…ahol a pezsgőspoharak csilingelése már előre sejtette, hogy a téma aligha marad sokáig érintetlen.
Gabriella és Norbert otthonában egyébként is ritkán fordultak meg, így az ünnepi vacsora most különösen nagy eseménynek számított.
— A jövendő unokák egészségére! — emelte magasba a poharát Gabriella ünnepélyes arccal.
— Anya, kérlek… ne kezdd megint — sóhajtott fel Márk. Már a könyökén jött ki ez az állandó célzás. Ráadásul az sem javított a hangulatán, hogy a főnöke január másodikára berendelte dolgozni, holott egészen más tervei voltak arra a napra. Az egész helyzet bosszantotta.
Eszterben is gyűlt a feszültség. Tőle ugyan nem vettek el szabadságot, de az év végi jutalmat megkurtították, amit minden évben megkaptak az alkalmazottak. Előző nap pedig a felettese nyíltan közölte vele, hogy nem elégedett a teljesítményével.
— És ha egyáltalán nem akarunk gyereket?! — tört ki hirtelen Eszterből. A kezében gyűrögetett szalvétát az asztalra hajította, majd bocsánatot motyogva felpattant és kisietett.
Márk azonnal utána ment. A konyhában találta meg, a sötétben állt az ablaknál. Odakintről időről időre fellobbantak a tűzijátékok fényei, és rövid villanásokra megvilágították a könnyektől ázott arcát.
Az este csúnya vitába torkollott a szülőkkel, és végül anélkül távoztak, hogy visszaültek volna az ünnepi asztalhoz.
— Elég kínosra sikerült… — mondta Eszter már otthon, miközben a tükörben nézte a sírástól duzzadt szemét.
— Ugyan, bocsánatot kértünk. És különben is, anya túlságosan rá van görcsölve erre a témára — felelte Márk, bár őt is mardosta némi szégyen.
— Jaj, te drága kis csöppségem! Hát milyen tündéri vagy! — gügyögte Gabriella, miközben karjában ringatta az újszülött kisfiút.
Egy héttel korábban Eszter életet adott a fiuknak. Különös fordulat, hogy épp azon a szilveszteri éjszakán indult be a szülés. Eszter sokszor visszagondolt arra a heves szóváltásra, és bánta, hogy hagyták idáig fajulni. Bár a baba érkezése nem pontosan a tervek szerint alakult, végül mégis úgy érezte, ennél alkalmasabb időpont nem is lehetett volna. Akkoriban mindenki ideges volt, innen a felesleges összecsapás. Mire azonban bejelentették a családnak, hogy gyermeket várnak, a béke már rég helyreállt.
Gabriella abban a pillanatban elfelejtett minden sérelmet, és szinte a fellegekben járt örömében. Azóta ajándékok özöne lepte el őket, mintha kimeríthetetlen forrásból érkeznének. A kisfiú születése után pedig még nagyobb lendülettel vetette bele magát a vásárlásba.
Eszter mosolyogva figyelte az anyósát, aki olyan természetességgel tartotta a karjában a babát, mintha mindig is erre várt volna. Arra gondolt, mennyire szereti őt, és hogy milyen jólelkű asszony — a maga apró rögeszméivel együtt. Ugyan kinek nincsenek furcsaságai? Meghatottan átölelte Gabriellát, és egy puszit nyomott az arcára.
— Na és, kislányom, mikor jön a következő? — kérdezte teljes komolysággal az anyós, miközben tovább ringatta a csecsemőt.
A szobában mindenki ideges nevetésben tört ki. Úgy tűnt, ez a kérdés örökzöld marad.
— Most mi olyat mondtam? — csodálkozott Gabriella, és közben szeretetteljes pillantást vetett az unokájára.
Őszintén nem értette, min derülnek.