Emese aggódva fürkészte a vejét, amikor az ismét átugrott hozzá, hogy megjavítson valamit a lakásban.
– Ugyan, nincs semmi baj… Csak jár az agyam – felelte Balázs kissé feszengve.
– Min gondolkodsz ennyire? Mondd el nyugodtan. Hátha tudok segíteni.
– Ebben aligha… – sóhajtott fel a férfi.
– Azért csak beszélj.
– Felhívott egy régi osztálytársam, Márk. Nem voltunk közeli barátok, de jól kijöttünk egymással. Most éttermet készül nyitni a városban, és azt szeretné, ha én lennék a konyhafőnök.
Emese arca felderült.
– Hát ez remek hír!
– Az is, meg nem is – ingatta a fejét Balázs. – Azt mondja, akkor lenne igazán biztos a helyem, ha beszállnék társtulajdonosként is. Így nem lehetne csak úgy félreállítani. Csakhogy ehhez pénz kellene… és nekem nincs elég.
– Mekkora összegről van szó?
– Legalább háromszázezer forintról. Százezret össze tudtam tenni, de a maradék kétszáz sehonnan sem jön. Hitelt pedig nem akarok felvenni.
Emese azonnal tiltakozó mozdulatot tett.
– Szó sem lehet kölcsönről! Ne adósítsd el magad! Odaadom én a hiányzó részt. Majd visszafizeted, amikor tudod.
– Mama, ezt nem fogadhatom el! – rázta a fejét Balázs. – Ráadásul azt a pénzt Benedek nyaralására tette félre.
– Nem dől össze a világ – vágott közbe határozottan az asszony. – Ha beindul az étterem, rendesen fogsz keresni. Akkor majd te fedezed Benedek minden költségét. Most ez fontosabb.
Végül így döntöttek.
A kezdet nem volt könnyű: rengeteg papírmunka, felújítás, engedélyek – mindent a nulláról kellett felépíteniük. De a kitartás meghozta a gyümölcsét. Az étterem rövid időn belül a város egyik legfelkapottabb helyévé vált. Ebben óriási szerepe volt Balázs szakértelmének is. Sokan kifejezetten az ő fogásai miatt foglaltak asztalt, és gyakran már napokkal előre betelt a hely.
Amint lehetősége nyílt rá, Balázs visszaadta Emesének a kölcsönt. Nem sokkal később pedig rábeszélte Kingát, hogy engedje el vele Benedeket a tengerhez néhány napra.
Természetesen Emese is velük tartott. A hármas remekül érezte magát: napfény, víz, közös nevetések – mindhármuknak szüksége volt erre az időre.
– Én nem is akarok hazamenni – mondta egyik este a hétéves Benedek szomorúan. – Maradhatok nálad, apa? Vagy nálad, nagyi?
Emese azonnal megijedt.
– Kicsim, bánt valaki otthon? Mondd el bátran!
– Nem… csak… – sütötte le a szemét a kisfiú. – Olyan, mintha észre sem vennének. Leventének gondjai vannak a munkájával, anyu meg folyton veszekszik vele. Engem meg elküldenek a szobámba, hogy maradjak csendben.
Balázs gyengéden a fia vállára tette a kezét.
– A felnőttek élete néha bonyolult, Benedek. De édesanyád azt szeretné, ha vele élnél, és most ez a legjobb megoldás. Ha nagyobb leszel, te dönthetsz majd. Viszont ha bárki megbánt, azonnal szólj, rendben?
– Rendben – bólintott a fiú, bár látszott rajta, hogy nem teljesen elégedett a válasszal.
Fél évvel a nyaralás után Kinga váratlanul megjelent a városban Benedekkel együtt. Balázs és Emese együtt fogadták őket.
– Jó, hogy mindketten itt vagytok – kezdte Kinga, miután a fiút leküldte az udvarra játszani. – Azt hallom, Balázs, mostanában kifejezetten jól megy az üzlet.
– Megélünk – felelte óvatosan a férfi, Emesére pillantva. – Miért kérded?
– Leventének most nehézségei támadtak a vállalkozásával, és átmeneti pénzzavarba kerültünk.
Balázs összevonta a szemöldökét.
– Azért a tartásdíjat pontosan fizetem. Sőt, ha Benedeknek bármi pluszra van szüksége, mindig küldök rá pénzt.
– Küldesz, ez igaz – ismerte el Kinga. – De a pénz nem minden. Benedeknek szüksége lenne férfi példára az életében… folytatta, és a hangjában olyan hangsúly csengett, amely előrevetítette, hogy ennél többről van szó.