Nóra óvatosan kiemelte Lillát a kocsiból, ügyelve arra, hogy a kislány álmát ne zavarja meg. A gyermeket a karjába vette, és a lépcsőház felé indult vele. Eszter közvetlenül mögötte haladt, egyik kezével a plédet igazgatta, nehogy lecsússzon a húgáról.
Mária már az ajtóban várta őket. Tekintete végigsiklott Nóra arcán, aztán megállapodott Eszteren, végül Lillára szegeződött. Az arca egy pillanat alatt megkeményedett: szája széle lefelé görbült, homlokán mély ránc jelent meg.
– Eszter, te gyere be – mondta hűvösen, és félreállt, hogy az idősebb unoka beléphessen. – De őt nem engedem be a lakásba.
Nóra először azt hitte, rosszul hall. Várt, hogy az anyósa folytassa, megmagyarázza, mire gondol, de nem érkezett semmiféle kiegészítés. Mária némán állta el az ajtót, és Lillára úgy nézett, mintha idegen gyereket látna.
– Elnézést… mit mondott? – kérdezte Nóra rekedt hangon.
– Pontosan azt, amit hallottál. A kisebbet nem hozod be hozzám.
– De miért?
– Mert nem az én fiam gyereke. Gondoskodjon róla az, aki az apja. Gábor többé nem fogja eltartani.
A hangos szavakra Lilla felriadt. Álmosan felemelte a fejét Nóra válláról, meglátta a nagymamáját, és – ahogy mindig – felé nyújtotta a karját. Mária azonban elfordította a tekintetét.
Nóra torkában gombóc nőtt.
– Nem értem, miről beszél – mondta elcsukló hangon. – Lilla Gábor lánya. A mi közös gyermekünk.
– Elég a hazugságból! – csattant fel az anyósa. – Régóta motoszkált bennem a gyanú. Tegnap este elővettem a régi fényképeket, és alaposan megnéztem mindet. Sem a szeme, sem az orra, sem az álla nem hasonlít a mi családunkra.
Beszéltem Gáborral is. Ő is belátta.
Lilla sírni kezdett. A szavakat talán nem értette, de a hangnemet igen, és a nagymamája arcán sem látott szeretetet.
Nóra szorosabban ölelte magához.
– Téved – próbált nyugodt maradni. – Lilla az anyai dédnagymamámra ütött. Két éve, a születésnapján mutattam magának a régi albumot. Akkor még maga mondta, mennyire hasonlít rá.
– Akkor nem figyeltem eléggé. Most már tisztábban látok.
Eszter a küszöbön torpant meg, és visszanézett a nagymamájára.
– Mama, ez nem igaz – mondta határozottan.
– Drága Eszterkém, te még gyerek vagy – felelte Mária leereszkedően. – A felnőttek néha hibáznak, és utána szégyellik magukat. Az édesanyád rossz döntést hozott, és most az apád szenved miatta. Gyere be, beszéljük meg nyugodtan.
Nóra ekkor átfogta Lillát, hogy az egyik keze szabaddá váljon, majd megfogta Eszter kezét.
– Nem maradunk. Eszter, jössz velem.
Sarkon fordult, és a lépcsőház felé indult. Mögötte Mária még utánuk kiáltott valamit arról, hogy az igazság úgyis napvilágra kerül, de Nóra nem állt meg, és nem nézett vissza.
A kocsiban bekötötte a lányokat, beült a volán mögé, és kihajtott az udvarról. Most már világos volt számára, mi történhetett reggel: Mária telebeszélte Gábor fejét, ő pedig gondolkodás nélkül elhitte ezt az ostobaságot.
Nóra visszament Andreához. A nővére egyetlen pillantásból megértette, hogy baj van, és a gyerekek előtt nem kérdezősködött.
Lillát bevitte a szobába, leültette a kanapéra, rajzfilmet kapcsolt, és forró kakaót tett elé. Eszter odakuporodott a húga mellé.
Andrea ezután visszatért a konyhába, ahol Nóra az asztalnál ült, mereven maga elé bámulva.
– Mondj el mindent – kérte csendesen.
Nóra az elejétől kezdve beszámolt mindenről: Eszter telefonhívásától a Máriával folytatott beszélgetésig. Andrea végighallgatta, csak néha csóválta a fejét. Amikor Nóra befejezte, töltött neki egy csésze forró teát, és elé tolta.
– Mit tervezel?
– Hazamegyek. Beszélek vele. Megpróbálom észhez téríteni.
Nóra a lányokat a nővérénél hagyta, majd visszaült az autóba. Útközben újra és újra lejátszotta magában a készülő beszélgetést, kereste azokat a mondatokat, amelyek talán hatnak majd Gáborra.
Fel fogja vetni a DNS-vizsgálat lehetőségét – az egyszer s mindenkorra lezárná a kételyeket. Újra előveszi a dédnagymama fényképeit is, ahol a hasonlóság vitathatatlan.
Amikor megérkezett, leparkolt a ház előtt, felment a lifttel, és az ajtóhoz lépett. Elővette a kulcsait, a felső zárba illesztette, és elfordította.
A zár kattanva engedett. Az alsót is kipróbálta – az is nyitva volt.
Belépett a sötét előszobába, kitapogatta a villanykapcsolót, és felkapcsolta a lámpát.
A fogason Gábor kabátja mellett egy női bunda lógott. Alatta magas sarkú csizma állt, apró méretben – nagyjából harminchatos.
A hálószoba felől halk beszéd szűrődött ki. Gábor hangja lágy volt és bizalmas, olyan, amilyennel a házasságuk első éveiben szólt hozzá. Egy nő nevetett válaszul.
Nóra lassan végigsétált a folyosón a hálószoba felé.