– Gábor egy fillér fizetést sem hoz haza – Anna hangja keményen csengett, akár a kő. – Az én keresetemből él. Az én pénzemből eszik. És maga is, Mária, már három hónapja teljes egészében az én jövedelmemből lakik itt.
– Most szemrehányást teszel? – Mária dühösen az asztalra csapta a fakanalat. A zsíros mártás azonnal foltot hagyott a terítőn. – Kenyérrel dobálózol a férjed anyjával?
– Nem a kenyérrel van bajom – felelte Anna higgadtan. – Hanem azzal, ahogyan beszél és viselkedik.
Odament a hűtőhöz, és egy határozott mozdulattal letépte róla a cetlit.
– „Kelj 5:30-kor, fogadd mosolyogva a férjed…” – olvasta fel újra. – Kiváló program. Holnaptól megvalósíthatja. A saját otthonában.
– Ezt mégis hogy érted? – Gábor végre elszakadt az ajtófélfától, amelynek eddig támaszkodott.
– Pontosan úgy, ahogy mondom. Kezdjenek pakolni. Mindketten.
– Anna, ne csináld… Este van. Hová mennénk? – Gábor arca elsápadt.
– Az állomásra. Kilenc órakor indul a busz a faluba. Két órájuk van.
– Én innen nem megyek sehova! – Mária lehuppant egy székre, karba tett kézzel. – Ez az én fiam lakása! Ide van bejelentve… tehát jogom van itt lenni!
Anna elővette a telefonját.
– Ezt a lakást három évvel a házasság előtt vettem. A hitelt én fizetem. Gábor csak be van jelentve, tulajdonrésze nincs. Minden papír nálam van. Ha egy órán belül nem hagyják el az ingatlant, rendőrt hívok. A bejelentés szövege egyszerű lesz: illetéktelen személyek nem hajlandók távozni magántulajdonból.
– Illetéktelen? – suttogta Gábor. – Anyám is az? Én is az vagyok?
– Akkor döntöttél, amikor hagytad, hogy sárba tiporjon – nézett rá Anna. A férfi összerezzent a pillantásától. – Láttad, hogy kidobja a dolgaimat. Hallottad, ahogy megaláz. És te hallgattál. Etted a főztjét, és hallgattál.
– De hát ő az anyám…
– Én pedig a feleséged voltam. Volt.
Anna kiment az előszobába, elővette Mária bőröndjét és Gábor utazótáskáját a szekrényből, majd a bejárat közepére dobta őket.
– Most indul az óra.
A következő hatvan perc valószerűtlen ködben telt. Mária hol a szívéhez kapott, hol átkozódva szidta Annát, időnként látványosan elájulni próbált – Anna egyszerűen átlépett mellette, és tovább pakolta Gábor ruháit.
Gábor kétségbeesetten ingázott kettőjük között, könyörgött, magyarázkodott, át akarta ölelni Annát, de mintha egy láthatatlan jégréteg választotta volna el tőle.
– Beszéljük meg, kérlek! Anya csak túlzásba esett! Majd én elrendezem!
– Három hónapig volt időd beszélni – válaszolta Anna. – Most már nincs miről. A kulcsokat tedd a komódra.
Amikor végül becsukódott mögöttük az ajtó, éles, csengő csend borult a lakásra. Csak az odakozmált étel szaga és a gyógyszerek kesernyés illata maradt a levegőben.
Anna kétszer ráfordította a kulcsot, aztán a felső zárat is elfordította, végül a reteszt is elhúzta.
Hátát az ajtónak vetette, és lassan lecsúszott a földre.