Benedek valóban kiegyensúlyozott, mosolygós kisgyerek volt. Ritkán betegeskedett, éjszakánként mélyen aludt, és jelenléte sok örömet hozott a család mindennapjaiba. Kinga egy évvel a szülés után visszatért a munkahelyére, és első pillantásra úgy tűnt, minden rendben halad tovább a megszokott kerékvágásban. A felszín alatt azonban egyre több feszültség gyűlt össze.
Kinga idővel mind gyakrabban kezdte bírálni a férjét.
– Balázs, mondd már, miért ragaszkodsz még mindig az üzemi konyhához? Mindenki azt mondja, remek szakács vagy. Miért nem próbálsz meg elhelyezkedni egy étteremben vagy egy jobb nevű bisztróban? – unszolta újra és újra.
– Megszoktam azt a helyet. Közel van, kiszámítható a beosztás, és így több időt tölthetek Benedekkel – érvelt Balázs higgadtan.
– Lehet, hogy kényelmes, de alig fizetnek valamit! Egy gyereket fel is kell nevelni, nem csak dajkálni – vágott vissza Kinga ingerülten.
– Ne túlozz! Nem nélkülözünk, senki nem marad éhen – zárta le a vitát a férfi.
– Nem is erről van szó! Szeretnék végre eljutni a tengerhez, autót venni, előrébb jutni az életben!
Ilyenkor Balázs elkomorult, és inkább hallgatásba burkolózott. Kinga gyakran kiviharzott a lakásból, becsapva maga mögött az ajtót. Hogy merre járt ilyenkor, arról senki sem tudott semmit. Amikor visszatért, jókedvű volt, és egy darabig nem hozta szóba a munkahelyváltást.
Valószínűleg Emese sejtette, mi zajlik a háttérben, de nem szólt bele. Kedvelte a vejét, és rettegett attól, hogy a lánya meggondolatlan döntést hoz.
Három év telt el így, mígnem a kimondatlan feszültség végül robbant.
– Elköltözöm – jelentette ki Kinga egy este. – Találtam valakit, aki biztosítani tudja nekem és Benedeknek azt az életet, amire vágyom.
Balázs döbbenten nézett rá. – Ezt mégis hogy érted?
– Úgy, hogy elegem van a szűkös keretekből. Kértelek, hogy válts munkahelyet. Nem tetted. Most vállald a következményeket.
– És Benedek? – kérdezte elcsukló hangon.
– Természetesen velem jön. És hamarosan összeházasodom Leventével. Másik városba költözünk, úgyhogy ne gördíts akadályt a válás elé.
Még aznap közölte a döntését az anyjával is. Emese próbálta jobb belátásra bírni, kérlelte, hogy ne rombolja le a családját, de Kinga hajthatatlan maradt. A beszélgetés után Emesének annyira felment a vérnyomása, hogy mentőt kellett hívni hozzá. Mire néhány nap múlva hazatért a kórházból, a lánya és az unokája már nem voltak ott.
A lakás üressége akkor nehezedett rá igazán. Sírva panaszolta Balázsnak, hogy nem tudja, mihez kezdjen, ő azonban – bár belül ő is összetört – igyekezett tartani benne a lelket.
Egy hónap múlva hivatalossá vált a válás. Kinga Benedekkel és Leventével – aki csak átmenetileg tartózkodott a városban kiküldetésen – több mint ezer kilométerre költözött, a férfi szülővárosába.
Balázst leginkább a fiától való elszakadás viselte meg, de nem engedhette meg magának, hogy összeomoljon. Emesének szüksége volt rá. Visszaköltözött a saját lakásába, naponta legalább egyszer felhívta az asszonyt, és rendszeresen átment hozzá segíteni vagy csak beszélgetni.
– Balázs, nem is tudom, hogy lehetett a lányom ilyen ostoba – sóhajtozott Emese. – Ritka rendes ember vagy. Nem tudom, mihez kezdenék nélküled.
– Ugyan, mama, én is ragaszkodom magához. Természetes, hogy számíthat rám – felelte zavartan a férfi.
– Ha bármiben szükséged lenne rám, csak szólj. Érted bármit megteszek – ismételgette az asszony.
Balázs mindig elhárította a felajánlást. Egy évvel a válás után azonban Emese észrevette, hogy valami nincs rendben vele. Egyik délután aggódva nézett rá, amikor megint átjött megjavítani egy csapot.
– Fiam, mostanában olyan levertnek látlak. Történt valami? – kérdezte óvatosan Emese.