A homlokán gyöngyöző verejtéket a karjával törölte le, miközben Emese elszánt mozdulatokkal súrolta a tűzhelyet. Úgy dörgölte a makacs zománcfelületet, mintha az élete múlna rajta. A reggeli kávéfőzés során kifutott fekete lé barna nyomai csökönyösen kapaszkodtak a lapba – olyan konokul, hogy még ő maga is megirigyelhette volna ezt az ellenállást. Pedig Gábor bármelyik percben hazaérhetett. A férje számára a konyha tisztasága nem egyszerűen esztétikai kérdés volt, hanem elv. Egy foltos tűzhely nála már elegendő okot adott a rosszkedvre. Mindent katonás rendben szeretett: hófehér zoknik, sorba igazított cipők, és természetesen ragyogó lakás.
Emese ezzel szemben sokkal lazábban kezelte a háztartást. Szórakozottsága időnként kellemetlen helyzeteket szült – mint aznap reggel is, amikor a kotyogóst a lángon felejtette, majd elsietett otthonról. A megégett kávé szaga egész nap az orrában maradt. Most pedig azért küzdött, hogy a tűzhely úgy csillogjon, mintha most hozták volna a boltból, és ezzel elejét vegye a szemrehányásoknak.
Kívülről nézve akár úgy is tűnhetett volna, hogy retteg a férjétől, és minden erejével a kedvében akar járni. Valójában erről szó sem volt. Gábor nem volt zsarnok. Ha látta, hogy Emese kimerült, gond nélkül beállt főzni. Igaz, a lelkesedése szorosan összefüggött a környezettel: ha rendetlenség fogadta, az azonnal elvette a kedvét mindentől.
A fiukban, Márkban mindkettejük tulajdonságai visszaköszöntek – a jók és a kevésbé előnyösek egyaránt. Képes volt pillanatok alatt káoszt teremteni, de utána rendbe is tette maga körül a dolgokat, amiért Emese titokban hálás volt Gábornak. Összességében, a férje aprólékossága ellenére, kiegyensúlyozottnak mondhatták az életüket. Legalábbis felszínesen mindenképpen.
Ráadásul Gábor tisztességesen keresett, biztos hátteret teremtett a családnak, és a házimunkából is kivette a részét. Emese tizennyolc éve élt mellette, és úgy gondolta, a kapcsolatuk teljesen átlagos, működő házasság. Minden együttélés kompromisszumokról szól. Ha a férje kényes a tiszta tűzhelyre, akkor most ő fényesre sikálja, cserébe Gábor majd készít egy finom vacsorát neki és a fiuknak.
Amikor utoljára végighúzta a rongyot a felületen, hátralépett, és elégedetten szemlélte az eredményt. A tűzhely vakítóan csillogott. Pont időben. „Megcsináltam” – futott át a fején, miközben a faliórára pillantott. Furcsa… Gábornak már haza kellett volna érnie. Az utóbbi hetekben egyre gyakrabban maradt bent túlórázni. Mindig valami sürgős projekt.
Lehúzta a gumikesztyűt, és felvette a telefonját. Fél órával korábban érkezett üzenet: Gábor közölte, hogy késni fog. Ő pedig, mint egy bolond, a tűzhelyet suvickolta. Inkább a vacsorát készítette volna el, mert ha Márk hazaér a sétából, nem lesz mit elé tenni.
Ekkor éles csaholás hasított a csendbe az udvarról. A kis termetű, de annál hangosabb Botond soha nem ugatott ok nélkül. Emese az ablakhoz lépett. A kapu előtt egy ismeretlen férfi álldogált bizonytalanul. Amikor észrevette, hogy az asszony kinéz, felderült az arca, és heves kézmozdulatokkal jelezte, hogy hozzá jött.
Emese kiment az udvarra, és tetőtől talpig végigmérte a látogatót. Körülbelül egyidős lehetett vele. Ruházata egyszerű volt, a cipője viszont sáros. Akárhogy is, ennyi év Gábor mellett rászoktatta, hogy először mindig a lábbelit nézze meg valakin. Amikor felpillantott, észrevette, hogy a férfi ugyanilyen figyelmesen vizsgálja őt.
– Különös – szólalt meg a férfi. – Ön igazán csinos nő.
– Tessék? – ráncolta a homlokát Emese. – Ezt most miért mondja? Kicsoda maga?
– Egy megcsalt férj vagyok. A feleségem éppen az ön férjével tölti az idejét.
– Ez képtelenség – vágta rá Emese határozottan. – Biztosan téved.
– Egyáltalán nem. Gábor nincs otthon, igaz? Gondolom, sürgős munkára hivatkozott. A saját feleségemen nem lepődöm meg annyira. A második férje vagyok, és soha semmi nem elég jó neki. Szerinte keveset keresek, nem segítek eleget. Az ön férje viszont nyilvánvalóan sikeresebb. Réka ezért kapaszkodott bele.
Miközben a férfi beszélt, Emese fejében villámgyorsan peregtek az elmúlt hónapok eseményei. A gyakori túlórák. Az idegen női parfüm illata Gábor zakóján. Az a furcsa eset, amikor egyszer fordítva vette fel az alsóneműjét. Akkor még tréfával ütötte el a dolgot: hogyan hibázhatna pont az ő pedáns férje? Csak nem sötétben öltözött? Apró figyelmeztető jelek voltak, de addig nem akart tudomást venni róluk, amíg valaki az orra alá nem dörgölte. Ennek ellenére a férfi jelenléte taszította.
– Mit akar tőlem? – kérdezte hűvösen. – Sajnálkozzunk együtt? Vagy bosszút akar állni a feleségén azzal, hogy engem is összetör?
– Dehogyis! – tiltakozott hevesen a férfi. – Ne értsen félre. Segítséget kérek. A feleségemmel közös gyermekünk van, és én nem akarom elveszíteni őt. Lehet, hogy nem vagyok elég határozott ahhoz, hogy jelenetet rendezzek, de csak azért, mert nem szeretném, hogy ez az egész válással és a családunk széthullásával végződjön.