A készüléket még mindig a füléhez szorította, amikor hirtelen tudatosult benne, hogy a hívás nem szakadt meg. A vonal túlsó végén új hang csendült fel – Péter édesanyjáé, Máriáé.
– Péterkém, végeztél már azzal a gazdag kislánnyal való csacsogással? – csattant fel az asszony ingerülten.
Júlia szinte levegőt sem mert venni. Róla beszélnek? Ujjai remegni kezdtek, a telefon majdnem kicsúszott a kezéből.
– Igen, anya – hallatszott Péter fáradt sóhaja. – Már megint az ajándékokkal jött. Folyton fitogtatja, mennyi pénze van.
– Elegem van a nagyvonalúságából – dohogott Mária. – Mindig segít, mindig ad valamit, és közben úgy érzem magam mellette, mint egy koldus. Mintha állandóan az orrunk alá dörgölné, hogy fölöttünk áll.
Júlia térde megbicsaklott, visszazuhant a székre. Akiket családjának tekintett, ilyen megvetéssel beszéltek róla.
– De nem sokáig lesz ez így – suttogta Péter bizalmas hangon. – Mondtam már, hogy beszéltem egy ügyvéddel? Meg lehet oldani, hogy minden az én nevemre kerüljön.
– És mégis hogyan képzeled? – élénkült fel Mária.
– Aláíratok vele pár papírt, mintha teljesen hétköznapi iratok lennének – magyarázta Péter. – Hiszékeny. Eszébe sem jut majd, hogy miről szólnak valójában. Szép lassan mindent átíratok magamra.
Júlia a szájára tapasztotta a kezét, hogy ne kiáltson fel. A férfi, akit négy éven át szeretett és akiben feltétel nélkül bízott, hideg számítással tervezte a tönkretételét.
– És utána? – kérdezte az anya elégedetten.
– Előbb még minél több pénzt kiszedünk belőle különféle „családi kiadásokra” – folytatta Péter. – Aztán beadom a válópert, és a magánszámláiból is komoly összeget szerzek meg.
– Okos fiú vagy – dicsérte Mária. – Akár azt is mondhatnánk, hogy súlyos beteg vagyok. Külföldi kezelésre kérnénk támogatást.
– Kiváló ötlet – helyeselt Péter. – Mire észbe kap, már késő lesz. A válás után gondtalanul élünk, ő pedig ott marad üres kézzel.
Júlia ekkor bontotta a hívást. Mozdulatai gépiesek voltak. Könnyei hangtalanul peregtek, de a kezdeti sokk helyét lassan valami egészen más vette át: egyre szilárdabb elhatározás.
Az a két ember, akiket a legközelebbinek hitt, tudatosan készült kiforgatni mindenéből. Nem társ volt számukra, csupán pénzforrás.
Néhány perc múlva letörölte az arcát, mély levegőt vett, és cselekedni kezdett.
Este Péter feltűnően jókedvűen lépett be a lakásba. Fütyörészve akasztotta fel a kabátját az előszobában.
– Júlia, napsugaram, megjöttem! – kiáltotta derűsen. – Na, megnézted azt a telket anyának?
Válasz helyett Júlia egy dossziét csúsztatott a konyhaasztal közepére. A tetején hivatalos irat feküdt.
– Ez meg micsoda? – Péter felkapta a papírt, és ahogy átfutotta a sorokat, az arca elsápadt.
– Pontosan az, amit megérdemeltek – felelte Júlia higgadtan.
– Nem értem, miről beszélsz – próbált zavartan nevetni. – Ez valami rossz tréfa?
Júlia tekintete jéghideg volt. Már nem a naiv, szerelmes feleség állt előtte, hanem egy nő, aki végleg levonta a következtetéseit, és készen állt kimondani mindazt, amit délután óta magában hordozott.