– Én tettem el. Tele volt porral, nem túl higiénikus – felelte Eszter higgadtan.
Nem is a fürdőszőnyeg fájt igazán. Hanem az, hogy lassan, észrevétlenül radíroztak ki abból a lakásból, amelyért egész életemben dolgoztam. Mintha vendég lennék a saját otthonomban.
– Kérlek, tegyél vissza mindent oda, ahol volt – mondtam határozottan. – És legközelebb ne rendezd át a dolgaimat anélkül, hogy megkérdeznél.
Megbántódott. Este Gergő jött oda hozzám „rendet tenni”.
– Megsértetted. Csak szebbé akarta tenni a lakást.
– Gergő, a szépség ott kezdődik, hogy megkérdeznek engem is.
Ettől fogva egyre gyakrabban maradtam bent túlórázni. Nem húzott haza a szívem oda, ahol kioktatnak, mintha gyerek lennék. Aztán történt valami, ami végképp eldöntött mindent. Van egy macskám, Miklós. Tíz éve él velem, öreg már, csendes, a családom része. Aznap este nem jött elém az ajtóhoz. Szólítottam – semmi válasz. Benyitottam a fiatalok szobájába.
– Hol van a macska?
Eszter fel sem nézett.
– Zavart. Kitettem az erkélyre.
December volt, csípős hideggel. Amikor kinyitottam az erkélyajtót, Miklós a sarokban kuporgott, reszketve. Abban a pillanatban bennem is megfagyott valami, majd hirtelen helyére kattant minden gondolat. Világossá vált, hogy ez így nem mehet tovább. Visszaléptem a szobába.
– Kezdjetek pakolni – mondtam nyugodt hangon.