– Nem! – vágott vissza Eszter ingerülten. – A saját viselkedéseddel fordítod magad ellen a gyerekeidet!
– Találkozni fogok velük, mondtam már! Csak most nem alkalmas… majd később! – ígérgette Márk, aztán bontotta a vonalat. Eszter pontosan tudta, hogy ez nem több üres kifogásnál.
Végül neki kellett leülnie a gyerekekkel, és mindent megmagyaráznia. Tudatosan kerülte, hogy az apjukat hibáztassa. Nem akarta, hogy bennük is gyűlölet gyökerezzen. Inkább arról beszélt, hogy hosszú évek után eltávolodtak egymástól, hogy Márk másba szeretett bele, de attól még az apjuk marad. A válás kettejük között történik – mondogatta –, nem a gyerekekkel szakít.
– Akkor velünk miért nem beszélt erről? – kérdezte Nóra sértetten. – Még csak fel sem hívott…
– Most zűrzavaros időszakot él – felelte Eszter, kerülve a lánya tekintetét. – Költözés, válás, új kapcsolat… Időre van szüksége. Meg fog keresni titeket, csak adjatok neki egy kis türelmet.
Amikor Márk elköltözött, Eszterre hárult minden teher. Egyszerre kellett anyának és apának lennie. Mégis, mivel őszintén beszélt a gyerekekkel, és nem titkolt el semmit, Benedek és Nóra viszonylag hamar talpra álltak. A hétköznapok lassan visszataláltak a megszokott kerékvágásba. Az apjuk neve ritkán hangzott el otthon.
A válásra Eszter alaposan felkészült. Felkereste egy régi osztálytársát, aki időközben tapasztalt ügyvéddé vált. Vivien legnagyobb bosszúságára a vagyonmegosztás végül teljesen törvényes és kiegyensúlyozott lett. Márknak be kellett érnie azzal a háromszobás lakással, amelyet korábban bérbe adtak, a tágas családi ház helyett. A vállalkozását is meg kellett felezniük. Eszter inkább pénzbeli megváltást kért a részéért, és ebből megvásárolta azt a szépségszalont, ahol évek óta dolgozott – a tulajdonos épp külföldre költözött, és meg akart válni az üzlettől. A válás mérlege végül Eszter javára billent. Márk viszont adósságokkal és pénzügyi gondokkal maradt. De ezt az utat ő választotta.
– Maguk?! – Vivien arcán erőltetett mosoly torzult fintorrá, amikor ajtót nyitott. – Mit keresnek itt?
– Felköszönteni jöttünk apát – jelentette ki Benedek, és megpróbált beljebb lépni. – Csak beenged?
– Nem igazán jókor jöttek – húzta el a száját a nő. – Telefonálni nem tanították meg magukat?
– Hívtuk – válaszolta Nóra. – Csak nem vette fel. Gondoltuk, meglepjük.
– Hát, sikerült – jegyezte meg gúnyosan Vivien, de félreállt az útból.
A lakásban Márk zavartan fogadta őket. Szeme ide-oda cikázott, miközben teát töltött. Vivien demonstratívan kivonult a konyhából.
– Ne haragudjatok, épp indulni készültünk – mentegetőzött az apjuk.
– Nem maradunk sokáig – mondta Benedek, és belekortyolt a forró italba. Süteményt vagy akár egy szem cukrot sem kaptak.
– Vivien az egészséges életmód híve – motyogta Márk lesütött szemmel. – Nálunk nincs édesség.
Nóra hosszan nézte az apját.
– Boldog vagy így? Megérte minket lecserélni rá?
– Nem cseréltelek le titeket – tiltakozott Márk. – Csak most nehéz időszak van… anyagilag sem egyszerű. De rendezni fogom, ígérem.
– Márk, elkésünk! – szólt be Vivien élesen, majd megjelent az ajtóban. – És közöld velük, hogy legközelebb ne állítsanak be bejelentés nélkül! – Úgy beszélt, mintha a gyerekek ott sem lennének.
– Kicsim, ne idegeskedj – sietett utána Márk. – Mindjárt megyünk. Olyan rég láttam őket, hadd beszéljek velük pár percet!
– Szóval fontosabbak, mint én? – csattant fel Vivien. – A szüleim várnak, apu bepácolta a húst, én készülődtem… és te most hirtelen apáskodni akarsz? Tudod jól, mit gondolok: ami a múlt része, maradjon is ott! Kapják az utalást minden hónapban, nem? Az bőven elég! A volt feleséged így is kiforgatott mindenből. Örülhetnél, hogy egyáltalán hozzád mentem!
– De ők a gyerekeim… – próbálkozott Márk halkan.
– Válassz! Én vagy ők! – csattant a nő hangja. – Nem először beszélünk erről.
– Drágám, nyugodj meg… Tudod, hogy téged választalak. Szeretlek, nélküled nem tudok élni – suttogta Márk békítően.
Benedek és Nóra némán álltak a küszöbön, és végignézték a jelenetet.
– Azt hiszem, mennünk kell – szólalt meg végül Nóra hűvös hangon. – Sok boldogságot, apa. Remélem, nem bánod meg a döntésed.
Vivien elégedett félmosollyal nézett utánuk, miközben Márk zavartan kerülte a gyerekei tekintetét. A folyosón csend telepedett rájuk, és ez a csend többet mondott minden kimondott szónál.