— Hát persze.
— Igazad van.
Gábor megkönnyebbülten elmosolyodott, mintha egy vizsgán ment volna át.
— Tudtam, hogy így látod.
Nyugodt hangon még hozzátettem:
— Egy jó tréfa attól jó, hogy mindkét fél nevet rajta.
A mosolya megbicsaklott.
— Ezt hogy érted?
Vállat vontam.
— Sehogy. Nem fontos.
Helyet foglaltam az asztalnál. A vacsora ment tovább a maga rendjén, poharak koccantak, valaki újabb történetbe kezdett. Kívülről minden változatlan maradt. Bennem viszont már megszületett a döntés.
Másnap a megszokottnál korábban ébredtem. Gábor még mélyen aludt, a hátán fekve, halkan hortyogva. Néhány másodpercig néztem az arcát, aztán csendben felkeltem az ágyból. Kávét főztem, leültem a konyhaasztalhoz, és kinyitottam a laptopomat.
Kikerestem egy ügyvéd számát, majd tárcsáztam.
— Jó reggelt kívánok — mondtam higgadtan. — Válókeresetet szeretnék benyújtani.
A vonal túlsó végén rövid csend támadt.
— Sürgős az ügy? — kérdezte végül.
— Igen.
— Komoly oka van?
Eltöprengtem egy pillanatra.
— Igen, van.
— Megkérdezhetem, mi történt?
Az ablak felé fordultam. A belső udvar békés volt, a reggeli fény puhán csillant meg a járdán.
— Tegnap este, vacsora közben a férjem kimondott valamit. Az igazat.
— És?
Halkan feleltem:
— És én végre elhittem neki.
Egy órával később már az utcán voltam. A táskámban ott lapultak az iratok. Gábor akkor ébredt fel, amikor a cipőmet vettem fel az előszobában.
— Hová mész ilyen korán? — kérdezte álmosan.
— Dolgom van.
— De hát még alig múlt hét.
Elmosolyodtam.
— Tudom.
Ásított egyet.
— Ugye tényleg nem sértődtél meg tegnap?
Ránéztem.
— Nem.
— Na, ennek örülök — morogta, és visszadőlt a párnára. — Csak egy vicc volt.
— Persze — feleltem halkan.
Kiléptem, és becsuktam magam mögött az ajtót.
Azt még nem sejtette, hogy két órán belül csörögni fog a telefonja. A nővére hívja majd, és egyetlen mondattal elsápasztja:
— Gábor… Anna beadta a válókeresetet.
És mielőtt letenné, még hozzáteszi:
— Ja, és megszüntette a hozzáférésedet a cég számláihoz is.