Végül mégis felvettem Gergő hívását.
— Te megőrültél?! — ordította, úgy, hogy a hangszóró szinte recsegett. — Anyának rosszul lett! Miért küldtél neki ilyen papírokat? Mindenki előtt megszégyenítetted! Amikor meglátta a végösszeget, majdnem elájult!
— Csak ahhoz tartottam magam, amit te szabtál feltételként, Gergő — válaszoltam halkan, de rendíthetetlen nyugalommal. — Válni akartál? Belementem. A borítékban pedig egy részletes kimutatás volt. Hogy Viktória is lássa, mennyibe került az a „ingyenes” élet, amit természetesnek vettetek. És hogy holnaptól ez a támogatás megszűnik.
— Azonnal odamegyek, és ezt nem így fogjuk megbeszélni! — csattant fel, majd bontotta a vonalat.
Nem vártam ölbe tett kézzel. Amíg ő úton volt, én cselekedtem.
Negyven perc múlva Gergő lihegve, vörös arccal rontott be a lakásba. A bőröndjei már a bejáratnál sorakoztak. Gyorsan összekapkodott, félig lezárt csomagok voltak — pontosan olyan rendezetlenek, mint a házasságunk az utóbbi években.
— Ez meg mi? — meredt a táskákra.
— A költözésed. Azt mondtad, ha nem megyek, akkor válás lesz. Nem mentem.
— Csak felindulásból mondtam! — próbált beljebb lépni, de elé álltam. — Nóra, ne csináld már…