Gergő zavartan megköszörülte a torkát.
— De hát nagymama holnap ebédre vár minket…
Réka olyan hirtelen fordult felé, hogy a szék lába megcsikordult a kövön.
— Gergő, a lányod épp darabokra hullik, te pedig az ebéden aggódsz?
— Anyu már mindent előkészített… — próbálkozott bizonytalanul a férfi.
— Tudod mit? — Réka mellkasában forrón kavargott a düh. — Menj egyedül. És ha ennyire fontos, akár ott is maradhatsz!
Azzal kiviharzott a konyhából, és úgy csapta be maga mögött az ajtót, hogy beleremegtek a falak. A hálószobában az ágyra roskadt, arcát a párnába temette, és hangtalanul sírni kezdett. Évek óta nem engedte meg magának ezt a gyengeséget.
Másnap kora reggel a telefon csörgése riasztotta fel.
— Réka? — Kinga hangja szokatlanul bizonytalanul csengett a vonal túlsó végén. — Be tudnál jönni hozzám? Azonnal.
— Mi történt?
— Kérlek… gyere egyedül. Gergőnek ne szólj.
A kérés hangszíne aggodalommal töltötte el Rékát. Három évtized alatt egyszer sem hallotta az anyósát ilyen megtörtnek.
A buszon ülve az elmúlt napok eseményein töprengett. Eszter váratlan hazaköltözése, a feszültség a férjével, most pedig ez a sürgős hívás… Valami készülődött, érezte a levegőben.
Kinga már az ajtóban állt, mintha csak lesben várta volna. A gondosan festett frizurában ősz tincsek villantak, amelyeket korábban mindig eltüntetett. A háziköntöse — pontosan olyan, amilyet Réka is vett évekkel ezelőtt az ő példájára — ferdén volt begombolva.
— Gyere be — intett fáradtan. — Beszélnünk kell.
A nappali, amely máskor ragyogott a tisztaságtól, most elhanyagoltnak tűnt: a vitrin tetején por ült. Kinga leült a kedvenc foteljába, majd remegő kézzel előhúzott egy borítékot.
— Nézd meg.
Rékának ingatlanpapírok és egy végrendelet került a kezébe, amely Gergő nevét tartalmazta.
— Egy hónapja mindent ráírattam — mondta az idős asszony, hangja megbicsaklott.
— Miért tette ezt?
— Mert ostoba voltam! — tört ki belőle váratlanul. — Hittem neki. Beengedtem a lakásomba. Segítettem neki!
Zokogni kezdett. Réka még sosem látta sírni. Tanácstalanul állt előtte, nem tudta, vigasztalja-e, vagy kérdezzen.
— Emese… a szomszéd — folytatta Kinga szipogva. — Emlékszel a rokonára? Azt mondta, segít rendbe tenni a papírokat, hogy minden biztonságos legyen. Hogy így kell szabályosan eljárni. És most…
Egy újabb iratot nyújtott át. Adásvételi szerződés volt, tegnapi dátummal.
— Ez lehetetlen — Réka lázasan futotta át a sorokat. — Hiszen nem írhatta alá…
— De aláírtam! — csapta össze a kezét Kinga. — Meghatalmazást adtam minden ingatlannal kapcsolatos ügyre. El sem olvastam rendesen. Emese annyi éve mellettem volt, mint egy testvér…
Rékában összeállt a kép. Most már értette, miért kérte az anyósa az utóbbi időben olyan sűrűn a segítségét a takarításhoz — valakinek készítette elő a terepet.
— Három nap múlva ki kell költöznöm — mondta keserű mosollyal Kinga. — Az új tulajdonosok már jelentkeztek. Egy fiatal házaspár kisgyerekkel.
Réka hallgatott. A dokumentumok hibátlanul voltak megszerkesztve, minden jogilag támadhatatlannak tűnt.
— Réka… — az idős asszony most először ejtette ki így a nevét, él nélkül. — Tudom, lenne oka kárörvendeni. Nem voltam könnyű természet. Sőt…
— Nem — felelte halkan Réka.
— De arra kérlek… könyörgöm… egyelőre ne mondd el Gergőnek. Hadd beszéljek vele én.
Réka az ablakhoz lépett. Harminc év alatt először látta az anyósát ennyire összetörve, segítségért esdekelve.
Hosszú csend után megszólalt.
— Rendben. Nem szólok neki. De csak egy feltétellel.
Kinga felkapta a fejét.
— Miféle feltétellel?
— Mindent elmondasz Gergőnek. Nemcsak a lakásról. Hanem mindenről.
Az idős asszony arca elsápadt.
— Mire gondolsz?
— Arra, hogyan fordítottad ellene az első feleségét. Hogyan tettél felelőssé engem a válásért. Hogy sosem segítettél Eszterrel, mégis mindig bíráltál. Az összes régi sérelemre gondolok.
Kinga ajkai megremegtek.
— Miért? — suttogta.