— Viselkedjünk már kulturáltan… gyakorlatilag idegenek vagyunk egymás számára, Renáta.
— Idegenek? Hiszen azt mondtad, elfogadod, hogy te vagy az apám, és segíteni akarsz! Ez most valami rossz tréfa? Nem lenne szabad idegesítened, árt a babának! — csattant fel a lány, hangja remegni kezdett.
— Ha valóban ennyire óvnád azt a gyereket, bele sem mentél volna ebbe az egész színjátékba — felelte Gábor halkan, de metsző éllel. — Most pedig válaszolj őszintén: mi volt a célotok? A házasságomat akartátok tönkretenni? Nem tűröm tovább a hazugságot. Ha kitérsz a kérdéseim elől, kénytelen leszek a rendőrséghez fordulni, és csalás miatt feljelentést teszek ellened és az anyád ellen is.
Renáta arca elsápadt. Szeme megtelt könnyel, szaggatott zokogásba kezdett, próbálta sajnáltatni magát, de hamar ráébredt, hogy Gáborra ez nincs hatással.
— Reggel már majdnem elindultam a rendőrségre — folytatta a férfi. — Csak azért ülök most itt, mert terhes vagy, és úgy látom, valamennyire eltávolodtál az anyádtól. Mondd el: Viktória miért találta ki ezt az egészet?
Renáta nagyot nyelt.
— Azt akarta, hogy újra együtt legyetek. Anyu sosem tudott túllépni rajtad. Szeretett… és azóta sem működött neki egyetlen kapcsolata sem. Gyakran emlegetett.
— Ez nem igaz! — csattant fel Gábor, majd visszafogta magát, mert a szomszéd asztalnál ülők már feléjük sandítottak. — Ne próbálj meg meghatni. Az igazságot akarom.
A lány tekintete megkeményedett.
— Rendben. Amikor megtudta, hogy sikeres lettél, elhatározta, hogy visszaszerez. Bármi áron. Pénzt adott, hogy játsszam el a régóta vágyakozó, apjára találni kívánó lányt. Azt hittem, számíthatok tőled némi támogatásra, de kiderült, hogy filléres vagy… akárcsak a legtöbb férfi. Nem is értem, a feleséged hogyan visel el. Valószínűleg összeilletek. És talán jobb is, hogy nem jött össze ez az egész. Undorító volt úgy mosolyogni rád, mintha valódi kötelék lenne köztünk — pedig soha nem volt.
Ezzel hirtelen felpattant, és sietve távozott. Gábor egy ideig mozdulatlanul ült, majd két ujjával megdörzsölte a halántékát. Újra rádöbbent, milyen szerencsés Eszterrel. Más asszony talán jelenetet rendezett volna, vádaskodott, tányérokat tört volna, vagy kidobálja a holmiját az erkélyről. Eszter azonban méltósággal kezelte a múlt árnyait és a köztük lévő bizalmat.
Amikor hazaért, szorosan magához ölelte a feleségét, és részletesen elmesélte a beszélgetést.
— Sejtettem, hogy valami ilyesmi áll a háttérben — mondta végül fáradtan. — Csak most bizonyosodtam meg róla. Elképesztő, mire képesek egyesek… Szinte zúg a fejem.
Eszter csendesen hallgatta, majd óvatosan kérdezett:
— Sok pénzt adtál nekik? Segítettél? Nem firtattam, miért nyúlsz a megtakarításainkhoz, de láttam, hogy fogy… Nem haragszom, ha eleinte hittél nekik.
Gábor elmosolyodott, gyengéden homlokon csókolta.
— Épp ez az, amit tegnap szerettem volna elmondani, csak nem volt alkalmas a pillanat. Emlékszel, beszéltem róla, hogy saját vállalkozásba kezdenék? Sikerült, Eszter! Egy régi ismerősömön keresztül gyorsan megkaptam az engedélyeket. Nem akartalak idő előtt biztatni, féltem, hogy közbejön valami. De beindult az üzlet, már vannak ügyfeleim is. Hamarosan félretehetünk annyit, hogy Márknak vehessünk egy lakást. Utazni is fogunk… még szebb élet vár ránk.
Eszter arca felragyogott, büszkén szorította meg a férje kezét.
— Gratulálok! Tudtam, hogy képes vagy rá.
— Inkább neked jár a dicséret — rázta meg a fejét Gábor. — Ha nem állnál mellettem ilyen rendíthetetlenül, semmit sem értem volna el. Ezt soha nem fogom elfelejteni… és mindig el is mondom majd.