Az üres lakásban töltött, kétségbeeséssel teli hónapok után éjszakánként sírtam, nappal pedig végkimerülésig dolgoztam. Minden plusz műszakot elvállaltam, közben tanultam is, és megszereztem egy második diplomát. Lépésről lépésre építettem újra azt, amit ő egyetlen mozdulattal rombolt le.
Gábor mit sem tudott arról, hogy az általa lenézett „egyszerű kis ruhám” többe került, mint az ő hivalkodó zakója. Azt sem sejtette, hogy már rég nem egyszerű ügyintézőként ülök egy call centerben. És arról végképp fogalma sem volt, mivel foglalkozom valójában.
– Na és te, Eszter, még mindig a bankban telefonálgatsz? – kérdezte gúnyosan, miközben az autókulcsát pörgette az ujjai között. – Nyugdíjasokra sózod rá a hiteleket?
– Igen, bankban dolgozom – feleltem higgadtan, anélkül hogy részletekbe bocsátkoztam volna.
– Persze, a biztos állás a kishitűek menedéke – bölcselkedett fennhangon, majd intett a pincérnek. – A számlát legyen szíves! Ma én fizetek, az egész társaság az én vendégem!
Az egykori osztálytársak lelkes éljenzése közepette észrevétlenül elővettem a telefonomat, és elküldtem egy rövid üzenetet. Egy percig sem vágytam tovább maradni. Nosztalgiából jöttem, hogy lássam a régi barátnőket, de az este Gábor egyszemélyes előadásává silányult.
– Ne haragudjatok, mennem kell – álltam fel, és elsimítottam a ruhám szegélyét. – Holnap korán kezdődik a napom.
– Mi az, indul az utolsó busz? – szúrt oda újra Gábor, majd ő is felpattant. Közönség nélkül nem volt teljes a műsor. – Gyertek ki cigizni! Legalább elkísérjük Esztert.
A már kissé kapatos társaság hömpölyögve indult az előtér felé. A ruhatárban magamra vettem a könnyű kasmírkabátomat. Gábor mellettem húzta fel a dzsekijét, és tovább ontotta a csípős megjegyzéseket.
– Komolyan mondom, sajnállak – dünnyögte színlelt együttérzéssel, miközben az étterem kijárata felé sétáltunk. – Elment a fiatalságod papírok tologatásával. Se férj, se vagyon, se rendes autó. Hívjak neked egy taxit? Nyugi, kifizetem. Persze csak az alap kategóriát. Ha már mulatunk, csináljuk stílusosan!
Réka a háta mögött idegesítően felkuncogott.
Kiléptünk az étterem széles lépcsőjére. A levegő hűvös volt és tiszta, az utcát lámpák sora világította be. Gábor továbbra is látványosan forgatta a fényes kulcstartót, időnként a parkoló felé pillantva, várva a hatást.
Ekkor a sarkon befordult egy hatalmas, fekete fényezésű autó, amely szinte hangtalanul siklott az étterem bejárata felé.