Nikolett időnként mégis felhívta Emesét. Hol azt kérdezte, melyik fokozaton süsse a pogácsát, hol azt, hová kell pontosan betenni a mosogatógépbe a tablettát. Egyszer személyesen is megjelent: egy borítéknyi régi fényképet hozott vissza, amelyekre sürgősen szükség volt a ballagási tablókhoz. Balázs valahogy nem ért rá – vagy inkább nem mert jönni. Emese akkoriban ágynak esett egy makacs megfázással, Réka pedig kereken kijelentette, hogy a régi lakásba be nem teszi a lábát, mert az szerinte rossz hatással lenne a lelkiállapotára, márpedig még informatikaérettségi várt rá.
– Egész barátságos kis hely ez – jegyezte meg Nikolett bizonytalan mosollyal, miközben végignézett a kissé kifakult tapétán és a régi mennyezeti lámpákon.
Emese csak halványan elmosolyodott. Igen, barátságos. Mit is mondhatna? A másik otthon valóban korszerűbb és kényelmesebb volt – húsz év munkája feküdt benne. De már nem az övé. Használják egészséggel.
Ám éppen ez a látogatás lett később a fordulópont. Körülbelül egy esztendővel a szakítás után, egy este váratlanul megcsörrent a zár a bejárati ajtón.
– Vársz valakit? – fordult Emese Rékához.
A lány csak értetlenül felvonta a szemöldökét.
Az ajtóban Nikolett állt. Szeme vörös volt a sírástól, az elkenődött fekete szempillafesték csíkokban húzódott az arcán, a csillámos festék foltokban csillogott a könnyektől. A kezében egy megpakolt sporttáskát szorongatott.
– Történt valami Balázzsal? – ijedt meg Emese.
– Történt bizony! – zokogta Nikolett. – Rajtakaptam a titkárnőjével. Meg akartam lepni, mert azt mondta, sokáig bent marad dolgozni, és…
A mondat vége sírásba fulladt; úgy hüppögött, mint egy megszeppent gyerek, arcát a tenyerébe temetve.
Emese a táskára pillantott, és már sejtette a kérést.
– És most mit szeretnél tőlem?
– Meghúzhatnám magam itt éjszakára? Nincs egy fillérem sem. Holnap vonattal hazamennék anyához.
– Ha nincs pénzed, miből veszel jegyet? – kérdezte higgadtan Emese.
– Arra gondoltam… talán tudnátok kölcsönadni.
Emese nem tudta eldönteni, sírjon-e vagy nevessen ezen a helyzeten.
Végül Réka lépett közbe.
– Inkább menj el innen! – vetette oda megvetően, majd néhány olyan durva kifejezést is hozzátett, amelyeket korábban soha nem ejtett ki az anyja előtt.
Emese rosszalló pillantást vetett a lányára, és érezte, hogy ez az este még korántsem ért véget.