— Vivien szakított a barátjával, és az albérletet is fel kellett adnia — sóhajtotta Erika, majd hatásszünetet tartott, mintha színpadon állna. Aztán diadalmasan kibökte a lényeget: — Nálatok húzza meg magát. Három-négy hónapról van szó csupán, amíg újra sínre kerül az élete. Család vagyunk, természetes, hogy segítünk egymásnak.
Enyhe mosollyal figyeltem az előadást. A telefonom kijelzőjén éppen negyven másodperc telt el.
— És miért nem költözik hozzád Vivien, Erika? — kérdeztem udvarias hangon, karba tett kézzel. — Hiszen az édesanyja vagy.
Anyósom úgy meredt rám, mintha azt javasoltam volna, önként jelentkezzen száműzetésbe.
— Nóra, gondolkodj már egy kicsit! — csattant fel. — Egy szűk egyszobás lakásban élek a város legszélén. Ott megfojtanánk egymást! Ráadásul Viviennek most a karrierjére kell koncentrálnia. — Az ablak felé intett. — Komoly irodában szeretne elhelyezkedni a belvárosban. Tőlem oda két óra az út, három átszállással. A ti lakásotok viszont tökéletes helyen van: öt perc a metró, a pénzügyi negyed pedig szinte karnyújtásnyira.
Érdekes, hogy az emberszeretet milyen könnyen fellángol, ha az érintett fél gyalogtávolságra lakik a metrómegállótól. Márk arca rezzenéstelen maradt. Nem toporgott, nem keresett kibúvót, és nem pillantott rám tanácstalanul.
— Anya — szólalt meg végül halkan, de a hangja kemény volt, mint az acél. — Erről nincs vita. A lakás Nóráé, ketten élünk itt. Viviennek nincs helye nálunk. Forduljatok meg, és menjetek haza. Hozzád az egyszobásba, vagy keressetek másik albérletet.
Vivien sértődötten felhorkant, és megigazította a gallérját az új, feltűnően drága bundáján.
— Márk, hallod te magad? — Erika hangja egy oktávval magasabbra csúszott. — A saját véred az utcára kerül, te pedig a feleséged mögé bújsz! Azért neveltelek, hogy bajban hátat fordíts a húgodnak?
— Nem azért neveltél, hogy a testvérem kényelmét a feleségem rovására biztosítsam — vágott vissza azonnal Márk.
Előrelépett, és megmarkolta a hatalmas bőrönd fogantyúját.
— A beszélgetés véget ért. Az ajtó ott van előttetek.
Erikát azonban nem lehetett ilyen könnyen eltéríteni. Hirtelen felém fordult, a tekintete szinte szikrázott.
— Nóra! Te is nő vagy, értsd meg a helyzetét! Háromszobás lakásotok van! Vivien elfoglalná a dolgozószobát, neked úgyis mindegy, hiszen alig használod, és igazán nem nagy áldozat néhány hónapra összébb húzódni, ha a család érdeke ezt kívánja.