– Anyu, vigye csak az összes pénzét – folytatta Márk indulatosan. – Az egyetem miatt ne aggódj! Megkeresem én magamnak. Tudod, hogy honlapokat készítek, és egyre jobban megy. Nem szorulok rá a támogatására.
Gábor távozása hosszú órákig húzódott, és minden perce gyötrelem volt Emesének. A férfi komótosan pakolt, gondosan hajtogatta össze az ingeit, mintha csak üzleti útra készülne. A bőröndbe mindent precízen elrendezett, közben pedig időről időre végignézett a lakáson, és félhangosan mérlegelte, melyik bútort ki vásárolta annak idején. Ez volt az a pont, ahol Emese türelme végképp elfogyott.
– A berendezéshez és a háztartási gépekhez nem nyúlsz – jelentette ki határozottan. – A teljes megtakarítást viszed, az bőven elég. Innen semmit nem viszel el.
Gábor még próbált érvelni, de Emese hangja egyre élesebbé vált. A férfi hamar belátta, hogy veszekedés kerekedik, márpedig a botrányokat mindig kerülte. Rájött, hogy harc nélkül semmit sem kap meg, így végül szó nélkül fogta a bőröndjét, és elment. Emese csak akkor roskadt össze a hálószobában, amikor az ajtó csukódása véglegessé tette a távozást. A könnyeit egyedül a fia látta, aki ökölbe szorított kézzel állt mellette, és némán fortyogott az apja miatt.
Az első napok sírással teltek. Emese alig tudott enni, aludni pedig még kevésbé. Aztán lassan összeszedte magát. Úgy döntött, nem engedi, hogy a fájdalom teljesen maga alá temesse. Márk mindenben mellette állt: ritkábban találkozott a barátaival, inkább otthon maradt, hogy ne legyen egyedül az anyja. Meglepő módon az élet kezdett elviselhetőbbé válni. Emese ráébredt, milyen felszabadító érzés, hogy nem kell rohannia haza a munkából azért, hogy azonnal súrolja a tűzhelyet vagy kifényesítse az előszobát. A cipőit sem kellett rögtön az ajtóban tisztára suvickolnia – megtehette később, amikor kedve tartotta. Az esték különösen meghitté váltak: kiválasztottak egy filmet, bekuckóztak a nappaliban, chipset és pattogatott kukoricát majszoltak a fotelben ülve. Korábban ilyesmi elképzelhetetlen lett volna Gábor szigorú rendmániája miatt.
Az idő haladt, csak éppen más ritmusban. Egyik este Emese nevetve jegyezte meg:
– Nem kell állandóan vigyáznod rám. Menj el nyugodtan a barátaiddal, éld az életed. Én rendben leszek.
Néhány héttel később, amikor hazafelé tartott a munkahelyéről, a házuk előtt egy ismerős alakra lett figyelmes. Az a férfi álldogált ott, aki annak idején figyelmeztette Gábor hűtlenségére. Idegesen toporgott, lába körül csikkek hevertek a hóban – látszott, hogy régóta vár.
– Jó estét, Emese – szólította meg. – Úgy tűnik, egyikünknek sem sikerült megmentenie a házasságát. Azóta is sokszor eszembe jut. Beengedne egy beszélgetésre?
Emese összeszűkítette a szemét.
– Mire készül? Rajtam keresztül akar bosszút állni a volt feleségén? Szemet szemért?
A férfi felháborodva tiltakozott.
– Dehogy! Eszembe sem jutott ilyesmi. Egyszerűen mindketten egyedül maradtunk. Maga tisztességes nő, ez látszik. Az exférje és az én Rékám most nagy lendülettel építgetik az életüket. Garázst húznak fel, a házat újítják.
– A házat? – kapta fel a fejét Emese. – Réka családi házban él? És maga azt otthagyta neki?
– Nem volt hozzá jogom – vont vállat a férfi. – Kezdetektől az övé volt. Én csak beköltöztem, most pedig kiköltöztem. Felújításra szorult, Réka régóta sürgetett emiatt, de az én fizetésem messze elmarad Gáborétól. Most viszont minden megvalósul, amit szeretett volna.
Emese gyomrában keserű érzés támadt. Hirtelen világossá vált számára, hová tűnt az a pénz, amelyet éveken át kuporgattak össze.
– Tudja mit? – mondta hűvösen. – Kérem, menjen el, és többé ne keressen.
Aznap este különösen nehéz volt számára az üres lakás. Bánta, hogy éppen aznap engedte el Márkot a barátaival. A szomorúság újult erővel tört rá, de végül ezt is túlélte.
Két hónappal később, amikor már a tavasz közeledtét lehetett érezni a levegőben, egy idegen nő kereste fel a munkahelyén. Emese egy kisebb vállalat főkönyvelőjeként dolgozott. Az irodából szóltak neki, hogy valaki ragaszkodik hozzá, és a kapun kívül várja.
Amint meglátta a látogatót, azonnal tudta, ki áll előtte: Réka.
Átlagos külsejű nő volt, semmivel sem különb Emesénél. Nem volt kimondott szépség, inkább egyszerűen csinos.
– Mit akar tőlem? – kérdezte Emese kimérten. – Miért jött ide?
– Gáborról van szó – felelte Réka zaklatottan. – Valami nincs rendben vele. Minden előzmény nélkül inni kezdett. De úgy iszik, hogy az már félelmetes!
Emese felnevetett. Réka arcán őszinte rémület tükröződött, és ez furcsa módon megkönnyebbülést hozott számára.
– Nem mondta magának, hogy beteg?
– Beteg? Miféle betegség?
– Alkoholizmus – felelte Emese szárazon. – Gábor alkoholista. Előfordul, hogy évekig egy kortyot sem iszik, máskor hónapokig bírja. De ha visszaesik, az kegyetlen időszak.
Most először beszélt erről ilyen nyíltan. A férje ivászatai mindig megviselték, mégis megtanult együtt élni velük. Amikor Gábor belecsúszott egy újabb lejtmenetbe, végül rendszerint maga könyörgött segítségért, és olyankor Emese ápolta, támogatta, szinte a tenyerén hordozta, amíg újra talpra nem állt.