…ő pedig hét év házasság után a szemembe vágta, hogy túl öreg vagyok ahhoz, hogy anya legyek.
Lilla némán hallgatta a húsz évvel korábbi történetet. Ahogy Judit beszélt, a múlt súlya mintha lassan leemelkedett volna róla is. Valami különös megkönnyebbülést érzett.
— Most pedig békülni akar — folytatta Judit halkan. — Egy hónapja hívott fel. Meghívott a férje jubileumi ünnepségére. Azt mondta, belefáradt ebbe az ostoba haragba.
— És igent mondott? — kérdezte Lilla.
— Igen. Az élet túl rövid ahhoz, hogy évtizedekig sértettséget cipeljünk. És talán a nővérem végre belátja, hogy harmincnyolc évesen is lehet valaki boldog édesanya. Lehet, hogy akkor téged sem fog többé bántani.
Az út hátralévő részében szinte megállás nélkül beszélgettek. Judit mesélt a munkájáról, a nehéz évekről, majd büszkén mutatta a fia fényképét is, aki időközben Kanadába költözött. Mire a vonat befutott az állomásra, Lilla úgy érezte, mintha egy hatalmas kő gördült volna le a mellkasáról.
A peronon Erika várta őket. Amikor észrevette a húgát, megtorpant. Egy pillanatig csak nézték egymást, majd a következő másodpercben már szorosan ölelték a másikat. A hosszú évek csendje egyetlen mozdulatban tört meg.
Később, az ünnepségen, amikor a vendégek kisebb csoportokba rendeződve beszélgettek a nappaliban, Erika odalépett Lillához.
— Bocsáss meg, kislányom — mondta alig hallhatóan. — Ostobán viselkedtem.
Lilla szó nélkül magához ölelte. Néha egyetlen őszinte beszélgetés is elég ahhoz, hogy a legmakacsabb csomó is kioldódjon. És kell hozzá valaki, aki tudja, mikor mit kell kimondani.
A jubileum meglepően békés hangulatban telt. Erika ezúttal inkább figyelt, mint irányított. A két testvér még kissé feszélyezetten mozgott egymás mellett — húsz esztendő nem tűnik el egyik napról a másikra —, de a jég lassan olvadni kezdett. Később újra és újra találkoztak. Erika néha még visszacsúszott a régi beidegződésekbe, ám most már igyekezett uralkodni magán. Lilla pedig elfogadta őt olyannak, amilyen: a félelmeivel és azok leküzdésére tett ügyetlen próbálkozásaival együtt.
Másfél év múltán Lilla várandós lett. Ő és Márk ismét családi vacsorára érkeztek. Erika az ajtóban fogadta őket, gyengéden megölelte a menyét, és meghatottan suttogta:
— Annyira örülök nektek.
Aznap este teát kortyolgattak, könnyed témákról beszélgettek. Erika most nem osztott kéretlen tanácsokat, egyszerűen csak jelen volt és figyelt. Amikor Lilla félvállról megkérdezte, milyen babakocsit érdemes választani, az anyósa tekintete melegen felragyogott. Abban a pillanatban világossá vált: a legfontosabb változások sokszor észrevétlenül történnek.
Végső soron a tökéletlen emberek a legigazibbak.