— Az a te Esztered… az a méregkeverő… felhív engem, és számonkér… — folytatta Lilla remegő, de egyre erősödő hangon. — Azt vágja a fejemhez, hogy ő a saját szívéből szakított ki téged, nekem adta a kisöccsét, és én mit csinálok cserébe? Sanyargatlak! Nem főzök rendesen, nem veszem meg a kedvenc sörödet, még papucsot sem viszek a fogaim között eléd, pedig illene, mert honnan is szedtelek össze? Az állomásról! Te húztál ki a mocsokból, embert faragtál belőlem, én meg hálátlan vagyok, és csak gyötörlek. Ezt mondja rólam!
Márk arca eltorzult a döbbenettől.
— Tessék? Lilla, észnél vagy? Hogy jön ide Eszter? — kérdezte ingerülten.
— Úgy, hogy pontosan tudom, mi zajlik a hátam mögött! Hetente elmész hozzá, és panaszkodsz rám. Hogy nem tudok rendesen inget vasalni, hogy a nadrágodon a gyűrődést sem sikerül élesre húzni, hogy még inni sem hagylak nyugodtan. Mondd, nem így volt? — csapott az asztalra, majd egy húzásra kiitta a borát. Utána reflexből Márk kezébe törölte az orrát, amitől a férfi riadtan hátrébb húzódott.
— Semmi ilyesmi nem történt! Igen, átmegyek hozzá, de csak mert egyedül van, nehéz neki. Család vagyunk, segíteni kell. Ráadásul ő hív — védekezett sietve Márk.
Pedig Lillának volt igazsága. Előfordult, hogy tréfának szánva célozgatott otthoni apró bosszúságokra. Eszter gyakran incselkedett vele: „Mondd csak, nálad rosszabb dolgod van, mint nálam lenne?” — kérdezgette játékos hangon. Márk ilyenkor nevetve túlozta el a sérelmeit, mire a nő szinte elolvadt a meghatottságtól. A könnyeitől mindig képtelen volt szabadulni; Eszter tudta, melyik húron kell pengetnie. Egy kis sóhaj, egy remegő pillantás, és Márk máris arról beszélt, mi nincs rendben otthon.
— Szóval hív, te pedig rohansz — vont vállat Lilla. — Nem lenne egyszerűbb odaköltöznöd? Ott majd hozhatod a papucsot foggal, az biztos passzol a negyvennyolcas lábadra. Sör is lesz, pálinka is, minden, amit csak kívánsz. Nyugodtan menj, komolyan mondom, nem tartalak vissza!
— Ne beszélj butaságot! — csattant fel Márk kétségbeesetten. — Nem kell nekem papucs, mezítláb is elvagyok. Az ivást is abbahagyom, csak fáj tőle a fejem. Én veled akarok lenni…
— Tényleg? Akkor miért szaladsz hozzá, mint valami pletykás öregasszony? Én soha nem teregetem ki a kapcsolatunkat senkinek. Mindenkinek azt mondom, nálunk minden rendben van. És az is volt… amíg a te drága Esztered nem kezdett el gyűlölni engem. Már az esküvőnkön is úgy nézett rám, mintha ellenség lennék, rád meg sajnálkozva. De én nem tudok minden este lakomát rendezni és a sarkadat vakargatni. Az iskolában megszakadok, végzős osztályom van, jönnek az érettségik, idegileg a padlón vagyok. Erre ő még külön idegesít. Hétfőn nálad, kedden már hívogat.
— Miért nem szóltál erről eddig? — kérdezte halkan Márk.
— És te miért nem mondod meg, hogy hozzá mész? — vágott vissza Lilla.
— Mert tudom, hogy rosszul esne… — dünnyögte a férfi, lebiggyesztett szájjal.
— Ne magyarázkodj. A hátam mögött tárgyaljátok ki az életemet. Szép kis házasság ez, mondhatom. Hibás darab, selejt! — lökte le a válláról Márk kezét.
— Csak nehéz neki, egyedül maradt… — ismételte a férfi makacsul.
— Magának köszönheti! Addig marta a férjét, míg az menekült. Eszter egy energiavámpír. Rajtad élősködik. Mindig feszülten jössz haza tőle, mindennel elégedetlen vagy. Néha azt érzem, már a válást fontolgatod. Közben én hétfőnként pluszórát tartok az algebrából a bukdácsolóknak, és alig állok a lábamon.
Eszter valóban sokat tett Márkért. Gyerekkorában ő vigyázott rá, amíg a szülők dolgoztak, később együtt görnyedtek a házi feladat felett. Ha bajba került az iskolában, ő ment be a tanárokhoz könyörögni érte. A szülők korán meghaltak, így Márk kamaszkora — az első szerelmek, az első titkos cigaretták, az első ital — mind az ő szeme előtt zajlott. Időközben férjhez ment Balázshoz, elköltözött, de a szülői lakást Márkra hagyta, és továbbra is naponta ellenőrizte, mit csinál a fiú, eszik-e rendesen, nem keveredik-e rossz társaságba. Ha barátokat talált nála, egyszerűen kiparancsolta őket az ajtón. „Tanulnia kell!” — hajtogatta, és a kabátjuknál fogva tessékelte ki a fiúkat. Balázs eleinte elnézően mosolygott ezen, testvéri túlzásnak gondolta.
Amikor azonban Márk bemutatta neki Lillát, valami megváltozott. Eszter tekintetében megjelent a versengés. A bejelentés, hogy összeházasodnak, egész éjszakás sírást váltott ki belőle.
Az esküvőn némán ült, mintha gyászszertartáson lenne. Nem kiáltotta, hogy „Csókot!”, nem táncolt, még mosolyogni sem tudott.
— Miért ülsz itt, mint egy temetésen? — húzta Balázs a karjánál fogva. — Gyere, mutassuk meg ezeknek a fiataloknak, hogyan ropják az igazi házasok!
De Eszter lába mintha gyökeret vert volna. Nem ment, nem bírt. Lilla pedig talán túl látványosan simult Márkhoz, mintha akaratlanul is bizonyítani akarná, kihez tartozik a férfi.
Barátság sosem alakult ki köztük; a köztük feszülő láthatatlan fal azóta is érintetlenül állt.