Nóra halkan felnevetett a vonal túlsó végén.
– Tudod te jól, mi a baj – mondta. – Hiába okoskodsz, a szíved még mindig túl engedékeny.
– Nem – felelte Eszter fáradtan. – Az már régen megkeményedett. Mint egy túlsütött steak.
– Na persze – nevetett Nóra. – Azért vigyázz magadra. Ha bármi van, hívj.
– Foglak.
Eszter bontotta a hívást, ledőlt a nappaliban a kanapéra, bekapcsolta a tévét, de csak a fények villogását bámulta. A gondolatai egészen máshol jártak.
Arra próbált felkészülni, mi történik majd, amikor Márk visszaér. Mit fog mondani. Kér-e pénzt. És ha igen, ő mit válaszol.
Két óra múlva csattant a bejárati ajtó. Márk lépett be. Látszott rajta a kimerültség, a feszültség és valami sötét, elfojtott indulat.
– Lefektetted? – kérdezte Eszter.
– Elvittem Máriát a nővéréhez. Azt mondta, ott majd megbeszélik, mi legyen.
– És te?
– Én… hazajöttem. Ha nem gond.
Eszter bólintott.
Márk leült mellé. Sokáig egyikük sem szólt.
– Sajnálom – törte meg végül a csendet. – Nem tudtam, hogy idejön.
– Nem a te hibád.
– Köszönöm, hogy nem küldtél el.
– Nem téged nem küldtelek el – felelte halkan.
Márk sóhajtott.
– Hallottad, mit mondott? A kést…
– Hallottam.
– Nem tette volna meg. Csak riogat.
– Tudom.
Márk oldalra fordult.
– Te meg… mintha semmitől sem félnél.
– Félek – válaszolta Eszter. – Csak nem mutatom.
– Taníts meg rá.
– Mire?
– Hogy így ne féljek.
Eszter a tévé kékes fényében nézte az arcát. Fáradtabbnak tűnt, idősebbnek.
– Ezt nem lehet megtanulni. Akkor jön, amikor már úgy érzed, nincs mit veszítened.
– Neked nincs?
– Volt. Most már nem tudom.
Márk megfogta a kezét. Nem húzta el.
– Nem akarlak elveszíteni.
– Akkor ne veszíts el.
Sokáig ültek így. Aztán Márk elment zuhanyozni, Eszter pedig lefeküdt a hálóban. Az álom gyorsan elérte, üresen, képek nélkül.
Reggel egy ismeretlen szám ébresztette.
– Eszter? – férfihang, hivatalos, száraz.
– Igen.
– László vagyok a rendőrségtől. Bence megadta az ön nevét közeli hozzátartozóként. Be tudna jönni az őrsre?
Eszter felült az ágyban.
– Kit adott meg?
– Önt. A bátyja feleségeként. Szükség lenne egy hozzátartozó jelenlétére a vallomásnál. Az édesanyja egészségügyi okok miatt nem tud jönni.
– És a bátyja?
– Márkot is behívtuk. De ön is szerepel a listán.
Pár másodperc csend.
– Rendben. Megyek.
Márk a konyhában tojást sütött, amikor Eszter odament hozzá.
– Be kell mennünk a rendőrségre. Mindkettőnket hívtak.
– Miért?
– Bence minket nevezett meg.
Márk elzárta a gázt.
– Most meg mi kell neki?
– Fogalmam sincs. De indulnunk kell.
Egy órával később már a rendőrség folyosóján ültek. Dohos szag, kopott linóleum, egyenruhások sürgése-forgása.
László negyvenes férfi volt, karikás szemmel.
– Bence azt állítja, nem ő kezdte a verekedést – magyarázta. – A másik fél tizennyolc éves. Agyrázkódás, zúzódások. A sértett családja hajlandó visszavonni a feljelentést kétszázezer forint ellenében.
– Kétszázezer? – kapta fel a fejét Márk. – Tegnap még százezer volt.
– Az árak változnak – vont vállat a nyomozó. – Holnap lehet háromszázezer is.
Eszter hallgatott.
– Tudnak segíteni? – nézett rá László. – Mint közeli hozzátartozó?
– Nem – felelte határozottan. – Nem tudok.
A férfi bólintott.
– Ebben az esetben bíróságra kerül az ügy. Két év szabadságvesztés is lehet belőle.
Márk elsápadt.
– Ha előteremtjük a pénzt?
– Akkor a sértett visszalép, az eljárás megszűnik.
Kifelé menet Mária már a bejáratnál várta őket.
– Na? – ugrott fel.
– Kétszázezer – mondta Márk fáradtan. – Vagy per.
Mária a fejéhez kapott.
– Honnan szedjek ennyit?
A tekintete Eszterre siklott.
– Neked van. Eladhatnátok a lakást. Úgyis alig van már hitel rajta.
Eszter megmerevedett.
– Ezt honnan veszi?
– Hallottam, amikor beszéltetek róla. Három év, és a tiétek. Akkor meg már szinte saját. Eladjátok, albérletbe mentek, Bencét meg kihúzzátok a bajból.
Márk felcsattant.
– Anya, hagyd már abba! Az a lakás Eszteré. A nagymamájától örökölte. A hitel az ő nevén van!
– De be vagy jelentve! Akkor a tiéd is!
Eszter halványan elmosolyodott.
– Nem így működik. A lakás az enyém. Házasság előtti vagyon. A bejelentett lakcím nem tulajdonjog.
– Hallottam, ha a férj fizeti a hitelt, akkor jár neki rész!
Eszter Márkra nézett.
– Fizetted?
Márk hallgatott.
– Akár egyszer is befizettél egy törlesztőt? Nem rezsit. Nem bevásárlást. Törlesztőt?
– Adtam pénzt…
– Készpénzt, amit előző nap én adtam neked, mert letiltották a kártyádat – vágott közbe Eszter higgadtan. – Emlékszel?
Márk elvörösödött.
Mária értetlenül nézett rájuk.
– Akkor nincs pénz?
– Nincs, anya – mondta Márk. – Másfél fizetésből élek. Nem gyűjtöttem.
– És te? – fordult újra Eszterhez.
– Van – felelte nyugodtan. – De nem adom.
– Miért?
Eszter hangja csendes maradt.
– Mert a fia az én házamban sértegetett. Mert maga úgy rendezte át a konyhámat, mintha az övé lenne. Mert a férjem végignézte. Nem tartozom Bencének semmivel.
Mária sírni kezdett.
– Kegyetlen vagy.
– Nem. Következetes.
Eszter elindult a buszmegálló felé. Márk utána sietett.
– Nem pénzt kérek – mondta zihálva. – Csak… jól vagy?
– Nem – felelte. – Fáradt vagyok.
– Értem.
– Nem érted. Reménykedsz, hogy meggondolom magam.
– Nem!
– De.
Felszállt a buszra. Márk az út szélén maradt.
Este csendben jött haza. Leült mellé az ágyra.
– Beszéltem anyával – mondta. – Elfogadta, hogy a lakás a tiéd. Nem hozza többet szóba.
– És Bence?
– Valószínűleg per.
– Azt szeretnéd, hogy segítsek?
Márk hosszan nézte.
– Azt szeretném, hogy boldog legyél. Ha adsz pénzt, gyűlölni fogod őket. És engem is.
– Okos lettél.
– Tanulok.
Eszter halványan mosolygott.
– Lehet, hogy késő.
– Inkább későn, mint soha.
Hosszú csend után Eszter megszólalt:
– Átgondolom.
Márk meglepődött.
– Tényleg?
– Igen. De nem ma.
Az éjszaka gondolatokkal telt. Kétszázezer forint – fél év spórolása. Odaadni Bencének? Vagy hagyni, hogy Márk egész életében bűntudattal éljen?
Üzent Nórának: „Ha kifizetem Bence tartozását, hülye vagyok?”
A válasz gyors volt: „Igen. De nem fogod.”
Eszter nem felelt.
Reggel ügyvédhez ment. Gábor figyelmesen végighallgatta.
– Ha kifizeti, szerződéssel biztosítsa – javasolta. – Kölcsönként. Kezes is kellene.
– Rendben. Készítse el.
Délben hazatért.
– Döntöttem – mondta Márknak. – Adok pénzt. De kölcsön lesz. Kamatra. Te leszel a kezes.
Márk döbbenten nézett rá.
– Komolyan?
– Tíz százalék évente. Ha nem fizet, te fizetsz.
Márk nyelt egyet.
– Elfogadom.
Este Mária és Bence is megjelent. Gábor felolvasta a szerződést. Bence fintorgott, de aláírta. Eszter átutalta a kétszázezret.
– Köszönöm – mondta Mária, majd hozzátette: – Bár kemény vagy, de köszönöm.
– Egy év múlva várom a pénzt – felelte Eszter.
Amikor elmentek, Márk csendesen megölelte.
– Nem ajándék volt – mondta Eszter. – Befektetés.
– Tudom.
– Szeretlek – mondta halkan Márk.
– Tudom – válaszolta. – De idő kell.
Eltelt egy hónap.
Bence hallgatott. Mária is. Márk viszont igyekezett. Reggelit készített, utalt, csendben tette a dolgát. Külön aludtak, de békében.
Egy pénteki estén Márk kirándulást javasolt.
– Menjünk el hétvégére Szegedre – mondta. – Csak ketten.
Eszter beleegyezett.
Szeged ősszel gyönyörű volt. Sétáltak a Tisza-parton, vacsoráztak, naplementét néztek.
– Változni akarok – mondta Márk egy padon ülve. – Nem akarok többé gyáva lenni.
– Látom, hogy próbálkozol.
– Adj időt.
A hotelben Márk megkérdezte:
– Lehet?
– Ma ne – felelte Eszter.
Nem erőltette.
Hazatérve meglepetés várta őket. Bence ült az ajtó előtt, sörrel a kezében.
– Beszélni kell – mondta.
Bejött, leült, közölte, hogy felmondott.
– Majd keresek jobbat. Adj még fél évet.
– Egy fillért sem fizettél – mondta Eszter.
– Most nem tudok.
Márk rászólt.
Bence végül fenyegetőzni kezdett valami perrel. Eszter nevetett rajta.
– Menj el – mondta.
Bence köpött a padlóra, majd kiviharzott.
Később Mária üzent: átkot szórt rájuk, de ígérte, fizetni fog.
Márk felhívta, határozottan kiállt Eszter mellett.
Másnap újabb utalás érkezett: ötezer forint Bencétől.
Apró összeg, de jelzés.
Egy este ismét telefonhívás jött Lászlótól.
– Eszter? Új ügyben keresem. Bence tegnap feladta magát egy másik verekedés miatt. Súlyos testi sértés. A sértett állapota kritikus.
Eszter szíve összeszorult.
– Mi köze ehhez nekünk?
– Tanúkat keresünk. Azt állítja, önök tudnak az esetről.
– Nem tudunk semmit – mondta hűvösen.
Letette a telefont.
Márk az ajtóban állt.
– Mi történt?
Eszter ránézett.
– Bence megint balhéba keveredett. És ez most sokkal súlyosabb.