Mária szinte kiröppent a vezetőülésből, karján hatalmas, roskadásig tömött bevásárlószatyrokkal – nyilván Lillának hozott minden földi jót az „új otthon” ünneplésére. Az arcáról sütött az önelégültség, az a fajta diadal, amely abból fakad, ha valaki azt hiszi, túljárt mások eszén.
Pontban a megbeszélt időben egy ismerős, sötétszürke autó gördült a járdaszegélyhez. Gábor szállt ki belőle: magas, őszülő férfi, katonás tartással, minőségi bőrkabátban. Mozdulatai kimértek voltak, tekintete higgadt és határozott. Mögötte egy rendőrautó állt meg, abból pedig egy fiatal, erős testalkatú kapitány lépett ki – Péter.
Gyors, tárgyilagos üdvözlés után Gábor alig észrevehető mozdulattal a társasház fémajtaja felé intett. Nem volt szükség több szóra. Határozott léptekkel mentünk be az épületbe, majd fel a negyedik emeletre.
Gábor hosszan nyomta a csengőt. Odabentről macskanyávogás hallatszott, aztán kapkodó papucsos léptek zaja a folyosón. A zár kattanása után kivágódott az ajtó.
A küszöbön Mária állt, virágmintás háziköntösben. A kezében fakanalat szorongatott, amelyről olaj csepegett a padlóra. A mosolya egyetlen pillanat alatt lefagyott, amikor meglátott engem a komor férfi és az egyenruhás rendőr társaságában.
– Eszter? Mi ez az egész cirkusz? – csattant fel, és ösztönösen próbálta visszahúzni az ajtót.
Gábor azonban rendíthetetlenül előrelépett, és nehéz bakancsával megtámasztotta a küszöböt.
– Asszonyom – szólalt meg olyan hangon, amitől még bennem is végigfutott a hideg –, én ennek a lakásnak jogszerű bérlője vagyok. A szerződésem hivatalosan be van jegyezve. Önök engedély nélkül hatoltak be ide, és idegen tulajdont vettek használatba.
Mária háta mögül Lilla kandikált ki. A haja kócos volt, karjaiban egy vörös kandúrt szorongatott magához. A levegőt már átitatta az alomtálca szúrós szaga.
– Anya, kik ezek? – kérdezte bizonytalanul.
Péter előrelépett, és hivatalos hangon bemutatkozott.
– Péter kapitány vagyok. Bejelentés érkezett jogtalan behatolás és önbíráskodás miatt. A tulajdonosnál vannak a papírok, a bérlő személyazonosságát igazoltuk. Felszólítom önöket, hogy haladéktalanul hagyják el az ingatlant. Amennyiben ennek nem tesznek eleget, jegyzőkönyv készül, és eljárás indulhat önkényes lakásfoglalás, illetve lopás gyanújával, ha akár egyetlen tárgy is hiányzik vagy megsérült.
Mária arca hamuszürkévé vált. A fakanál lassan kicsúszott az ujjai közül.
– Miféle lopásról beszél?! – sikoltott fel elcsukló hangon, és görcsösen kapaszkodott az ajtófélfába. – Ez a fiam lakása! Család vagyunk! Eszter, azonnal mondd meg nekik, hogy menjenek el!
Nyugodtan néztem rá.
– A lakás az én nevemen van, Mária – válaszoltam higgadtan. – Nem adtam engedélyt arra, hogy beköltözzenek. Tizenöt percet kapnak, hogy összepakoljanak. Utána Gábor ellenőrzi a holmijait. Ha akár egy karcolás is van a laptopján, mindkettejüket beviszik a kapitányságra.
Lillát elnézve szinte sajnáltam – de csak egy pillanatra. Pánikszerűen kapkodott a garzonban. A macskákat villámgyorsan tuszkolta a műanyag hordozókba, amelyekből kétségbeesett nyávogás harsant. A sietségben száraz táp szóródott szét a linóleumon, ő pedig remegő kézzel próbálta összeszedni, miközben a könnyeitől elkenődött a smink az arcán.
Mária közben idegesen próbált telefonálni valakinek, de annyira remegtek az ujjai, hogy alig találta el a megfelelő gombokat a készüléken.