A fiatal nő tajtékzott a dühtől. Azt vágta az anyja fejéhez, hogy önző, és kötelessége lenne megszakítani a terhességet. Úgy tervezte, hogy majd ő számíthat rá a saját gyermeke mellett, erre most Renáta „öreg fejjel” babát vár? Ordítva követelte, hogy vetesse el, különben többé nem tekinti az anyjának. Hosszú percekig záporoztak a sértések, majd kiviharzott a lakásból, magukra hagyva a döbbent szülőket.
Az ajtó csapódása után Renáta összeomlott és sírva fakadt. Fogalma sem volt, merre induljon tovább. A férje hajthatatlanul kitartott amellett, hogy a gyermeknek meg kell születnie, míg a lányuk azzal fenyegetőzött, hogy végleg megszakít minden kapcsolatot velük. Végül a férfi érvei győztek: vállalják a kicsit. Amikor erről Kinga értesült, valóban hátat fordított nekik.
Teltek a hetek, majd a hónapok. Renáta hasa egyre gömbölyödött, a lábai viszont napról napra jobban fájtak, a járása lelassult, csoszogóssá vált. Úgy érezte magát, mint egy idős asszony. Kinga felől semmi hír nem érkezett, azt sem tudták, megszületett‑e már az unoka, és ha igen, fiú vagy lány. Renáta gyakran könnyezett: úgy tűnt, miközben egy életet a szíve alatt hord, a másikat elveszíti. Az állandó aggodalom és a testi gyötrelem mély barázdákat vont az arcára. A kisfia végül gyengén jött világra.
A férje azonban minden nap megjelent a szülészet ablaka alatt. Felnézett rá, biztató szavakat kiáltott fel, és újra meg újra elmondta, mennyire szereti. Ilyenkor Renáta arca rövid időre felderült.
– Nem keresett Kinga? – kérdezte egyszer reménykedve az ablakból.
A férfi némán megrázta a fejét. A mosoly azonnal eltűnt az asszony arcáról.
– Látod, Eszter, ezért vagyok ilyen szomorú – mondta később halkan a kórteremben. – Mindennél jobban szeretem a lányomat, és úgy vágytam rá, hogy lássam az unokámat. Hét hónap telt el, és egyetlen telefon sem érkezett. Ráadásul a lábaim is egyre rosszabbak…
Könnyei végiggördültek az arcán. Letörölte őket, majd megsimította kisfia világos pihéjű fejét. Eszter hallgatott, de belül forrt benne a felháborodás: miféle gyermek állít ilyen kegyetlen feltételt az anyjának? Hogyan kívánhatja, hogy ölje meg a saját babáját csak azért, hogy az övét ringathassa?
A hetek múltával a csecsemő erősödni kezdett, gyarapodott a súlya, és elérkezett a nap, amikor hazaengedhették őket. Reggeli után csomagot hoztak Renátának. A táskából egy levelet húzott elő. Ahogy elolvasta, az arca felragyogott.
– Eszter, Kinga írt! – zokogta meghatottan. – Bocsánatot kér. Azt írja, mindent átgondolt, és belátta, hogy helyesen döntöttem. Azt is üzeni, hogy az unokámmal együtt jönnek elém.
A papírt az arcához szorította, miközben a könnyei újra potyogtak. Eszter torka elszorult: mennyi fájdalmon ment keresztül ez az asszony, mire idáig jutott.
Renátát még aznap elbocsátották a kórházból, Eszter pedig egyedül maradt a szobában. Másnap azonban új lakótársat kapott: egy fiatal anyukát, akinek a kisbabája szintén inkubátorba került.
Eszter két teljes hónapot töltött bent, amíg az ikerfiai el nem érték a két és fél kilót. Amikor végre hazamehettek, a kórház előterében az egész család várta: a férje, a nagyobbik lánya, valamint a nagyszülők. Mindannyiuk arcán boldog mosoly ragyogott.