A férfi keze még mindig a papír fölött lebegett.
— C’est injuste de juger sans savoir, Monsieur le Juge. La vie est parfois plus compliquée qu’un protocole de police — szólalt meg Lilla most franciául, lágy, dallamos hanghordozással. A mondatok úgy gördültek ki a száján, mintha Párizs egyik árnyas utcáján tanulta volna őket, nem pedig egy út menti konyha gőzében.
Aztán hirtelen németre váltott; a szavai feszesen, metsző pontossággal koppantak a levegőben. Ezt követte a sebes spanyol, amely úgy zubogott, mint egy hegyi patak tavasszal. Majd olaszul folytatta, s a hangja meleg, napfényes ízt kapott.
Szaveljev arca lassan átalakult. Nem értette minden kifejezés jelentését, de a nyelvek ritmusát, zenéjét tisztán hallotta. Ez nem bemagolt frázis volt. A lány nem ismételt – ő maga volt a hangzás.
Amikor Lilla torokhangú arabbal folytatta, majd áttért az éneklő törökre, résnyire nyílt az iroda ajtaja. Gergő, a körzeti megbízott, döbbenten torpant meg a küszöbön. A titkárnő odakint félbehagyta a gépelést; a billentyűk kattogása elhalt.
— Hindi, perzsa… és az anyanyelvem — zárta le végül Lilla. — Tíz külön világ, bíró úr. És egyikben sem akadt hely számomra úgy, hogy előbb az útlevelemet ne vizsgálták volna meg, mint engem.
Olyan csend telepedett a szobára, hogy még a mennyezeti lámpa halk zúgása is élesen hallatszott. Szaveljev lassan levette a szemüvegét. Már nem szabálysértőt látott maga előtt, hanem valami jóval nagyobbat, ami sehogy sem fért bele egy hivatalos űrlap rubrikáiba.
Eszébe jutott a lánya, Nóra. Évekig tanult nyelveket magántanárokkal, drága táborokban, mégis makacs akcentus árulkodott minden megszólalásáról. Ez a fiatal nő pedig — ki tudja, milyen körülmények között — élő hangszerként formálta önmagát.
— András — lépett beljebb Gergő, hangját visszafogva. — Elismerem, látványos… De a törvény attól még törvény. A szabálysértés egyértelmű. Kiállítsam a papírokat?
Szaveljev ráemelte a tekintetét. A körzeti most hirtelen kicsinek és színtelennek tűnt.
— Gergő — mondta halkan. — Amikor a jegyzőkönyvet felvetted, miért nem szerepeltetted benne, hogy az előállítottnál nincsenek iratok?
— Azt állította, hogy elvették tőle. Sok mindent mondanak az ilyenek…
— Nem. Ez nem részletkérdés. Ha az útlevelét mások tartják vissza fenyegetéssel, az már nem puszta idegenrendészeti ügy. Ez a Büntető Törvénykönyv 127.1-es paragrafusának gyanúja — emberkereskedelem.
A körzeti láthatóan feszengeni kezdett.
— András, miről beszél? Miféle emberkereskedelem? Ez csak egy átlagos kifőzde…
Szaveljev tekintete megkeményedett, és lassan felegyenesedett a székében.