Márk újra nagyot sóhajtott. Pontosan tudta, mire céloz a felesége. Amikor öt évvel ezelőtt összejöttek, a szülei szinte rajongtak Lilláért.
Fiatal volt, csinos, két diplomával a háta mögött, és komoly karrier előtt állt egy nemzetközi cégnél. Akkoriban úgy tűnt, nála tökéletesebb menyet keresve sem találhatnának.
Aztán lassan megváltozott a hangulat. Eleinte csak apró megjegyzések csúsztak ki – hogy Lilla túl sok időt tölt a munkahelyén, vagy hogy nem egészen úgy öltözik, ahogyan „egy sikeres ügyvéd feleségéhez illene”. Később jöttek a célozgatások az unokákra. Az évek múltával pedig a burkolt kérdések egyre nyíltabbá és egyre terhesebbé váltak.
— Rendben, figyelj — ült le mellé Márk békülékenyen. — Vonattal megyünk. Reggel érkezünk, pont a kezdésre, és este már indulunk is vissza. A kupéban alszunk, így szó sem lehet arról, hogy szállodát keressenek nekünk, vagy hogy ott maradjunk náluk éjszakára.
Lilla elgondolkodva nézett maga elé. A terv nem hangzott rosszul: rövid látogatás, minimális beszélgetés, kevesebb esély a rosszalló pillantásokra.
— Jól van — mondta végül. — De ígérd meg, hogy tényleg este eljövünk.
— Megígérem.
A következő napokban Lilla igyekezett annyira lefoglalni magát, amennyire csak tudta. Szándékosan bent maradt az irodában munkaidő után is, plusz feladatokat vállalt, sőt még prezentációk megtartására is önként jelentkezett. A kollégái csodálkozva figyelték ezt a hirtelen túlbuzgóságot.
Az indulás előtti napon felhívta az édesanyját. Kinga már az első pillanatban meghallotta lánya hangján, hogy valami nincs rendben.
— Történt valami?
— Semmi különös, anya. Holnap megyünk Márk szüleihez, az apósom évfordulójára.
— És már megint túlgondolod az egészet?
— Nem túlgondolom… csak… — Lilla elhallgatott, kereste a megfelelő szavakat. — Néha az az érzésem, mintha selejtesnek tartanának. Mintha hiába lenne diplomám, jó állásom, az számítana, hogy még nincs gyerek.
— Ezt azonnal fejezd be — szólt rá határozottan Kinga. — Senkinek nem tartozol magyarázattal. Meglesz a családotok, csak türelem kell.
— Könnyű ezt mondani.
— Nem jutott eszedbe, hogy elmondjátok nekik az igazat? Hogy már egy éve próbálkoztok, orvoshoz jártok?
— Eszem ágában sincs — rázta meg a fejét Lilla, bár az anyja nem láthatta. — Csak olaj lenne a tűzre. Tanácsokkal bombáznának, meg mindenféle csodadoktorhoz küldenének.
Este összepakoltak az útra. Pontosabban Lilla pakolt, Márk pedig az ágy szélén ülve figyelte, és folyamatosan megjegyzéseket tett.
— Minek ennyi smink? — kérdezte értetlenül. — Hiszen csak egyetlen napra megyünk.