Anna még sokáig utánuk nézett gondolatban. Ritka az a fajta csendes, hivalkodás nélküli boldogság, amely nem kér figyelmet, mégis beragyog mindent maga körül. Annyira belefeledkezett a látvány emlékébe, hogy majdnem elvétette a megállót; az utolsó pillanatban ugrott le a buszról, miközben a kisfiú még kiáltott utána valamit. Az ajtók szinte az orra előtt csukódtak össze.
A kórházba végül időben érkezett.
– Képzeld, annak a „kakukkanyának” még férje is van! – fogadta az osztályon Mária, alig palástolt felháborodással. – Már a szülés előtt beadta a válókeresetet. Mindent előre kitervelt!
A bába még mindig indulatos volt – ő telefonált reggel is.
– És a kisfiú? Gyönyörű állapotban, kilenc pont az Apgaron!
Anna sóhajtott. – Most már mindegy… Inkább nézzük meg az új felvételeket – mondta halkan.
Belül azonban más járt a fejében. Miért van az, hogy egyeseknek szinte ölükbe hullik a gyermekáldás, mások pedig hiába vágynak rá teljes szívükből, mégsem adatik meg nekik?
Mária elcsendesedett, és gyengéden megszorította Anna vállát. Tudta, mennyire érzékeny pont ez számára. Anna egykor férjnél volt, de a házassága tönkrement. A férje gyereket akart, ő viszont egy gyermekkori betegség szövődménye miatt nem lehetett anya. Vagy talán nem is ez volt az igazi ok – lehet, hogy a férfi egyszerűen nem szerette eléggé.
Később Anna megpillantotta a kisfiú édesapját is. A férfi azért jött, hogy megtudja, mikor viheti haza a fiát. Kissé testes, ügyetlen mozdulatú ember volt, zavart tekintettel – szinte maga is elveszett gyerek benyomását keltette.
– Látod, az apa egészen más – jegyezte meg halkan Mária. – Nem olyan, mint az a nő… Rendes embernek tűnik. Egyszerű, de eljött a fiáért. Kérdez, érdeklődik, próbál helytállni, még ha látszik is rajta, hogy fél.
Anna odalépett hozzá. – Ha bármiben bizonytalan, hívjon nyugodtan. Itt a telefonszámom. Anna vagyok, a gyermekosztály orvosa.
– Köszönöm… Péter – mutatkozott be kissé bátortalanul.
Ekkor a karjába adták a bepólyált újszülöttet. Tanácstalanul állt, mintha attól tartana, hogy rosszul fogja meg. Anna szívét összeszorította a jelenet.
– Van valaki, aki segíteni tud önnek? – kérdezte óvatosan.
– Nincs… – felelte a férfi tétován, majd elharapta a mondat végét, mintha nem tudná, hogyan folytassa.