A kilincs csattanására riadt fel. Gábor lépett ki a hálóból, már felöltözve, rendezett külsővel, mintha valami hivatalos ügyre indulna.
– Átugrom anyámhoz – mondta kurtán, és már az ajtót is húzta be maga mögött.
Anna egy pillanatig nézte a csukódó ajtót, aztán csak vállat vont. Rendben, menjen.
A szombat békésen csordogált tovább. Lillával rendet raktak a lakásban, kitörölték a port, majd lesétáltak a közeli boltba. Anna átgondoltan vásárolt: annyit vett, ami kettejüknek elegendő lesz a következő napokra. Este összebújva mesét néztek, később előkerült egy társasjáték is. Ritka, nyugodt, meleg hangulat lengte be az otthont.
Gábor csak jóval éjfél után ért haza. Anna már aludt. A férfi halkan vetkőzött, befeküdt a saját oldalára, ügyelve, hogy ne csapjon zajt. Reggel korán kelt, és ismét szó nélkül távozott.
Vasárnap este végre megtörte a csendet. Leült Anna elé, komolyan a szemébe nézett.
– Anyám pár napra ideköltözik – közölte. – Segít majd a ház körül.
Anna lassan felvonta a szemöldökét.
– Mikor érkezik?
– Szerdán este.
– Értem. És mit szeretnél, mit tegyek?
– Rakj rendet, főzz rendes vacsorát. Anyám nem maradhat étlen – felelte Gábor, majd felállt az asztaltól.
Anna a távozó alakját figyelte. Belül fortyogott. Külön pénz, külön kassza – de az édesanyját azért természetes, hogy ellássa? Érdekes logika.
Nem vitatkozott. Felállt, és bement Lillához.
A következő napokban különösebb készülődés nem történt. Anna tette a dolgát: dolgozott, hazament, főzött magának és a lányának. Csak a saját ruháikat mosta, csak a saját tányérjaikat tette el. A lakás közös tereit nem hanyagolta el, de nem is tett hozzá többet annál, ami rá és Lillára tartozott.
Gábor egyre mogorvább lett. Időnként benézett a hűtőbe, elhúzta a száját, de nem szólt. A feszültség ott vibrált a levegőben.
Szerdán Anna pontosan hatra ért haza. Átöltözött, majd vacsorát készített: krumplipürét és fasírtot. Két adagot. Lillával együtt leültek enni.
Fél nyolc körül megszólalt a csengő. Gábor sietett ajtót nyitni. A küszöbön Erzsébet állt, hatvan év körüli, telt asszony, gondosan festett, vöröses árnyalatú hajjal és erőteljes fellépéssel.
– Gáborkám! – kiáltotta, és szorosan magához ölelte a fiát.
– Szia, anya, gyere csak – mondta a férfi, és átvette a táskáját.
Anna kilépett a folyosóra.
– Jó estét, Erzsébet – köszönt hűvösen.
– Annácska! – mérte végig őt az anyós. – Mintha fogytál volna. Ugye nem vagy beteg?
– Nem, minden a legnagyobb rendben.
– Helyes. És Lilla? Hol az én kis unokám?
– A szobájában, tanul.
– Ügyes kislány. Na és mit főztél? Hosszú volt az út, megéheztem – mondta Erzsébet, és már a kabátját is levetve a konyha felé indult.
Anna némán figyelte. Íme, elkezdődött.
Az anyós felnyitotta az egyik lábos fedelét.
– Püré? Ennyi az egész? És a hús? Saláta? Legalább egy kicsit kitehetted volna magadért, ha már vendég jön – csóválta a fejét szemrehányóan.
– Ez Lillának és nekem készült. Mi már vacsoráztunk – felelte Anna nyugodtan az ajtóból.
– Tessék? És én?
– Önnek nem főztem. Gábor döntése volt, hogy külön kasszán élünk. Én csak magamról és a lányomról gondoskodom.
Erzsébet döbbenten fordult a fiához.
– Gábor, ez igaz?
A férfi arca elvörösödött.
– Anya, ez nem ilyen egyszerű…
– De igen. Te akartad így. Most mindenki a saját részéért felel – zárta le Anna, majd sarkon fordult.
A háta mögött felcsattant Erzsébet hangja:
– Gábor! Hogy képzelted? Az anyád vagyok! Enni adni kötelességed!
– Nyugodj meg, anya, mindjárt megoldom… – hallatszott a feszülten csillapító válasz.
Anna bezárta maga mögött az ajtót. Lilla az íróasztalnál ült.
– Anya, megjött a nagyi? – kérdezte halkan.
– Igen, kicsim.
– Miért kiabál?
– Nem kell foglalkoznod vele. Hamarosan csend lesz.
A kislány bólintott, és visszahajolt a füzetéhez.
A konyhából továbbra is zsörtölődés és magyarázkodás szűrődött át. Nem sokkal később becsapódott a bejárati ajtó. Valószínűleg Gábor indult el bevásárolni.
Anna elmosolyodott. A külön kassza valóban két irányba működik.
Egy órával később szatyrok zörgése jelezte a férfi visszatérését. A konyhában edények csörömpöltek, olaj sercegett. Erzsébet utasításokat osztott, Gábor pedig engedelmesen sürgölődött. Nem sokkal később sült hús illata töltötte be a lakást.
Anna az ágyon fekve hallgatta. Meddig bírja majd ezt?
Fél óra múlva elcsendesedett minden. Bizonyára megvacsoráztak. Anna kiment a konyhába.
– Önthetek egy pohár vizet? – kérdezte tárgyilagosan.
– Persze – morogta Gábor anélkül, hogy ránézett volna.
Ivott, elöblítette a poharat, majd a csepegtetőre tette. Ezután az anyósára pillantott.
– Erzsébet, hol szeretne aludni?
– A kanapén megfelel, ha tiszta – felelte jelentőségteljes hangsúllyal.
– Rendben van, friss ágyneműt tettem ki – mondta Anna, és visszament Lillához.
Még hallotta, ahogy Erzsébet halkan, de élesen megjegyzi:
– Mi történt a feleségeddel? Olyan hideg lett.
– Most ne kezdd, anya… – válaszolta kimerülten Gábor.
Anna lefeküdt a már alvó Lilla mellé, és gyengéden átölelte. A nap végére a kislány teljesen kimerült.
A nő szemét lehunyva különös nyugalmat érzett. Mostantól Gábor gondja az édesanyja: lássa el, főzzön rá, hallgassa a panaszait. Anna pedig először hosszú idő után úgy érezte, nem akar többé mindent egyedül a vállán cipelni.