nagymamát kérte meg felügyeletre. Csakhogy Kingának aznapra manikűrös időpontja volt, így kényelmesebbnek látta Eszterhez hozni a gyereket.
— Ugyan, mit számít ez neked? Itthon vagy egész nap. Kettő vagy három, szinte mindegy. Ráadásul Nóra a fiúk testvére.
— De beteg! A fiaim egészségesek!
— Legalább erősödik az immunrendszerük! — legyintett Kinga, olyan rendíthetetlen magabiztossággal, mintha törvényeket idézne. Eszter hiába érvelt, lepattant róla minden szó. Végül kénytelen volt felhívni Benedeket a munkahelyén, hogy jöjjön haza és vigye el a lányát.
A támadások azonban nem maradtak abba.
— Mondtam, hogy tegyél kendőt a sapka alá! Látod, megbetegedtek!
— Nem a kendő miatt, hanem mert idehozta a taknyos Nórát.
— Ne merészeld így nevezni az unokámat!
— Akkor ne hozzon beteg gyereket az otthonomba!
— „Az otthonodba”? Az én fiam tart el! Inkább maradj csendben! — vágta oda Kinga, majd bevágta maga mögött az ajtót.
Még ezután is minden beszélgetésükben előkerült, milyen tökéletes feleség, anya és háziasszony volt Lilla — bezzeg Eszter…
— Lilla sosem vesz a parkban fagyit vagy vattacukrot — jegyezte meg egyszer diadalmasan.
— Érdekes, Benedek meg épp vattacukrot árult ott diákként…
— És Lilla mindig tisztelt engem. Ha te nem állsz közéjük…
— Én? Ők már elváltak! Lilla éppen új házasságra készült!
— Akkor is kibékülhettek volna, ha nem avatkozol bele.
Eszter ekkorra már pontosan értette, miért menekült Lilla ebből a családból, és miért tartja a lehető legtávolabb magát tőlük. Néha maga is arról ábrándozott, hogy megszabadul az állandó ellenőrzéstől. De ehhez Benedektől is el kellene szakadnia — ő pedig többnyire az anyja oldalára állt, legfeljebb néha próbált közvetíteni.
Közeledett Kinga kerek születésnapja. Úgy döntött, nagy felhajtással ünnepel: bérelt egy tágas vidéki házat, Benedek pedig ételkiszállítót rendelt az eseményre. Vénasszonyok nyara volt: nappal simogató napsütés és enyhe levegő, éjszaka viszont már vékony jéghártya fedte a pocsolyákat.
Amikor Eszterék — Benedek, a két kisfiú és ő — megérkeztek a bérelt házhoz, megszólalt Benedek telefonja. Kinga hadarva magyarázott a vonal túlsó végén. Benedek félrehúzódott az útszélre, leállította a motort, majd kissé feszengve fordult a feleségéhez.
— Eszter… van egy kis változás. Úgy tűnik, a hálószobák már mind foglaltak. Lilla és Nóra is megérkeztek… — kezdte bűntudatos arccal, és látszott rajta, hogy a folytatás nem sok jót ígér.