— Anyád hitelt vett fel — folytatta Gábor ünnepélyes hangsúllyal. — Másfél milliót. Vettünk egy telket az „Elit Fenyvesekben”. Ház fog ott állni. Az én terveim alapján, az én két kezem munkájával… a te pénzügyi hátországoddal, ha pontos akarok lenni.
Na, persze. Most állt össze a kép.
Lassan letettem a bögrét az asztalra. — Várj csak egy pillanatot. Katalin hitelt vett fel. És a törlesztést ki fizeti majd? Ő, a maga tizenhétezer forintos nyugdíjából? Vagy te, akinek jelenleg a „nagy jövő” meg néhány glettvas jelenti a bevételi forrást?
Gábor látványosan a plafon felé emelte a tekintetét, mintha mártír lenne, aki kénytelen egy földhözragadt halandóval vitatkozni.
— Anna, könyörgöm, egy család vagyunk! Közös kassza! Én építem a házat, anya… nos, lelkesít minket, te pedig egyszerűen utalod a havi részleteket. Neked ez aprópénz! A boltodban háromszázezerért viszik a táskákat, igazán nem okozhat gondot havi negyvenezer a saját rokonaidnak. Ez befektetés. A kapcsolataink értéknövelése!
Olyan pátosszal adta elő, mintha legalábbis saját szobrát avatták volna fel, de a „értéknövelés” szónál hirtelen csuklott egyet. A fenséges póz egy pillanat alatt összeesett, mint egy kilyukadt lufi.
— Gábor — mondtam szelíden. — Értéknövekedésről akkor beszélünk, ha az eszköz ára emelkedik. Amikor valaki évi huszonöt százalékos kamatra vesz fel kölcsönt egy erdőszéli mocsaras telekre, azt nem befektetésnek hívják, hanem pénzügyi öngyilkosságnak.
— Nem mocsár, hanem ökopark! — csattant fel Katalin, és nyoma sem maradt a korábbi mézesmázos hangnemnek. — Egyszerűen fukar vagy! Rágörcsölsz a pénzedre! Lilláért tesszük, hogy a gyerek friss levegőn nőjön fel!
Ebben a pillanatban Lilla határozott mozdulattal becsapta a tankönyvét. A hang úgy hasított a levegőbe, mint egy startpisztoly lövése.
— Nagymama — szólalt meg tisztán, miközben megigazította a szemüvegét. — A magyar családjog szerint a házasság alatt szerzett vagyon közös tulajdon. De ha a hitel a te neveden van, és a telek is kizárólag rád kerül, akkor a tartozás az anyát terheli, a tulajdonjog pedig téged illet. Ez nem „Lilláért” történik, hanem felelősségáthárítás. Tegnap vettük órán.
A konyhára rátelepedett a csend. Sűrű és kellemetlen, mint amikor a piacon tetten érnek egy mérleggel trükköző árust.
Gábor arca foltokban vörösödött el.
— Te… te miket tanítasz ennek a gyereknek?! — ordított felém fordulva. — Ez a te nevelésed! A számítás, a haszonlesés! Ahelyett, hogy tiszteletre tanítanád…