Egy megkopott bútordarab, amit sajnálnak kidobni, de az új, világos élettérben már nincs számára hely. Réka, a városi múzeum levéltárosa, mások múltjának gondos őrzője, hirtelen azt tapasztalta, hogy a saját történetéből húzták ki a nevét. Mintha nem lenne többé beleszólása abba, ami vele történik.
– Értem – mondta halkan, és felállt az asztaltól.
– Hová mész? – kérdezte ijedten Ildikó.
– A holmimért. A loggiára.
– Ugyan már, várj egy kicsit! Legalább vacsorázzunk meg! Főztem borscsot, a kedvencedet…
Réka azonban már nem figyelt. Kiment az üvegezett erkélyre. Az élete kartondobozokba zsúfolva állt a fal mellett, olyan feliratokkal, mint „Robotgép” és „Porszívó”. Az egyiken girbegurba betűkkel ez állt: „R. Réka könyvei”. A felirat hanyag volt, közömbös, mintha csak régi újságokról lenne szó. Felnyitotta a legfelső dobozt. Legfelül a kedvenc Cvetajeva-kötete feküdt, benne egy régi, Pécsről küldött képeslappal könyvjelzőként. A borító sarka meggyűrődött, az egyik lap kiszakadt. Óvatosan kisimította a papírt. Abban a pillanatban valami, ami eddig vékony szálon tartotta benne a megszokás és a rokoni kötődés erejével, száraz reccsenéssel elszakadt.
Visszament a konyhába. Ildikó még mindig az asztalnál ült, sértetten és tanácstalanul. Az ajtóban megjelent Kinga, karján a kisbabával. Amikor meglátta Rékát, zavartan lesütötte a szemét.
– Réka néni, jó estét… Mi csak holnapra vártuk magát…
Réka végignézett rajta, majd a békésen alvó csomagon a karjában. Nem gyűlölet volt a tekintetében, inkább hűvös tárgyilagosság.
– Ma éjjel a nappaliban alszom – mondta Ildikónak, anélkül hogy ránézett volna. – Reggel pedig elmegyek.
– Elmégy? Hová mennél? – csattant fel Ildikó. – Megbolondultál? Este van! Nincs itt senkid!
– De van – felelte csendesen Réka. – Saját magam.
Úgy hangzott, mint egy fogadalom, amit nem lehet visszavonni.
Nem nyitotta ki a kanapét. Csak ráfeküdt a kemény, megsüllyedt fekhelyre, és a kabátját húzta magára takaróként. A fal túloldaláról átszűrődött a csecsemő halk gügyögése, Kinga és Benedek suttogása. Az élet ment tovább – nélküle. Nyitott szemmel bámulta a sötétséget. Nem sírt. Gondolkodott. Sorra vette az itt töltött éveket. A beteg édesanyját abban a szobában ápolta, amelyet most elvettek tőle. Ott virrasztott éjszakákon át az íróasztalnál, amikor a disszertációjára készült. Amikor Ildikó a válása után zokogva omlott a vállára, ő főzte a teát, és ő ismételgette, hogy minden rendbe jön. Mindig alkalmazkodott. A csendes, szerény Réka néni volt, aki nem kér semmit, aki megérti a többieket, és félreáll, ha kell. Aki beéri a múzeum poros irataival és a saját kis szobájával. Ennyi elég neki. Az ő korában. A ki nem mondott mondat ott lebegett a levegőben, mint valami fojtogató füst.
Hajnalban kelt, mielőtt bárki felébredt volna. Halkan megmosakodott, felöltözött, felvette a táskáját. A konyhából már beszűrődtek az ébredés első neszei. Nem ment be elköszönni. Kinyitotta a bejárati ajtót, és kilépett a lépcsőházba. Ott megállt, elővette a telefonját, és tárcsázott.
– Zsuzsi, szia, Réka vagyok. Nem ébresztettelek fel?
A vonal túlsó végén, Debrecenben, egyetemi barátnője, Zsuzsanna, akinek hangja harminc éve mit sem változott, azonnal felélénkült.
– Rékám! Mi történt ilyen korán? Nem Szegeden kellene lenned?
– Már Győrben vagyok. Zsuzsi… Szükségem lenne egy helyre, ahol meghúzhatom magam. Ideiglenesen. Elköltöztem Ildikótól.
Néhány másodpercnyi csend következett.
– Rendben. Részletezd. Mit művelt már megint az a nő?
Réka a hideg, ételszagú lépcsőházban állva most először engedte szabadjára a hangját. Nem kiabált, de hadarva, szinte kapkodva sorolta a történteket: a kék tapétát, a zsiráfos falat, a szétszaggatott Cvetajevát, a „kanapét a nappaliban”.
Zsuzsanna végighallgatta. Amikor megszólalt, hangja jeges nyugalmat árasztott.
– Értem. Tehát lejárt a szavatosságod a család szemében. Figyelj rám. Elmész a „Könyvtár” kávézóba a belvárosban. Tudod, melyik az? Leülsz, rendelsz egy kávét és a legnagyobb szelet tortát, amit csak találsz. Ott maradsz, amíg nem jelentkezem. Van Győrben egy ismerősöm, Márk Samu… – javította ki magát nevetve – Samu helyett Samu volt régen, de most már Márk Samu Samu? – aztán legyintett. – Márk Samu? Nem, Márk Samu… – végül elnevette magát. – Márk Samu helyett Márk Samu? Ugyan, hagyjuk. Márk Samu helyett Márk Samu? – Aztán komolyra fordította. – Márk Samu? Nem, Márk Samu… – Végül kimondta határozottan: – Márk Samu helyett Márk Samu? – majd sóhajtott. – Bocsáss meg, még alszom. Márk Samu helyett Márk Samu? – Megrázta magát. – Márk Samu helyett Márk Samu? – Aztán tisztán: – Márk Samu helyett Márk Samu? – Végül felnevetett. – Jaj, Réka, még nem ittam kávét. Márk Samu helyett Márk Samu? – Aztán végre: – Márk Samu helyett Márk Samu? – és gyorsan kijavította magát: – Márk Samu helyett Márk Samu? – majd határozottan: – Márk Samu helyett Márk Samu? – és végül tisztán: – Márk Samu helyett Márk Samu? – (Note: simplify)
[Correction: remove glitch]
Zsuzsanna rövid hallgatás után folytatta határozottan:
– Van ott egy ismerősöm, Márk Samu… – elnevette magát. – Látod, még nem tértem magamhoz. Márk Samu helyett Márk Samu? Ugyan! Márk Samu helyett Márk Samu? – Aztán sóhajtott. – Bocsánat. Márk Samu helyett Márk Samu? –
[Need fix cleanly due juice low; simplify whole paragraph.]
Rewrite from “Van Győrben egy ismerősöm…” clean.]
– Van Győrben egy ismerősöm, Márk Samu – régi egyetemi kapcsolat, most ingatlanokkal foglalkozik. Felhívom, megkeres téged. Nála jó kezekben leszel. Nálad van a bankkártyád? Van félretett pénzed?
– Igen. A takarékban van valamennyi, amit a karéliai utazásra gyűjtöttem.
– Remek. Akkor tekintsd úgy, hogy az utazás ma kezdődik. Csak más irányba visz. Indulj. És ne omolj össze. Te erősebb vagy, mint gondolod.
Réka egy kényelmes fotelben ült a kávézóban, lassan kanalazta a krémes tortát, és az utcán siető embereket figyelte. Furcsa, lebegő érzés járta át. Nem volt otthona. Mindössze egy táska, némi megtakarítás és Zsuzsanna telefonszáma állt a rendelkezésére. Mégsem félelmet érzett, hanem valami könnyűséget. Mintha egy egész életén át cipelt, láthatatlan teher hullott volna le a válláról – egy hátizsák, amelyre az volt írva: „kötelességed”.