Az új kezdet végül valóban meghozta a gyümölcsét: a bevételük hónapról hónapra gyarapodott, és egyre biztosabb talajon álltak. Eszter gyakran tréfálkozott azzal, hogy az elmúlt évek megpróbáltatásai afféle „sorsadta lökések” voltak, amelyek épp arra kellettek, hogy magasabb szintre emeljék az életüket. Mostanra már semmi sem állt az útjukba, hogy továbblépjenek.
— Na és, gyerekek, mikor érkezik már a jó hír? — szegezte nekik a kérdést minden kerülgetés nélkül Gabriella.
Szilveszter éjszakáján ültek együtt az ünnepi asztalnál. Az óraütések épp elhaltak, mindenki elmondta magában a kívánságát, a pezsgőspoharak összekoccantak.
— Én bizony azt kértem… — emelte fel ünnepélyesen a poharát Gabriella —, hogy még idén nagymama lehessek!
Márk zavartan megköszörülte a torkát.
— Anya… hát… — pillantott tanácstalanul a feleségére, mintha tőle várna menekülőutat. Norbert közben finoman oldalba bökte a nejét, és halkan súgott valamit a fülébe.
— Mindennek megvan a maga ideje — felelte Eszter nyugodt mosollyal. Már hozzászokott anyósa szókimondó stílusához, így a kérdés egy cseppet sem hozta zavarba.
Gabriella azonban nem hagyta annyiban.
— Figyeljetek ránk! Nem fiatalodunk. Az élet kiszámíthatatlan, egyik napról a másikra fordulhat minden. Amíg erőnk engedi, és tudunk segíteni, addig kell belevágnotok. Most kell gyermeket vállalnotok, értitek?
A meghatottságtól még a homlokát is megtörölte egy szalvétával, s megigazította a hátára tapadt selyemblúzt. Mindig ügyelt arra, hogy kifogástalanul nézzen ki, most is elegánsan festett.
— Dolgozunk az ügyön — vágta rá Márk nevetve, hogy oldja a feszültséget. — Egyél inkább a salátából! Tegyek még? És a sültből? Apa, neked szedjek valamit?
Szorgoskodni kezdett körülöttük, mintha a terítés lenne a legfontosabb feladata. Eszter csendben kortyolgatta a narancslevét, és arra gondolt: az anyaság nem lehet ultimátum kérdése. Ez kizárólag kettőjük döntése. Bárki bármit szeretne, ők határozzák meg, mikor jön el az ideje.
Gabriella viszont láthatóan megkönnyebbült Márk tréfás válaszától. Derűsen mosolygott, miközben éberen figyelte Norbertet, nehogy a kelleténél több pezsgőt töltsön magának.
A következő ünnepen ismét náluk gyűlt össze a család. Gabriella ezúttal már az érkezésekor diadalmas arccal lépett be, karjaiban hatalmas csomaghalmot cipelve.
— Na, gyerekek, ezt mind nektek hoztuk! — jelentette be büszkén. — Apátokkal egész hétvégén jártuk a környék bevásárlóközpontjait. Mindenhol körülnéztünk. Norbert, hozd be a másik táskát is a folyosóról!
Eszter épp a hidegtálat rendezte, amikor meghallotta a zörgést. Megmosta a kezét, megtörölte egy konyharuhába, majd kissé feszélyezetten leült az anyósa mellé.
— Gabriella, igazán nem kellett volna ennyi mindent… Zavarba ejtő ez a bőség. Mi nem is…
A mondat félbemaradt. A hatalmas, áttetsző zacskón keresztül tisztán kivehető volt egy újszülöttek számára készített hazavivő garnitúra.
— Cumisüvegek, cumik is vannak benne — magyarázta lelkesen Gabriella. — A kicsik folyton elhagyják őket, aztán sírnak. Én egyformákat vettem, hogy ha eltűnik az egyik, észre se vegye a baba! Tudod, egyszer Márk cumiját a kutyánk majdnem… — kezdte a történetet, és látszott rajta, hogy hosszabb mesébe fog.