A férfi szavai még sokáig visszhangoztak Emese fejében. Azzal érvelt, hogy érezhetően egy szakítás felé sodródnak, és arra kérte, próbáljon hatni a férjére. Azt is hozzátette, hogy Emese csinos nő, semmivel sem kevesebb, mint az ő Rékája, és bizonyára ő sem akar válást.
Amikor Emese visszalépett a házba, zaklatottabb volt, mint valaha. Idegenkedett attól az embertől, és attól is, amit mondott – mégis legbelül tudta, hogy minden szava igaz.
Dühében a konyhapultra csapta a rongyot, amellyel az imént még a tűzhelyet fényesítette.
Hát ezért törte magát? Azért suvickolt, hogy minden ragyogjon, miközben Gábor valahol máshol múlatja az idejét? Ennyi év házasság után ezt érdemli? Egy pillanatra megfogadta, hogy többé nem tesz érte semmit. Aztán elbizonytalanodott. Ha felhagy a törődéssel, nem épp az ellenkező hatást éri el? Nem éppen ezzel gyorsítja fel a férfi távozását? És akkor mi lesz? Negyvenévesen egyedül maradni a fiával, aki hamarosan egyetemre készül?
A sértettség marta a szívét. Ki az a Réka, akiért a férje kockára teszi a családját? Miben különb nála? Egy dologban a látogató férfi biztosan nem tévedett: Emese nem akart válni.
Leült a konyhaasztalhoz, könyökére támasztotta a fejét, és próbálta józanul végiggondolni a helyzetet. Ha jelenetet rendez, Gábor azonnal hátat fordít. Mindig is menekült a veszekedések elől – talán még jobban, mint a rendetlenség elől. Akkor hát más utat kell választania. Úgy viselkedik majd, mint régen – sőt, még figyelmesebben. Eljön az idő, amikor a férfi ráébred: a társ, akivel hosszú éveket élt le, aki ismeri minden szokását és gyengeségét, többet ér, mint egy idegen nő, aki ráadásul maga is házas.
Aznap este, amikor Gábor hazatért, a folyosón csillogott a frissen felmosott padló, az ajtó előtt kirázott lábtörlő hevert, a cipők katonás rendben sorakoztak. A konyhában a hófehérre tisztított tűzhelyen gőzölgött a vacsora. Emese mosolyogva fogadta, szemrehányás nélkül, pedig késő volt. Lefekvés előtt még az ágyneműt is kivasalta.
Így kezdte visszahódítani a férjét. Minél gyakrabban maradt távol Gábor esténként, ő annál elszántabban igyekezett. Úgy tett, mintha semmit sem venne észre: sem az idegen parfüm illatát, sem az öltönyén felejtett hajszálakat. Gondoskodó volt, figyelmes és barátságos. Közben Gábor már alig titkolózott. Nem érezte szükségét, hogy beszámoljon arról, hová megy. Emese pedig nem kérdezett – rettegett attól, hogy kimondva hallja az igazságot.
Bármennyi energiát fektetett is a küzdelembe, egyre világosabban látta: vesztésre áll. A talaj akkor csúszott ki igazán a lába alól, amikor a férje végül kimondta azt, amitől hónapok óta félt.
– Emese, elköltözöm – mondta egy este. – Szerelmes lettem.
A nőnek alig jött hang a torkára.
– Miben jobb nálam? Szebb? Jobb háziasszony?
Gábor megrázta a fejét.
– Nem erről van szó. A háztartásban például messze mögötted jár. Neked ebben nincs párad. Őt még tanítani kellene rendre. De szeretem. Az érzéseimnek nem tudok parancsolni.
Emese nagyot nyelt.
– És most mi lesz velünk?
A férfi hadarni kezdett, mintha már régen készen állt volna erre a beszélgetésre.
– A ház marad neked és Márknak. A megtakarítást és az autót viszont elviszem. Szerintem ez így korrekt.
– Korrekt? – csattant fel Emese. – Ha mindent elviszel, miből fizetem Márk egyetemét?
– Tartásdíjat fizetek, ez természetes – vont vállat Gábor. – Legalább a tizennyolcadik születésnapjáig. De értsd meg, nem kezdhetek új életet üres zsebbel. Már az is kellemetlen, hogy a nő házába költözöm. Úgy érzem, azzal, hogy nem hagylak titeket fedél nélkül, már megtettem, amit kellett.
– Ne beszélj úgy, mintha szívességet tennél – emelte fel a hangját Emese. – Ezt az otthont közösen vettük. A pénzt együtt gyűjtöttük, egy számlára. Márk jövőjét ebből terveztük finanszírozni.
A vita egy hétköznap este robbant ki, amikor mindketten hazaértek a munkából. Általában ilyenkor Márk nem tartózkodott otthon. Aznap azonban a szobájában volt, és egyetlen szót sem mulasztott el.
Hirtelen kivágódott az ajtó, és a fiú feldúlt arccal lépett be a nappaliba.
– Anya, miért alkudozol vele? Menjen csak! Áruló! – csattant fel.
– Hogy beszélsz velem? – förmedt rá Gábor, aki még sosem hallotta ilyen hangnemben a fiát.
– Nem is hozzád szólok – felelte Márk keményen. – Anyával beszélek. Rólad ezek után nincs mit mondanom.