– Gyerek… – ízlelgette Eszter keserűen. – Mindig csak ezzel jössz.
Gábor hirtelen megfordult, és a tekintetében ugyanaz a makacs elszántság villant fel, amit a nő már jól ismert.
– Talán nem lenne már időszerű? – lépett közelebb. – Öt éve vagyunk házasok, és te folyton találsz valami kifogást. Egy nő életéhez hozzátartozik az anyaság!
– És miből vállaljak gyereket, Gábor? – tárta szét a kezét Eszter. – A te keresetedből? Fogalmad van, mennyibe kerül a pelenka, a tápszer, az orvosság?
– Majd csak megoldjuk valahogy – intett türelmetlenül a férfi. – Másoknak is sikerül.
– Másoknak… – ismételte halkan a nő. – Én meg maradjak itthon támogatás nélkül, miközben te robotolsz fillérekért?
Odakint a fák között madarak csiviteltek, mintha egy másik világ békéjét hirdetnék. Gábor némán bámult kifelé. Az arcizma megfeszült, ahogy próbálta visszafogni magát.
– Elég volt – szólalt meg végül. – Most nem ez a lényeg. Anyám bajban van.
– Miféle bajban? – fordult felé Eszter gyanakodva.
– Nem tudja tovább fizetni az albérletet. A nyugdíja kevés, a tulaj pedig megemelte a lakbért.
Eszter sóhajtott. Ilona hónapok óta panaszkodott a magas költségekre. Kézenfekvő lett volna, hogy a kisebbik fiához, Márkhoz költözik – abba a lakásba, amelyet egykor neki ajándékozott.
– Értem – mondta lassan. – Akkor majd Márkéknál szorulnak össze kicsit.
Gábor kihúzta magát, tekintete megkeményedett.
– Nem. Anya ide jön. Hozzánk. Csak átmenetileg, amíg talál más megoldást.
Eszter úgy érezte, mintha kihúzták volna alóla a talajt.
– Ide? A mi lakásunkba?
– Igen, ide! – csattant fel a férfi. – Miért, miért ne? Van hely.
– És hol fog aludni? – kérdezte hitetlenkedve. – A nappaliban?
– Ha ott, hát ott – vont vállat Gábor. – Az anyám egész életében értünk dolgozott, most meg te számolgatod a négyzetmétereket?
Eszter hátrébb lépett, amíg a falnak nem ütközött. A felháborodás forrón lüktetett benne.
– Miért nem Márkhoz megy? – kérdezte csendesebben. – Az a lakás az övé, Ilonától kapta.
– Nekik kisgyerekük van! – emelte fel a hangját Gábor. – Nekik tér kell! Vagy szerinted mi nem vagyunk család?
– Család vagyunk – felelte Eszter feszülten. – De ez a lakás az én nevemen van.
A férfi arca elsötétült. Közelebb lépett, szinte ránehezedett a jelenléte.
– Önző vagy – sziszegte. – Csak a saját kényelmed számít! Egy rendes feleség kiáll a férje mellett, amikor nehéz időszak jön.
Eszter hátát a falnak vetette. Gábor túl közel állt, a levegő is nehézzé vált körülötte.
– Ha már gyereket nem akarsz, legalább ebben támogasd a családot – folytatta a férfi. – Anyám mindent feláldozott értünk.
– Gábor, kérlek, próbáld megérteni… – kezdte a nő, de nem hagyták szóhoz jutni.
– Lehet, hogy te egyáltalán nem is akarsz igazi családot? – remegett a hangja az indulattól. – Akkor mondd ki egyenesen!
Eszter lesütötte a szemét. Tudta, hogy a férje pontosan érzi, hol lehet rajta a legkönnyebben sebet ejteni, és most is oda szorított, ahol a legjobban fájt.