A kocsi hátsó ülésén Levente foglalt helyet utolsóként.
Amikor a taxi elindult, Lilla félénken törte meg a csendet:
– Apa, miért kiabált úgy Renáta néni?
Levente a visszapillantó tükörben a kislányára nézett.
– Csak kimerült, kicsim. Nehéz napja volt.
Eszter az ablakon túl elsuhanó utcákat figyelte, és alig hallhatóan jegyezte meg:
– Neki szinte minden napja az.
Ezután senki sem szólt. A motor egyenletes zúgása lassan elringatta a gyerekeket; Benedek és Lilla egymás vállára dőlve aludtak el.
Levente többször is nekikezdett volna valaminek, de minden alkalommal visszanyelte a szavakat. Tudta, hogy Eszternek igaza van – a családja viselkedése tarthatatlan. Mégis, a felismerés nem enyhítette a mellkasára nehezedő súlyt.
Egy héttel a félresikerült ünnepség után Levente a kecskeméti szupermarketben futott össze Renátával. A nő úgy tett, mintha nem venné észre, hosszan tanulmányozta a lisztes és rizses zacskókat. Amikor Levente már majdnem elment mellette, hirtelen felé fordult.
– Ennyit ér a testvéred? Még köszönni sem tudsz?
– Szia, Renáta – állt meg nyugodtan Levente. – Hogy vannak a gyerekek?
– Mintha érdekelne! – karolta össze magát sértetten. – Neked már csak az új családod számít. Minket rég kitöröltél.
– Ez nem igaz – húzta össze a szemöldökét Levente. – Bármikor számíthattok rám, ezt pontosan tudod.
– Tudom? – emelte fel a hangját Renáta, mire néhány vásárló odakapta a fejét. – Mikor láttad utoljára az unokaöcséidet? És anya? Azóta is a vérnyomását méri, mióta faképnél hagytad a születésnapot!
– Ti küldtetek el minket – felelte halkan Levente.
– Persze, mindig mi vagyunk a hibásak! A te szent feleséged pedig makulátlan!
Levente mély levegőt vett.
– Nem szeretném ezt a bolt közepén folytatni. Ha segítség kell, hívj fel.
– Nem foglak! – kiáltotta utána Renáta. – Élvezzétek csak a tökéletes életeteket!
Aznap este, miután a gyerekeket lefektették, Levente elmesélte a történteket. Fáradtan rogyott le a fotelbe.
– Nem értem, mit akar elérni – mondta csüggedten. – Mindig közel álltunk egymáshoz.
– Boldogtalan – felelte Eszter csendesen. – És keres valakit, akire ráfoghatja.
– De miért pont rád zúdítja az egészet?
– Mert kívülálló vagyok – ült le vele szemben. – Könnyebb engem hibáztatni. Ráadásul nekünk most valóban rendezett az életünk.
– Akkor mit tegyünk?
– Semmit. Éljük a saját életünket, és ne reagáljunk minden provokációra.
Ekkor Levente telefonja pittyent. Üzenet érkezett Hajnalkától: „Fiam, beszélnünk kell. Gyere el holnap, egyedül. Fontos.”
Eszter elolvasta, majd aggódva nézett férjére.
– Ne menj. Megint érzelmileg fognak szorongatni.
– Az anyám – sóhajtott Levente. – Legalább meghallgatom.
– Kötelező? – kérdezett vissza halkan Eszter. – Kinek tartozol ezzel?
Másnap mégis útnak indult. Hajnalka már az ajtóban várta, és szorosan magához ölelte, mintha hónapok óta nem látták volna egymást.
– Gyere be, drágám. Sütöttem neked túrós batyut, a kedvencedet.
A lakást fahéj és vanília illata töltötte meg. Az asztalon gőzölgött a tea Levente régi bögréjében – abban, amelyikből gyerekkorában is ivott.
– Aggódom érted – kezdte Hajnalka, miközben újabb süteményt csúsztatott a tányérjára. – Mindannyian aggódunk.
– Jól vagyok, anya – felelte nyugodtan.
– Jól? – csóválta a fejét az asszony. – Teljesen eltávolodtál tőlünk. Renáta esténként sír, a gyerekek kérdezgetik, hová tűnt Levente bácsi.
Levente lassan letette a csészét, és érezte, hogy a beszélgetés ugyanabba az irányba sodródik, mint mindig. Hajnalka szemében szemrehányás csillant, és már formálta a következő mondatot:
– Hiszen ti magatok…
Levente tudta, hogy most rajta a sor válaszolni.