— Ilona néni — néztem egyenesen a kapkodva rebbenő szemébe. — Fél évvel ezelőtt jelentős összeget kért tőlem, hogy megjavíttassák a falusi házuk tetőszerkezetét. Azt ígérte, ősszel, a termés eladásából visszaadja. Termést nem láttam. A pénzt sem.
Ilona arca hirtelen elvörösödött, szinte beleolvadt a bordó kanapé színébe.
— Én… az év száraz volt, alig termett valami… — hebegte.
— László bácsi — fordultam a görnyedt férfi felé. — Ön pedig kölcsönt kért egy használt kisteherautóra, hogy fuvarozni tudjon. A jármű az első hónapban totálkáros lett, a pénz eltűnt. És most az én nappalimban próbálnak kioktatni, az én pénzemen?
Sűrű, nehéz csend telepedett a szobára. Csak a konyhából átszűrődő hűtő egyhangú zúgása törte meg a hallgatást. Az előbbi magabiztosságuk szemmel láthatóan szertefoszlott.
— Ezt a lakást még a házasságkötés előtt vettem a nevemre. Minden számlát én fizetek. Most pedig legyenek szívesek távozni — mutattam az ajtó felé. — Két perc múlva se a hangjukat, se a nyomukat nem akarom látni az előszobámban.
Erzsébet nehézkesen feltápászkodott, az arca foltokban elszíneződött.
— Te szemtelen! Majd ha Gábor hazajön, megmutatja, ki az úr ebben a házban!
Morgolódva kivonultak, a liftajtót is dühösen csapták be. Miután bezártam mögöttük a felső zárat is, az ablakhoz léptem és kitártam. A hideg levegő arcul csapott, kiszellőztette a lakásból az idegen parfüm émelyítő szagát.
Gábor késő este ért haza. A kabátjából benzin és cigaretta szaga áradt. Lerúgta a cipőjét, a táskáját a puffra hajította, majd berontott a konyhába.
— Mit műveltél?! — ordította hadonászva. — Anyám zokogva hívott! Hogy tehetted ki a családomat? Teljesen elszálltál a beosztásoddal?!
A konyhaszigetnél ültem, előttem nyitott laptop, a kijelzőn hosszú táblázat világított.
— Gábor, ülj le — mondtam higgadtan.
— Nem ülök le! Bocsánatot kell kérned anyámtól! Ő csak a jövőnket félti!
— A jövőnket? — felé fordítottam a gépet. — Nézd meg ezt. A bankszámlakivonataim az egész házasságunk idejéből. Utalások a te anyád fogászati kezeléseire. Márk mikrohiteleinek rendezése. Szanatóriumi beutaló a szüleidnek. A végösszegből vehettem volna egy garzont a város szélén. Gyakorlatilag én tartottam el a teljes rokonságodat.
Elakadt a szava. A szeme ide-oda cikázott a sorok között, az ajka hangtalanul mozgott, mintha mentséget keresne.
— De… ők a családom… mi is család vagyunk… — motyogta, minden korábbi fölénye eltűnt.
— Akkor lennénk valódi család, ha nem lopva utalgatnál az én kártyámról, amikor alszom vagy a zuhany alatt állok.
Kihúztam az asztalfiókot, elővettem egy vékony műanyag dossziét, és a billentyűzetre csúsztattam.
— Válókereset. A saját részemet már aláírtam. Közös vagyonunk nincs: az autód a házasság előtt lett a tiéd, a lakás az enyém maradt. Most pedig figyelj.
Felvettem a telefonomat.
— Egy órával ezelőtt letiltottam a társkártyát, amit használtál. A számláimhoz többé nincs hozzáférésed. Reggelig adok időt, hogy összepakolj.
Néhány nappal később találkoztam az egyetemi barátnőmmel, Eszterrel, aki évek óta családjoggal foglalkozik. Egy csendes kávézóban ültünk; frissen pirított kenyér és erős, sötét kávé illata lengte be a teret. Eszter elmélyülten lapozta át a kinyomtatott kimutatásokat, jegyzetelt a margóra, majd lassan felpillantott rám, tekintetében már a következő lépés határozott körvonalai rajzolódtak ki.