– Ezt akarod? – csattant fel Anna hangja.
– Az apádat ne merd a szádra venni! – förmedt rá Mária, és az arca egy pillanat alatt foltokban vörösödött el. – Az én fiamat ne rontsd tovább! Azért jöttem ide, hogy segítsek nektek. Minden erőmet beleadtam, hogy rend és otthonosság legyen ebben a lakásban!
A látogatás története augusztusban kezdődött. Mária akkor telefonált kétségbeesett hangon: rosszul van, a falusi rendelőben hozzá nem értők dolgoznak, muszáj lenne bemennie a városba kivizsgálásra. Anna – mert ilyen volt, mindig segített – maga ajánlotta fel, hogy költözzön hozzájuk pár napra, amíg mindent elintéznek.
A vizsgálatok végül semmi komoly eltérést nem mutattak. Írtak fel gyógyszert, javasoltak egy diétát, és ennyiben maradt a dolog. Mária azonban „túl gyengének” érezte magát az utazáshoz, így maradt még egy hetet. Aztán még egyet. Később megérkeztek a saját lábasai is, mert állítása szerint Anna teflonedényeiben „mérget főz magának az ember”.
És ezzel kezdetét vette a csendes térfoglalás.
Amikor Anna estefelé hazaért a város főépítészi irodájából, egyre inkább idegennek érezte magát a saját otthonában. A fürdőszobai polcról eltűntek a francia samponjai, helyükön barna mosószappan sorakozott. A konyhában a kávégépnek nyoma sem volt – „nem tesz jót a szívnek” – közölte Mária, majd felrakta a felső szekrény tetejére.
De a mai lista a hűtőn már nem egyszerű cetli volt. Inkább hadüzenet.
– Gábor – fordult a férjéhez Anna, és egyenesen a szemébe nézett. – Te tényleg egyetértesz azzal a ponttal, ami a pénzről szól? Három hónapja egyetlen forintot sem hoztál haza, és most az én fizetésemet akarod beosztani?
Gábor zavartan toporgott.
– Férfi vagyok… – motyogta. – Anya szerint jót tenne az önbecsülésemnek, ha én irányítanám a kasszát. Mostanában… kicsit megalázónak érzem a helyzetet.
– Megalázónak – ismételte meg Anna halkan.
Bement a hálószobába. A széles ágyon, a takarón szétszórva hevertek Mária kötött zoknijai és egy kupac régi magazin. Az asszony napközben itt szokott pihenni, mert a nappali kanapéja „túl kemény”.
Anna az öltözőasztalához lépett. Szüksége volt a megszokott mozdulatra, hogy lenyugodjon: kézkrém, lassú bemasszírozás, mély levegő.
Leemelte a drága, professzionális éjszakai krém dobozát, amit előző este bontott fel.
Az üveg teljesen üres volt. Gondosan, az aljáig kikaparva.
Egy pillanatra minden kihűlt benne.
Szó nélkül visszament a konyhába, az üres tégellyel a kezében.
– Mária, hová lett a tartalma? Tegnap nyitottam ki.
Az anyósa rezzenéstelen arccal kavargatta a sercegő hagymát a serpenyőben.
– Ja, az a kence? A sarkamra kentem. Olyan száraz a bőröm ott, a tiéd meg jó zsíros, hatásos. Rögtön puhább lett. Ne légy már kicsinyes, sajnálod az anyádtól?
– Nyolcezer forintba került – felelte Anna csendesen.
– Mennyi? – Mária félrenyelt, de azonnal támadásba lendült. – Látod, Gábor? Erre megy el a pénz! Felesleges luxusra! A férjének rendes cipőt nem vesz, de krémre elszór egy vagyont! Hallod ezt? A fél fizetését magára keni!
Anna tekintete megkeményedett, és lassan a férjére emelte a szemét, mielőtt megszólalt volna.