Miután bontotta a hívást, még mindig az asztalnál ült, és szórakozottan görgetni kezdte a telefonján a közösségi oldalt. A kijelzőn egymás után villantak fel a meghökkentő címek, mintha mind ugyanarról szóltak volna: családi játszmákról, árulásról és visszavágásról.
„Te behoztad ebbe a házba azt a… nincstelen kis senkit?!” – állt az egyik történet élén, azzal a sejtelmes alcímmel, hogy az anya fogalma sem volt róla, kivel kezdett ki valójában. Egy másik bejegyzésben az anyós kiosztotta a menüt: „Ötre legyen minden kész, az én születésnapomon nem fogok a tűzhely mellett állni!” – parancsolta, hogy aztán keservesen megbánja a fölényeskedést.
Tovább görgetett. „Hárommillió forint az enyém!” – szegezte tekintetét Júlia az anyósára. – „A maga fia egy fillért sem kap az örökségemből!” Egy vőlegény pedig pimaszul közölte: „Én nem jövök el a születésnapodra, de a rokonaim átugranának vacsorára, úgyhogy teríts meg.”
Egy sápadt férj könyörgött: „Vedd le azt, ez tévedés!” – amikor meglátta a feleségén azt az ajándékot, amelyet eredetileg a szeretőjének szánt. Máshol Gábor üvöltött: „Dóra, legyen már benned egy kis tisztesség! Miért kell a húgom lányának engedélyt kérnie tőled, mikor jöhet hozzánk?”
A történetek egyre sötétebbek lettek. „Vidd az anyádat, és tűnjetek el a lakásomból” – mondta higgadtan Andrea, miután elege lett a megaláztatásokból. Egy gazdag meny éveken át tűrte az anyósa packázását, míg ki nem derült, ki az igazi tulajdonos. „Eszternek magától kell elmennie. Ha ügyesek vagyunk, teljesen összeroppan” – hallatszott egy ajtó mögül. Volt, ahol a férj titokban az anyjára íratta az egész vagyont, de nem számolt a következményekkel. Anita pedig üres tányért tett a férje elé: „Ha a prémiumodat anyádnak adtad, nála is vacsorázhatsz.”
Katalin elmosolyodott. Úgy tűnt, nem ő az egyetlen, aki tudja, hogy néha a legkeményebb leckéket a családon belül adják fel.