Balázs és Júlia valóban békés természetű emberek voltak – ezt Réka már korábban is látta rajtuk –, de hogy ennyire szó nélkül tűrjenek mindent, arra nem számított. Nehezen értette, miként hagyhatják, hogy valaki folyamatosan irányítsa őket. Akkor még nem sejtette, hogy rövidesen ő maga is Emese határozott egyéniségének befolyása alá kerül.
Egy szombat hajnali telefoncsörgés szakította félbe Réka álmát. Kábán tapogatózott az éjjeliszekrény felé, majd résnyire nyitott szemmel az órára pillantott: negyed hét múlt pár perccel. A készülék kitartóan vijjogott a nappaliban, így nem maradt más választása, mint kimászni az ágyból.
– Ki az, aki ilyenkor nem tud aludni? – morgolódott félhangosan. – Nem lehetne ezt egy kicsit későbbre időzíteni? Már megyek! – zsörtölődött tovább. – Komolyan, estére ki fogom húzni a zsinórt, hogy végre egyszer rendesen kialudhassam magam.
A vonal túlsó végén Emese jelentkezett. A nyugdíjas asszony minden bevezetés nélkül kérdezett rá:
– Rékám, még alszol? Szombat van, ilyenkor már rég talpon kellene lenned! Egy rendes feleség a hétvégét a családjára szánja: nagytakarítást csinál, előre főz több napra, kimossa a függönyöket, kivasalja az ágyneműt. Te pedig biztosan délig lustálkodsz. Hát hogy lesz ebből rendes háztartás?
Réka egyik pillanatról a másikra ébredt fel teljesen.
– Emese néni, fél hét sincs – válaszolta feszülten. – Azért hívott ilyen korán, hogy elmondja, hogyan kellene töltenem a hétvégémet? Ez a két nap az egyetlen a héten, amikor kipihenhetem magam. A lakás tiszta, és nem szoktam egy egész hétre előre főzni. Mi értelme lenne többnapos ételt enni?
– Mert így szokás! – vágta rá ellentmondást nem tűrően Emese. – Miről beszélsz te, hogy pihenés? Férjes asszony vagy, elsősorban Márk érdekeit kell nézned. Az unokám azt mondta, kitűnő háziasszony vagy, de a mostani szavaid után kezdek kételkedni ebben. Nem tetszik nekem ez a hozzáállás.
Réka szó nélkül letette a kagylót, majd dühében kihúzta a telefon zsinórját.
– Ezt most egy darabig nem kapcsolom vissza – motyogta, miközben visszament a hálóba. – Ha Márk felébred, felhívja a nagymamáját, és tisztázza vele, hogy hétvégén ne zaklasson bennünket hajnalban.
Márk azonban egyáltalán nem lepődött meg a történteken.
– Ne vedd ennyire a szívedre – próbálta csillapítani a feleségét. – Tudod, milyen a nagyi. A saját szabályait mindenkire rá akarja húzni. Fiatal korában, még a régi időkben, hétvégén talán még többet dolgozott, mint hétköznap. Apa mesélte, hogy szombatonként órákon át suvickolták az egész lakást. Még az ablakokat is minden héten lemosta velük. Persze ő sem tétlenkedett. De tényleg, nem kell ezen rágódni. Azért szólok neki, hogy ne ilyen korán hívjon.
Emese azonban nem elégedett meg a telefonos kioktatással. Szinte természetesnek vette, hogy előzetes bejelentés nélkül toppanjon be hozzájuk. Volt, hogy váratlanul megjelent, és alapos szemlét tartott a hűtőszekrényben vagy a gardróbban. Ami nem felelt meg az ízlésének, attól gondolkodás nélkül megszabadult – függetlenül attól, hogy Réka pár nappal korábban vette-e.
– Ezt azonnal ki kell dobni! – jelentette ki egyszer, amikor egy halványkék, csipkegalléros blúzt húzott elő a ruhák közül. – Tisztességes asszony ilyet nem visel.
– Eszem ágában sincs kidobni – tiltakozott Réka. – Teljesen hétköznapi darab, és kifejezetten jól áll a nadrágkosztümömhöz. Emese néni, kérem, ne turkáljon a holmim között! Mit keres a mi szekrényünkben?
– Rendet teszek, ha már neked nincs rá időd – felelte szigorúan az idős asszony. – Nem látod, mennyire kihívó ez a felső? Nem engedem, hogy az unokámat megszólják miattad. Nem akarom, hogy azt mondják, Márk felesége könnyelmű nő.
Réka mindennél jobban óvta a magánéletét, de férje nagymamájával szemben tehetetlennek érezte magát. Emese állandó jelenléte feszültséget szült a házasságukban is. Egyre gyakrabban kérte számon Márkon:
– Nekem ez így nem megy tovább! Miért gondolja Emese, hogy joga van átkutatni a dolgainkat? És miért kell eltűrnöm, hogy a saját otthonomban idegenként kezeljen?