Az átrendezés itt még nem ért véget: az ebédlőasztal közepére egy üvegpiramist trónoltatott, mert állítása szerint az „felerősíti a kozmikus rezgéseket”. Gábor eközben napról napra komolyabban vette fel a birtok ura szerepet.
Két hét telt el úgy, hogy minden áldott nap végighallgattam a prédikációt arról, miszerint a nőnek „szelíd folyóként kell körbeölelnie a férfi nagyságának szikláját”. Aztán egy este, vacsora közben, Gábor támadásba lendült.
– Egy valódi uralkodó nem lehet vendég a saját birodalmában! – jelentette ki, és a villáját úgy emelte magasba, mintha Poszeidón szigonyát tartaná. – Mama egy szűk vendégszobában húzza meg magát, és emiatt bizonytalan. A státusz hiánya elzárja az energiáit. Holnap elmegyünk a közjegyzőhöz, és a lakás felét a nevemre íratod. Ez a történelmi igazságtétel csúcspontja! Férj és feleség egy test, tehát a négyzetméter is közös!
Erzsébet lehunyt szemmel bólogatott.
– A nő csak akkor talál rá önmagára, ha teljesen feloldódik a férjében…
– Gábor – feleltem higgadtan. – A Magyar Köztársaság Családjogi törvénykönyvének 36. paragrafusa kimondja, hogy a házasságkötés előtt szerzett vagyon különvagyonnak minősül, és nem képezi közös tulajdon tárgyát. A te „történelmi igazságtételed” csúnyán nekimegy a polgári jognak. Nem lesz semmiféle átírás.
Gábor arca bíborba fordult. Az asztalra akart csapni, hogy Zeusz haragját demonstrálja, de mellényúlt, és telibe találta a forró borscsos tányér szélét. A vörös lé látványos ívben csapódott a melegítőnadrágjára. Felugrott, és a konyhában szökdécselt, székeket borogatva, mint egy leforrázott pávián, aki épp násztáncot jár.
– Te kapzsi, lélektelen nő! – visította, miközben a céklafoltot próbálta eltüntetni kényes területről. – Az a feleség, aki nem osztozik a vagyonán, olyan, mint a terméketlen fa! Ez volt az utolsó csepp! Ha holnap estig nincs ajándékozási szerződés, radikális lépéseket teszek!
Pont erre a mondatra vártam.
Másnap reggel, amíg a család délig aludt, hogy helyreállítsa az előző esti „aurasérüléseket”, elmentem a bíróságra, és beadttam a válókeresetet.
Amikor visszaértem, idilli jelenet fogadott: Erzsébet és Gábor a nappaliban üldögéltek, és az én gyűjtői teámat kortyolgatták.
– Igazuk volt, – kezdtem nyugodtan.