A kislány fintorogva ugyan, de szó nélkül kivonult a konyhába.
Az asztalhoz ülve Lilla azonnal előhalászta a telefonját és a fülhallgatóját. Megnyitotta a kedvenc videósának legújabb felvételét, majd miközben unottan tologatta a tányérján a kását, teljesen belemerült a képernyőbe.
Erzsébet ezt egy darabig némán figyelte, aztán összevonta a szemöldökét. Odalépett az unokájához, és egyetlen határozott mozdulattal kivette a készüléket a kezéből.
– Mama, add vissza! – pattant fel Lilla, és megpróbálta visszaszerezni.
– Az asztalnál nincs helye semmiféle kütyünek – felelte szigorúan az asszony.
A kislány még egyszer nekirugaszkodott, megrántotta a fülhallgató zsinórját. A dugó kiszakadt a telefonból, és a konyhát betöltötte egy rikító hajú fiú lelkes hangja:
„…hihetetlen látvány lesz! Kell hozzá egy üveg kóla és egy csomag Mentos…”
Erzsébet arca elsötétült. Látta már korábban, mivel járnak az efféle „kísérletek”, amikor ételt és italt kevernek össze csak a hatás kedvéért.
– Miféle ostobaság ez már megint? – csattant fel. – Miért nézel ilyen butaságokat? Mit tanulhatsz ebből?
– De ez csak vicc, poén az egész! – védekezett Lilla.
– Ebben semmi mulatság nincs! – vágott közbe kérlelhetetlenül a nagymama. – Ha megtudom, hogy ilyesmit próbálsz ki itthon, saját kezűleg fogod súrolni az egész lakást! A telefont pedig nem kapod vissza. Holnap odaadom anyádéknak.
A kislány felállt, a kanalat csörömpölve ejtette vissza a tányérba, és sértetten odavetette:
– Te mindig mindent megtiltasz! Többet nem is jövök hozzád!
A hangja elcsuklott, majd sírva beviharzott a szobába.
Erzsébet lassan visszaereszkedett a székre, és ujjbegyeivel masszírozni kezdte a halántékát. Hirtelen lüktetni kezdett a feje.
Miért nem lehet ez a gyerek nyugodt és engedelmes? Miért kell állandóan vitát szítani? Hiszen csak a javát akarja. Egy telefon elvétele nem a világ vége. Ha most nem tanítják meg neki, mi helyes és mi nem, mi lesz belőle később? Renáta és Márk még eleget küszködnek majd, ha Lilla makacs és önfejű felnőtté válik. Akkor bánhatják, hogy idejében nem szabtak határokat – de addigra talán már késő lesz bármit helyrehozni.
Az asszony végül eltökélten felállt. El kell foglalni a gyereket valami hasznossal – ez a megoldás. Beíratni egy komolyabb szakkörre. Mondjuk hegedűre, vagy akár csellóra. Ha rendszeresen gyakorolna, nem maradna ideje efféle ostobaságokra.
Ki tudja, talán egyszer még zenei pályára is léphetne, zenekarban játszana, komoly darabokat adna elő.
Erzsébet lehunyta a szemét, és halvány mosoly jelent meg az arcán, ahogy elképzelte az unokáját a színpadon. Mindig is rajongott a hangversenytermek légköréért, a klasszikus muzsika fegyelmezett szépségéért.
Lilla azonban az este hátralévő részében duzzogva kerülte a tekintetét, és szó nélkül bújt ágyba, még jó éjszakát sem kívánt.
Másnap reggel, amikor Erzsébet a reggelit készítette, a kislány – még mindig a telefon miatt sértődötten – odalépett hozzá, arcán ellenséges fintorral, és keményen odavágta:
– Rossz vagy. Nem szeretlek! Anya és apa sem szeretnek. Te nem kellesz nekünk.